Nem playbackelt Vikidál! Három jubileum – egy koncert az Arénában

2018. január 27.  ·   Koncertbeszámoló   ·  Zerge

Nos hát, ez is megvolt. És bár nem kezdődött jól, minden jó, ha jó a vége alapon végül is rendben volt. Mert nemcsak a vége volt jó, hanem már közben is. És még csak nem is csoportszexről beszélek, csak egy rockkoncertről lesz szó a következőkben.

Nem playbackelt Vikidál! Három jubileum – egy koncert az Arénában

Pedig nagyon úgy tűnt még a koncert előtt fél órával, hogy lehet, be sem jutunk, ugyanis hiába ígért jegyeket számunkra már szeptembertől a koncert egyik promótercégének embere, még a koncert előtt egy nappal is megerősítve ezt, amikor odamentünk a pénztárakhoz, kiderült, hogy nemhogy a nevünkre nincs leadva jegy, de az illető ember nevét sem hallották még soha.

Mint később kiderült, a zenekar sem.

Nosza, mire jó a mobiltelefon, ha már feltalálták, hívjuk fel Bajnokot, akivel ismeretségünk közel 4 évtizedre tekint vissza, meg hát zenéltünk is már egy színpadon (jó, csak egyszer, de hát nem a gyakoriság a mérce). Mire ő mondta, hogy nagyon jókor hívsz, van még 1 stage passom. Amit persze örömmel fogadtam el, de hát ketten voltunk, de végül ez is megoldódott Zefi feleségének, Csillának köszönhetően, aki kérdezte is, hogy miért nem egyből hozzá fordultunk (és a fent említett promótercéges emberről ő sem hallott).

Persze, apró kellemetlenségek adódtak, mert a jeggyel csak a bejáratoknál, a passzal csak az F1 kapunál lehetett bejutni, előbbitől az utóbbihoz eljutáshoz meg meg kell kerülni Bácskát-Baranyát, az egykori Sport szállót (bármi legyen is most a neve), parkolót, mindegy, szeretek gyalogolni, bár mínuszokban kevésbé lelkesen.

A fentieknek köszönhetően Vikidál koncertjének elejét (állítólag a Tinédzserdalt) lekéstem ugyan, de a koncert előtti oda-vissza rohangálások közepette még láthattam, amint Gyula már 10 perccel 7 előtt ott toporog a színpad szélén, hogy „Kezdjük már!”, a többiek alig bírták visszahúzni, hogy: "Gyula, de hát a hivatalos kezdésig még van 10 perc."

Szóval beértem, és mivel a koncertre voltam kíváncsi, nem maradtam a színpad mögötti részben, hanem besompolyogtam a nézőtérre. Az állórészre, persze, ki akar rockkoncerten ülni?

A műsor elején a Dinamit dalai szóltak (már amikor, mert a Dinamit a vérem első két sorában pl. nem szólt a mikrofon, ezúton is drakulálok a keverőtechnikusnak, hadd ne nevezzem hangmérnöknek, már elnézést), a közönség meg énekelt. A színpadot pedig Vikidál mellett a Jankai család jelentős része foglalta el, Béla, a büszke apa a billentyűknél, fiai pedig a dobnál (Valentin) és a basszusgitárnál (Szebasztián), a családi zenekart Czifra Miklós, a Leander Kills gitárosa egészítette ki. Meg persze valami szimfonikus zenekar a háttérben.

Utóbbira a koncert következő részében hárult feladat, amikor Vikidál a rockszínházas és musicales karrierjét elevenítette fel különböző vendégművészekkel, pl. Nagy Anikóval és marosvásárhelyi kollégájával, aki a felkonferálás után nem is ért a színpadra, poénkodtunk is, hogy biztosan azt hitte, hogy a Stadionoknál van a buszvégállomás, holott nem, már átrakták pár éve a Népligethez. De egy dallal később megjött, és szólt a Nyomorultak betétdala is a többi mellett, talán még a Sakkból is lehetett volna átvenni részeket, hiszen Gyula abban is szerepelt úgy 1993 táján.

Közben néhányan morogtak, hogy playback az egész, hiszen Gyula szája a kivetítőn nem úgy mozog, ahogyan a dal szerint kellene éppen. Volt, akinek meg is jegyeztem, hogy igen, sőt, a keze is playbackről mozog, mert a kivetítőn a keze is látványosan késik a színpadon lévő kezének mozgásához képest. Persze a huncutság nyilván a (digitális) technika ördögének műve, merthogy a sok analóg-digitális meg digitális-analóg átalakítás bizony időbe telik, így mire a kamerától a kivetítőig ér a jel, és kép is lesz belőle, addig bizony eltelik néhány tizedmásodperc.

Aztán a koncert ezen részének messze legnépszerűbb szakasza következett, egy egyveleg a P. Box dalaiból – köztük személyes kedvencem, a Valami rock and roll is, ami egy túlságosan alulértékelt darabja a zenekar életművének, sajnos a B oldalán volt annak a kislemeznek, amelyiken az A oldalon A zöld, a bíbor és a fekete eredeti, tökös, gitáros, billentyűmentes, még csak 2 versszakos változata hallható, ami akkora siker lett, hogy igazából pár megveszekedetten (mint én is) kívül senki nem törődött azzal, mi van a B oldalon, és olyan, rádiókban és koncerten is ritkábban hallható darabok is, mint a Fantomlány –, nos, ekkor azért mindenki énekelt, meg olykor bezengett egy-egy borízű „GYULA!!!” ordítás is a közönség soraiból, hát bizony, a rockerek még mindig szeretik ezt az embert idehaza, megszellőztetett ügynökmúlt ide vagy oda.

(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy vajon mi a franc olyat tudott volna jelenteni, amit nem tudtak egyébként is? Hogy Schuster nem a rendszer legelkötelezettebb híve? Sanda gyanúm szerint tutira sejtették, és akkor még enyhén fogalmaztam...)

Ezt a saját album (mert ilyen is volt ám, valamikor 1993 táján), a Keresztúton állok néhány dala követte, a címadó mellett például a Kérdések című remekül sikerült és méltatlanul kevéssé ismert darab (bár a Triász műsorán azt hiszem, szerepel), ahogyan erről a lemezről a Ha lesz új életem is, amely most sem hangzott el.

A műsor utolsó részében sor került még a szép (vagy kinek milyen) emlékű MHV nevű és Menyhárt-Homonyik-Vikidál felállású formáció dalaira is, ezúttal Menyhárt János gitáros nélkül, aki bár állítólag jelen volt a közönség soraiban, de nem akart színpadra kerülni.

Amit furcsállottam, hogy P. Mobil-dal talán nem is hangzott el a teljes Vikidál-programban, pedig hát úgy Vikidál a Mobilnak, mint a Mobil Vikidálnak elég sokat köszönhet, még ha Schuster Lóri nem köszön is Gyulának az utóbbi időben. Bár az felötlött bennem a koncert közben, hogy kifejezetten érdekes lett volna, ha Lórántot meghívják erre a koncertre. Pláne, ha még el is megy.

(Egy héttel később a Crazy Mamában tartott P. Mobil-koncerten ismerősökkel beszélgetve kiderült, hogy nem én voltam az egyetlen, akiben felmerült az ötlet.)

A Vikidál-műsor után jött némi átszerelés, minek során – annak köszönhetően, hogy nem kaptam jegyet, ámde kaptam passzt, és azzal mászkáltam – bejuthattam (volna, de nem használtam ki) az öltözőkbe, és legalább beszélgettem a zenészekkel a folyosókon, meg láthattam hátulról is a színpadot. 

Élmény volt a színpad ezen oldalát is látni egy ekkora helyen, más egy kissé, mint a Dürer vagy pláne a Legenda pár négyzetméteres back stage-e, és pár dal erejéig egészen érdekes volt hátulról, a színpad mögül szemlélni a koncertet és a fényeket.

A Mobilmánia a TRB (Tunyó Rock Band/The Rock Band) dalaival kezdett, bár igazából nem mindig tudok különbséget tenni, hogy meddig TRB és honnan Mobilmánia, mivel a zenekarokat általában nagyrészt ugyanazok a zenészek alkották, már a tagcseréktől eltekintve persze.

Nagy sajnálatomra nem volt műsoron a Boszorkányrepülés, viszont megtudtam, hogy az a dal, amit én eddig Sír az asszony címen ismertem, valójában a Szabad vér címet viseli.

Közben egy-egy P. Mobil-dal is terítékre került, és újra szerephez jutottak a szimfonikusok is a Honfoglalás szimfonikus változatában, amely a lemezen szereplő közel 1 órás változatról most le lett kissé rövidítve, és csak az első (Őshaza) meg az utolsó (Új haza) tétel hangzott el belőle mintegy 15 percben. Ami engem illet, jobban örültem volna a rockos, de teljes verziónak kb. ugyanennyi időben. De hát ízlések és pofonok, ugye...

Amikor – úgy egy óra elteltével – felcsendült A főnix éjszakája elején szokványos madárcsicsergés, azonnal eszembe ötlött, hogy ez a dal Vikidállal lenne az igazi – és úgy látszik, nemcsak én gondoltam így, hanem Zefiék is, mivel Gyula is újra színre lépett Gamsz Árpi, a Mobilmánia énekese mellé, és felváltva énekelték a dalt.

A Főnix után (a Hajsza meg A gálya ezúttal elmaradt, előbbit nem tudom, hol, utóbbit a Bajnok Rock Team koncertjein lehet hallani élőben, pl. a Legenda Sörözőben a XVI. kerület mélyén, ahol mondhatni rendszeresen fellépnek) nem tisztán Mobil-blokk jött, hanem váltakozva a Mobilmánia és a Mobil dalai, utóbbiakba Vikidál többször is beszállt. És igazán a Mobil-számoknál látszott, hogy van még erő abban a torokban, ami egykor Magyarország legjobbja volt rockzenében, még ha a magasak egy része már a múlté is (pl. a Főnix felvezetés után az ú-u-ú-ú-zó rész ezúttal is kimaradt, ahogyan mostanában szokott). Így ment ez egészen a Kétforintos dal-ig, ahol már csak szerettük volna, hogy ő énekelje legalább az egyik versszakot, addigra (ez kb. a 30. dal lehetett a Mobilmánia-műsorban) már láthatóan elfáradt az öreg harcos, hiába no, 70 év az csak 70 év.

És volt persze jó pár vendég is, gitáron Lukács Peta és Závodi Janó, akik voltak valaha a Mobilmánia (vagy TRB) tagjai, de feltűnt Horváth Attila szövegíró is pár méltató szó erejéig, aki ezen zenekarok dalai többségének a szövegét jegyzi. És egy dal erejéig megidézték felvételről a 2009-ben elhunyt barátot és zenésztársat, Tunyogi Pétert (1947-2008) is, az ő felvett énekével és archív képeivel játszva a nótát.

A műsor egyébként egészen eddig szinte percre pontosan követte az előírt menetrendet (amit a back stage-ben volt szerencsém kifüggesztve látni), a közönség viszont még szeretett volna ráadást, úgyhogy vissza is jött az együttes, bár Zefi mondta, hogy 11-kor be kéne fejezni, de aztán jó pár dalt játszva ezt vagy negyedórányival túlhúzták, vállalva az esetleges pénzbüntetés terhét. És hát mi mással is érhetett volna véget, mint az Utolsó cigarettá-val.

Bár tény, hogy nem voltak olcsók a jegyek (a Sportaréna sosem olcsó), de azt hiszem, aki ott volt, úgy érezhette, hogy megérte, hiszen 4 órányi egészséges rockzenét kapott, nagyon profi előadásban.

Azt pedig mindenképpen el kell mondanom, hogy teljesen alaptalanul bizonyultam vészmadárnak a nézőszámot illetően, mivel jó 2/3-nyira megtelt a Sportaréna, ami ilyen színpadelrendezéssel kb. 7000 embert jelent. Nem gondoltam volna.

Problémáim igazából csak a kivetítéssel adódtak, a késéseket már említettem, valamint hogy pl. a szólóknál többször előfordult, hogy ráközelítettek az egyik gitárosra, de pont nem arra, aki a szólót játszotta, hanem aki a kíséretet, meg hogy Kékesi Bajnok Laci, aki nem egy óriás, sokszor csak orrtól felfelé látszott a kivetítőn, de sokszor még annyira sem, csak a feje búbja. Ezekre azért oda lehetett volna figyelni.

Még mindig várom az anyagot a fotós kollégámtól, akitől a képeket megszerezni, hát, Tom Cruise legyen a talpán, akinek időben sikerül – ez a Mission impossible, nem az, amit TC a filmeken összebohóckodik. Csak egy példa: január 29-én lesz két éve, amikor csak azért jött el egy koncertre, hogy engem fotózzon, miközben gitározom, nos, azokat a képeket például azóta sem láttam. Reménykedjünk, hogy most ennél valamivel gyorsabb lesz. (Addig "elégedjetek meg" azokkal a remek pillanatfelvételekkel, amelyeket a Mobilmánia Fb-oldaláról vettünk kölcsön – aszerk.)

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Úgy táncoltak, hogy beszakadt alattuk a padló

Úgy táncoltak, hogy beszakadt alattuk a padló

Több mint harmincan megsérültek, amikor beszakadt a padló a dél-karolinai Clemson egyik klubjában szombat éjjel – jelentette vasárnap több...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Soltész Rezső ajánlja: HIFI SHOW és PROFI FOTO Kiállítás 2018

VISSZA A GYÖKEREKHEZ! – ezzel a közhellyel harangozzuk be a sorrendben 19. Szórakoztatóelektronikai, és az immár társkiállítássá érett 3. Profi Foto kiállítást, melyek idén a Hilton Budapest City hotelben kerülnek megrendezésre.

Kezdődik az arénás RedBull Pilvaker jegyárusítása!

Egy év szünet után 2019-ben visszatér nemzeti ünnepünk legszórakoztatóbb és legméltóbb megemlékezős műsora, a RedBull Pilvaker – ráadásul egyenesen az Arénába.

Ki ölte meg Barta Tamást, az LGT legendás gitárosát?

Hajdú Eszter forgatókönyvéből és rendezésében, "Siess haza, vár a mama" címmel film készül Barta Tamásról.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek