Never say never - csodálatos vokálok és minden, ami egy jó koncerthez kell:TOTO

2019. június 28.  ·   Koncertbeszámoló   ·  Juhász Vali

Tartozom egy vallomással: néhány éven – vagy inkább évtizeden– keresztül, amikor a Toto Africa című dala megszólalt bármelyik rádióban (1982-es a nóta, úgyhogy ez elég régóta tart), engem a világból ki lehetett kergetni. Hallottam én, hogy nem rossz ez, van húzása, de annyira sokszor játszották, hogy sikerült megunnom.

Fotó: Mohai Zoltán/MTI

Vagyunk így sokan szerintem világslágerekkel, elsőre beakad, de amikor már napi szinten hallja az ember, akkor feláll a szőr a hátán... Ebből a dalból hallottam már szimfonikus feldolgozást, egyházi kórustól sajátos, csak énekhangokkal operáló performanszot és még mém is készült belőle.

Miután a Toto többször is járt Magyarországon, a fenti okokból nem mutattam túl nagy érdeklődést aziránt, hogy elmenjek a koncertjükre. Kicsit szégyellem is magam emiatt, igyekszem távol tartani magamtól az előítéleteket. Azonban több, általam nagyrabecsült embertől hallottam azt, hogy élőben egészen más ez, meg a Hold The Line-nal, a Rosannával kapcsolatosan nem voltak annyira rossz érzéseim. Ráadásul Steve Lukather kifejezetten szimpatikus ember, barátságos és nagy emberek ismerője – mondhatni: egy legenda. Hát ugorjunk a mélyvízbe, próbáljuk meg ezt is, nem mondhat senki véleményt úgy egy filmről, egy zenekar élő fellépéseiről, egy színdarabról, ha nem nézi/hallgatja meg. Az ilyenfajta ítélkezés mindig taszító volt számomra, ezért nem szerettem volna ezt a hibát elkövetni.

Az előzenekar izgalmasnak ígérkezett, hiszen most először láthattuk Trev Lukathernek (Steve fiának) saját zenekarát, a ZFG-t, amiben a gitáros utód és egy karizmatikus énekes, bizonyos Jules Galli vitték a prímet. Túl sok időt nem kaptak a bemutatkozásra, ám azt alaposan kihasználták, rendesen igyekeztek megmutatni magukat. Folyamatosan kommunikáltak a közönséggel, és nagyon hálásak voltak azért, hogy az eddig vélhetőleg csak klubkoncerteken játszott műsoruk működött egy arénában is (még úgy is, hogy nem a teljes Sportaréna telt meg, hanem a kisebbített színpad körüli rész és az ülőhelyek), nekik ez így is hatalmas élmény lehetett. A teljes koncert után az Aréna előcsarnokában lehetett velük bandázni is – dicséretes, csak így tovább.

Némi átállás után megláttuk oldalt Steve Lukather jellegzetes nagypettyes fellépőruháját, és máris belecsapott a Toto. Bevallom, a Hold The Line-nál (ami a második dal volt) kicsit "megijedtem", mert gyakorlatilag lemezminőségben hallottam az éneket és főleg a vokált, ezért minimum félplaybackre gyanakodtam. Aztán amikor némi pipiskedéssel megpróbáltam jobban körülnézni a színpadon, kiderült, hogy a basszugitáros (Shem von Schroeck), a szaxofonos, fuvolás (Warren Ham) és az általunk csak hátulról látható egyik billentyűs (Dominique "Xavier" Taplin) olyan szenzációsan segíti a gyönyörű tenorhangon éneklő Joe Williamset – aki nem mellesleg a híres filmzeneszerző, John Williams (Star Wars, Schindler listája és sok más, sokszor díjazott film zenéjének alkotója) fia –, és persze Lukathert, hogy elájultam rögtön.

Innentől elkezdődött egy véget nem érő, sodró lendületű buli, amiben egy egészen különleges egyensúlyban volt a pop, a virtuóz gitározás, a progresszív zene, a posztrock és valamilyen – számomra még emészthető – formája a jazz-nek. Majd egy akusztikus blokk következett, amibe egy Michael Jackson-cover is belefért, meg az I'll Be Over You. A harmadik részben számomra a legmeghatóbb Lukather megemlékezése volt George Harrisonról a While My Guitar Gently Weeps-szel, ami könnyeket csalt a szemembe, talán a zenekar által kért telefonos fényáradat is segített ebben. (Apropó: talán ez a legjobb módja annak, hogy a zenekarok "beépítsék" a közönségnél óhatatlanul fellelhető maroktelefonokat: amikor azt kérik, hogy kapcsoljunk rajta fényt és tartsuk a magasba, addig se fényképezgetünk és videózunk, így talán számukra is kevesebb a frusztráció.)

A végére egy újabb belendülés – a csodálatos vokálok kapcsán nem tudok eléggé nagy szavakat használni –, még a szaxofonos is előrejött énekelni, igazából egy saját zenekar frontembereként is megállná a helyét – rögtön meg is értettem, hogy mitől is szól olyan szenzációsan élőben a vokál.

Bár szerintem a koncert csúcspontja a While My Guitar Gently Weeps volt, azért a zárószámot várta az Arénában mindenki: hát persze, hogy jött az Africa. Fel is bolydult a közönség, és folytatódott az addig is leginkább vidám, laza jamelésnek nevezhető örömzenélés, ami ennél a dalnál teljesedett ki a legjobban. Közönségénekeltetés, afrikai tánc (ezért a billentyűs, Xavier volt a felelős, aki egy igazi rasztaforma), pár perces ütőhangszeres-szóló, a családi kötődésű előzenekar megjelenése – egy önálló életet élő performansz volt ez a dal.

Tizenvalahányan voltak a színpadon, ami elég impozáns látványt nyújtott. Két óra zeneileg tökéletes műsor után sikerült elérniük, hogy az Africát a zenekarral és a közönséggel együtt lélegezve tomboltam végig.

Fotók az esemény oldalán

TOTO, Aréna, ZGF

 

 

Szólj hozzá!


Nótár Mary a Muki fiával tért vissza három év kényszerszünet után

Nótár Mary a Muki fiával tért vissza három év...

A "Muki fia" egy roma dal, amelyet igazándiból a Parno Graszt tett széles körben ismertté – baráti körökben Békedalként forog közszájon...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világhírű gospel-dal története, amelyet eddig már 67 millióan láttak – magyar csattanóval!

Azért valljuk be, még akkor is nagy szám ez, amikor hetente robbannak be olyan dalok, klipek, szövegvideók, amelyeknek pillanatok alatt szalad fel milliókig a számlálójuk. A cikkünk tárgya azonban mindenhonnan nézve egy igazi gospel-dal, nem egy divatos pop-, rock- vagy bármilyen sláger.

Living-Loving – volt egyszer egy Sziámi életHŰ-koncert

Valamikor a nyáron került a kezembe egy szórólap, amelyen ezt az előadást hirdették, és felkeltette a kíváncsiságomat, hogy mit lehet a rajta szereplő vendégfellépők névsorából kihozni, úgyhogy már akkor elhatároztam, hogy igyekszem majd megnézni. Sikerült.

A magyar rockzene eddig kiadatlan kincsei jelennek meg bakeliten

A november 22-én megjelenő vinyl lemezek egyikén Mészáros Márta 1970-es filmje, a Szép lányok, ne sírjatok zenéje, a másik kettőn a V'Moto-Rock-előd V'73, illetve az etnorockot játszó Barbaro koncertfelvétele hallható.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek