Olyan koncerten voltam, hogy el sem hiszitek...

2016. november 26.  ·   Koncertbeszámoló   ·  Zerge

Hogy hogy keveredtem oda? Mondhatnám, hogy magam sem tudom, de ez nem lenne igaz, bár ahhoz képest, hogy szinte az út másik végén lakom, most jártam itt először.

Olyan koncerten voltam, hogy el sem hiszitek...

A helyszín a Crazy Mama, rockkocsma, a hivatalos cím szerint Gubacsi út 97., valójában inkább Gubacsi út 93., mindegy, valahol Pesterzsébet és a Ferencváros határán egy egykor jobb napokat látott gyártelepen. Mivel néha már láttam, milyen zenekarok játszanak itt, kicsit jobbat vártam, ahhoz képest a hely kicsi, a hangtechnika sem túl erős, de legalább nem is a csúcsminőségű hangzást ostromolja, viszont csapolt sörből lehet választani a Soproni és a mást (értsd: nem csapolt sört) iszol között.

A fellépő pedig a Missió együttes, amely a 80-as évek legelején (azaz jó 35 éve) valamiért a hazánkban akkor még nem annyira divatos angol és a hazánkban akkor még eléggé divatos magyar nyelvben megtalálható verziók (mission, illetve misszió) sajátos elegyét létrehozva alkotta meg a nevét (lásd még: passió, ami se nem passion, se nem passzió), akkor még olyan zenészekkel, mint a P. Mobil-alapító és a Beatricében is megfordult, majd jó fél évtizeddel később az villanyhangszeres folk (lásd még: Gépfolklór, Ködkonda, majd Barbaró) irányzatra váltó Cziránku Sándor, az általam legnagyobbra tartott magyar gitáros (aki nem tudja, miért, az nem járt még Kárpát Möbiusz-koncerten – nos, olyat, hogy valaki a kétnyakú gitár két nyakán két teljesen különböző szólamot játsszon, rajta kívül soha senkitől nem láttam még az interneten sem; ehhez képest még hazai szinten is alig ismerik, pedig ő – sokakkal szemben, akikre ezt mondják, de akikből arrafelé 12 egy tucat – tényleg az a zenész, aki ha Amerikában vagy akár csak Angliában csinálná azt, amit csinál, külön magánbankot kellene nyitnia a pénze tárolására, valamint Nemecsek Ernő (dob), Angyal Károly (ének) és Karvaly Lajos (basszusgitár).

Az emlékeim már eléggé megkoptak róluk, az biztos, hogy a 3-as metró építésének időszakában jártam a koncertjeikre néha, valahol az Árpád hídon túl egy nagyon lepukkant angyalföldi művházba, konkrétan építkezési törmelékhalmokon keresztül kellett átgázolni a klubhoz; a másik vonzerő a helyen a Kugli együttes volt a három Gönczi testvérrel, meg néha Vikidállal mint vendéggel. (Ma már nem találnék oda, pedig ma már – némi ott lakás után – ismerem azt a városrészt, akkor viszont még járatlan voltam a XIII. kerületben.) A közös vonal, hogy mindkét együttes a ’80-as évek „őszinte, kőkemény” rockzenéjét (értsd: átlagos hard rock) nyomta, semmivel sem jobban és semmivel sem rosszabbul, mint a náluk nagyobb hírnévre szert tett akkori zenekarok (pl. P. Mobil, Beatrice – aminek az egyes akkori minősítésekkel és máig élő közhiedelemmel szemben abszolút semmi köze nem volt a punkzenéhez, teljesen hard rock zenekar volt –, P. Box és hasonlók), és mindegyiknek volt valamekkora saját rajongótábora is.

Aztán ez a zenekari felállás 1985 körül megszűnt, de pár évvel később a nevet és a zenekar számait feltámasztotta az egykori Hit együttes (sajnos, pár éve elhunyt) nagyon tehetséges gitárosa, Tihanyi „Tánci” Gábor, változó tagokkal (többek közt a remek hangú, a Hit együttesben szintén alapító tag Mr. Basaryval, akit sokan az egyik legjobb fej zenésznek tartanak, nem minden ok nélkül), akikben az volt a közös, hogy az eredeti Missióban egyikük sem zenélt. Ez is tartott egy darabig, a 90-es évek első felében pl. a Beatrice előzenekaraként végigturnézták az országot, aztán 1999-ben ez a formáció is megszűnt, leginkább egyes tagok– ha jól tudom, autóbalesetben bekövetkezett – tragikus halála miatt.

Mintegy 10 évnyi csend után 2009 táján ismét összeállt egy csapat, ismét Tánci vezetésével, amelynek aztán az ő 2012-es halála vetett véget (ő emellett folyamatosan játszott a közben HitRock névre váltó egykori Hit együttesben is, aminek semmi köze a sokak lelkére (sajnos, sikerrel) vadászó és pénzére játszó hitgyülihez, és a zenekar volt előbb).

Így kíváncsi voltam, mi lesz, mert fogalmam sem volt, hogy mire lehet számítani, de mivel belépő nem volt, gondoltam, sokat nem kockáztatok, maximum pár órát az életemből. Azt mondjuk nem gondoltam, hogy a BKV jóvoltából a kb. 2,5 km-es út 50 percig tart majd (gyalog kb. fele idő alatt odaértem volna), de hát a közlekedésszervezők és a BKV útjai kifürkészhetetlenek.

Szóval odaértem, megnéztem és meghallgattam, igazából nagyjából olyan volt, mintha egy Bencsik Samu-emlékbulira csöppentem volna be, mivel a klasszikus felállású P. Mobil és a P. Box dalai szóltak leginkább, Missió-nóták (egy lemezük jelent meg, a dalok nagy része fent van a YouTube-on) csak alig, a Koldus és persze a kihagyhatatlan nagy-nagy sláger, A Föld királya azért természetesen felcsendült – egy olyan együttes előadásában, amelynek tagjai közül senki sem játszott soha a Missióban, szóval az máig is hatalmas rejtély előttem, hogy miért pont ezen a néven játszik a csapat, amely egyébként profi zenészekből áll, többek közt Szabó „Putyu” István dobos az egykori P. Boxból, Móré „Imó” Imre gitáros (egyebek mellett a Giterátor zenekarból, valamint a pár éve még a Cserháti „Pityi” István P. Box-billentyűs által alapított debreceni P. Boxszal névhasználati jogvitában álló, szintén egykori P. Box-tag Sáfár „Öcsi” József által alapított ős-P-Boxból), valamint általam ismeretlen billentyűs (Juhász Berci), basszusgitáros (Hardi Béla) és énekes (Nagy „Tüdőfej” Viktor) alkotja, és hibátlanul adják elő az ismert nótákat, ami rutinos zenészeknél talán nem annyira nagy szó, de az énekes is teljesen a helyén van. (A Koldus című dalban színpadra szólították a Missió valamelyik régi felállásának (a sok közül) egykori énekesét is, sajnos, az ő nevét nem jegyeztem meg, és azt a felállást már nem ismertem, amelyben ő énekelt. Elnézést tőle.)

 

És elkapott egy furcsa érzés is a koncert alatt (nem, nem az, ami Patakyt a 70-es évek végén, hogy kezeimmel elérhetném a Napot), látva/hallva a színpadon a 60 körüli zenészek 30–35 évvel ezelőtt talán még divatos gesztusait és összekötőszövegét, valamint az átlagban (pár nem tudom, honnan odakeveredett fiatal csajszit kivéve) jobbára 40–50 közötti közönség fentihez korhű koncertbulizását – mintha megállt volna az idő a 80-as évek közepén, csak az embereken hagyott valahogy jelentős nyomokat mégis –, szóval egyszer csak megcsapott az érzés, egy érzés, amit tizen- meg huszonévesek közt bulizva és az ilyen közönség átlagéletkorát jelentősen megemelve sosem éreztem még: húbammeg, de megöregedtem…

A koncert után hazafelé úgy gondoltam, elmegyek a Gubacsi úton az első kereszteződésig, aztán majd felszállok az éjszakaira a város felé.

Nos, a város felé elindulni nem volt jó ötlet, hacsak a sportértékét nem tekintjük, valamint hogy Móricz is megírta: Gyalogolni jó (és én is szeretek; ráadásul az idő kellemes volt, november közepéhez mérten meg kifejezetten meleg ezen az égövön), mivel közel egy kilométeren át nincs keresztutca, csak romosabbnál romosabb, lebontásra vagy önerőből való összeomlásra váró gyárépületek (igaz, közben jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, – míg állni látszék az idő, bár én haladtam, de a szaladást azért túlzásnak éreztem volna –, mint a költőnek a szekéren, többek közt az, hogy milyen remek romkocsma-kivitelű rockklubokat lehetne ezekben berendezni némi beruházással, mivel a környékén lakóház nemhogy halló-, de látótávolságban nincs, így nem lenne feljelentgetés a zaj miatt, tömegközlekedés ellenben van, az éjszaka egy részében negyedóránként járó csuklós busszal, ami egészen Békásmegyerig elmegy, többek közt a Nagykörúton végighaladva.

Mivel említett járgány épp elment az orrom előtt, gyalogoltam még egy kicsit, immár a Soroksárin, és egy csupa üveg épület előtt – a Kén utca és az Illatos út között, talán a Sooters központja lehetett egykor – szintén ez a gondolatom támadt, a hely többszintes, tágas terekkel (bekukucskáltam, időm épp volt), bár itt némi zajszigetelés már kellene, mert a Kén utca túloldalán lakóházak vannak.

Aztán a következő buszt már elkaptam.

Fotó: Missió/ FB


 

 

Szólj hozzá!


Csak egy sört kell innod, és premier előtt meghallgathatod a PASO új számát!

Csak egy sört kell innod, és premier előtt...

Az együttes idén ünnepli 15. születésnapját, és ezen alkalomból egy neves sörfőzdével közösen különleges kézműves sört dobnak a piacra. Ez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Virrasztást tartanak a Gödör Klubban Magyar Péterért

Magyar Péter, az Európa Kiadó és a Balaton zenekarok egykori dobosa május 19-én, hosszú betegség után hunyt el.

Elválik az álompár, Pély Barna és Galambos Dorina

Pély Barna közleményt juttatott el a 24.hu-nak, amiből kiderül, hogy az énekes és felesége, Galambos Dorina úgy döntöttek, elválnak.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek