Perfect Strangers az Arénában: tizenévesek és nyugdíjasok a Deep Purple-koncerten

A Monster Truck kezdte az estét, ők Kanadából érkeztek és kísérik néhány helyszínen a főzenekart. Ők is már több alkalommal jártak nálunk: volt, hogy a Nickelback előzenekaraként (bár azt nem is értem – de ez legyen az én gondom). A Deep Purple elé nagyon is illeszkedtek, jó kis stonert nyomtak, igazi bólogatós, fejrázós rockot, némi bluest. Nagyon lelkesek voltak és az énekesük egészen kiváló volt. Szerettük őket. Ami eszembe jutott közben, hogy igazából rettenetesen hálátlan dolog lehet egy ilyen Deep Purple-szintű banda előzenekaraként fellépni, hiszen a szűkös átszerelési idő, a pontos kezdési időpontok miatt csak egy bemutatkozó jellegű zenélésre van ilyenkor lehetőség, visszatapsolni sem lehet őket, így számukra (és igazából számunkra is) elmarad az igazi koncert élvezete, amikor kellően megünnepelhetnénk őket. Nyilván előfordulhat olyan, hogy az előzenekar jobb, mint a főzenekar, de ezt már csak a főzenekar után tudjuk meg (kivéve a Nickelbacknél – de ez egyéni szociális probléma). Bizarr helyzet, na mindegy.

Pontban 9-kor aztán beüzemelték az összes kivetítőt és egy igen hatásos intróval elindult a Deep Purple-show. Nekem tetszettek a vetített képek, olyan volt, mintha tényleg száguldottunk volna egy országúton, vagy éppen a világűrben kóboroltunk volna. Miután kicsit messzebb voltunk a színpadtól annál, hogy a zenészek arcvonásait is láthattuk volna, jól jött a 3 képernyő – szépen megkomponált volt az egész képi világ, hol a zenészeket mutatták, hol valamilyen elképzelt tripet.

A setlist nagyjából ismert volt, hiszen az eddigi összes helyszínen ugyanaz volt, az eltérést nagyjából a hangszeres szóló-improvizációknál lehetett várni.

Ami még sarkalatos pontja lehetett a koncertnek, az Ian Gillan hangja. A fanatikus rajongók tudják, hogy Ritchie Blackmore gitáros többek között azért szállt ki '93 környékén a zenekarból, mert szerinte Gillan hangja megkopott a túl sok alkohol és a dohányzás miatt. Bár egy év múlva az énekes is elhagyta egy időre a Deep Purple-t, de ő visszatért, míg Blackmore soha többet. A most 74 éves Gillan a korához képest egészen jó teljesítményt nyújtott, bár az elején, a közeli képeken úgy lehetett látni, hogy rettenetesen feszült és izgul. Ezen még a legdögösebb nyitószám evör (Highway star) sem segített igazán. Ám a többiek olyan lazák voltak, hogy kisvártatva ő is feloldódott és felpörgött a történet. És ezzel együtt a közönség is: mindenki táncolt (kivéve, akik folyamatosan sörért mászkáltak). Meg kell még emlékeznem a 2012-ben elhunyt eredeti billentyűs, Jon Lord emlékére előadott orgonaszólóról, amiben a virtuóz jazzes futamok mellett klasszikus zenei elemek is voltak. Ha már Magyarországon vagyunk, akkor egy Liszt: Magyar rapszódia- és egy Brahms: Magyar táncok-részlet is belefért. Én nagyon örültem ezeknek is.

A végefelé azért felrobbant az Aréna, azok is megálltak egy pillanatra, akik éppen elindultak sörért, hiszen felhangzott a Smoke on the Water híres riffje. Az egyik kolléga le is ejtett mellettem egy sörrel teli poharat (az ötből, amivel próbált előre menni) ennek örömére. Van az a két sor, amit mindenki tud a refrénből, hát azt ordítottuk is szorgalmasan.

Ezzel nagyjából vége is lett a bulinak, de hát mi még vártuk a Hush-t, és meg is jött a ráadásban (nagyon megszerettük ezt a dalt újra a Tarantino-film miatt), hogy aztán egy vidám válaszolgatós basszerszólóval és a Black Night-tal érjen véget ez a zeneileg nagyon erős este. Profi volt az egész, mégis volt egy örömzene feeling és ez nagyon jót tett a hangulatnak – és a telt ház is bizonyára felspannolta őket.

Azon gondolkoztam hazafelé, hogy vajon látjuk-e még őket valaha ilyen vállalható minőségben játszani Budapesten. Aki ugyanezt gondolta, annak ajánlom figyelmébe 2020 nyarát, amikor a szomszédos Ausztriában, Clam váránál lépnek fel, ami az egyik legszebb környezet, ahol valaha fesztivált rendeztek (itt volt tavaly és lesz jövőre is a Hollywood Vampires is). A Deep Purple július 3-án teszi ott tiszteletét olyan sztárokkal egy napon, mint a Sweet, a Uriah Heep és Dweezil Zappa. Plusz jó program felsétálni a várhoz, inni pár jóféle Ottakringert és eltölteni ott egy szép napot.