A K-pop mostanra a táncoló-éneklő, csinos fiú- és lánybandák gyűjtőneve lett itthon, pedig alapvetően ezt ők, ott, Koreában az összes "hazai" zenére használják, ami nem klasszikus zene vagy népi zenekar.
Nem mondanám, hogy sok koreai bandát ismerek, de nyilván PSY, a BTS és még néhány előadó zenéje eljutott hozzám is. A The Rose például úgy, hogy a BTS fő rapper-producere, Suga (aki AgustD néven hozza létre a szólóprojektjeit) legutóbbi albumának (D-Day) egyik legfontosabb dalában az énekes részhez talált egy igen különleges fiút, akinek a hangja kifejezetten egyedi és nagyon illett a fájdalmas témákat feszegető dalhoz (a koncertet beharangozó írásomban megtekinthető a videó). Woo-Sung volt az, és aki addig nem ismerte, akkor nyilván megtudta (már, ha utánanézett), hogy ő a fő énekes a The Rose-ban, amely egy hangszereken kiválóan játszó, izgalmas zenei irányzatot képviselő együttes. Indie-nek is mondják a műfajt a koncertszervezők, de nem zárnám be őket ebbe a dobozba egyértelműen.
Pontos kezdés, szép, a dalokhoz illő képek a kivetítőn, élő hangszerek és vokál, gondosan felépített setlist. A turné címe: Dawn to Dusk, ami szabad fordításban annyit tesz: pirkadattól alkonyatig. Ennek megfelelően a setlist dalai is sorban haladnak a holdfogyatkozástól (Eclipse) a hajnalon (Dawn) és az alkonyon (Dusk) át a csodáig (Wonder), először feltüzelve a közönséget, aztán kissé elgondolkodtatva, majd újra felperzselve a hangulatot. A rajongók persze főleg lányok, nők (fiúkból álló együttesnél ez normális), de ezzel együtt itt a zene volt a lényeg.
A már említett fő énekes Woo-Sung, akinek hangja senki máséval nem összekeverhető, tényleg nagyon egyedi - szólógitáron játszik, Do-Joon - a másik énekes, aki multiinstrumentalista: billentyűkön, gitáron és akusztikus gitáron is profi, Jae-Hyung a basszusgitár és Ha-Joon dobol. Vannak dalok, amelyben mindannyian énekelnek külön szólórészeket, és abszolút jól, nagyon szép vokálharmóniákat is bemutattak.
Izgalmas, eredeti zenét hallottunk, profik ezek a srácok, és őszintén szólva, nem is nagyon jutott eszembe a koncert közben, hogy milyen nemzetiségű fiatalemberek vannak a színpadon, csupán akkor, amikor hirtelen nem angol nyelvű szövegrészek jöttek, de a zene ereje (amiről Woo-Sung hosszan beszélt a vége felé a beszédében, amit szerencsére érthető angolsággal mondott el) ilyenkor is megtalált, és ez mindenképpen dicséri őket. Az ütemesebb, táncolós daloknál éppúgy, mint a pszichedelikus részeknél - ahol mindenki külön-külön és együtt is bemutatta hangszeres tudását - érezhető volt, hogy imádnak zenélni. Szeretik (de legalábbis sokat hallgatták) a The Cure-t, a U2-t és talán még a Coldplayt is, de szerencsére ez inkább hangulatban, mint konkrét zenei megoldásokban köszönt vissza és így jól is esett.
Kiemelném (ez valamiért nekünk, magyaroknak mindig fontos egy budapesti koncerten), hogy hazánk fővárosát Budapest-nek ejtették, erről külön meg is emlékeztek, hogy megtanulták, hogy nem Budapeszt-nek kell ejteni, hanem s-sel és ezt közben is sokszor ismételték - ez igazán jól esett a szívünknek. Tudhatják is, hiszen nem először járnak nálunk: egészen fiatal együttesként (kb fél éve működtek) az akkori első turnéjuk legelső állomása 2018-ban a budapesti Dürer Kert volt, ahol (ezen összevitatkoztak) 500 vagy 300 ember volt jelen.
Örülök, hogy visszatértek hozzánk, a közönség meg is hálálta ezt, együtt énekelt a fiúkkal végig. A legvégén pedig a magyar zászlóval való pózolás sem maradt el, annyival kiegészítve, hogy a zenekar kapott a rajongóktól egy teleírt magyar zászlót, így végül nem egy teljesen tisztával fényképezkedtek... Nem tudjuk, talán ezért nem tették (még) fel a FB-oldalukra, ahol már egy egész kis gyűjtemény van a nemzeti zászlós fotókból. Biztos még őrizgetik a szép emléket... Majd legközelebb, ha jönnek, megmutatják...
The Rose, koreai zenekar, Aréna
Szólj hozzá!