A hang minősége azonban nem csak a zenészek bogárinvázióban tanúsított hősiességén múlott: a Margitszigeti Szabadtéri Színház kitűnő hangosítással rendelkezik, igazi élmény a fülnek. Már egy bekukkantás erejéig is érdemes odavetődni: hangulatos, mértéktartó és a régi emlékekhez viszonyítva is maximálisan kultúrált rendezvényhelyszín lett a felújított szabadtéri. Láthatóan a zenészeknek is bejött, mert a próba közben ők is lefotózták a színpadról a Víztornyot. A hangélményen és a bogarakon kívül meg kell említeni a remek díszletet: a sziget fái csodálatos hátteret szolgáltattak a zenéhez, olykor mintha egy varázserdőben jártunk volna, s tekintve, hogy egy világkörüli utazást tettünk zenében, ezáltal képzeletben hozzájárultunk a felvillanó képekhez egy magyar helyszínnel is.
Carmen Souzáról itt írtunk már, kiemelném még egyszer, hogy a művésznő először járt nálunk. Ennek a következőkben lesz jelentősége. Szeretem az olyan előadókat, aki úgy kezelik a közönséget, mint a jó anya a gyerekét a játszótéren: nem telepszik rá, ugyanakkor a megfelő pillanatokban megfelelő módon jelzi felé, hogy ott van... Kissé lehetetlen küldetésnek tűnt, hogy a 4. számnál meg akarta énekeltetni a közönséget, szóltunk volna, hogy a magyarok nehez oldódnak, tökvilágosban pláne, de mikor lefordította az egyik skandálandó szót, ami valami finomságot takart, és azt találta mondani, hogy olyan, mint a HORTOBÁGYI HÚSOS PALACSINTA, így, magyarul, a közönség megadta magát, és hálából a nehéz szó megtanulásáért, visszafogottan bár, de igyekezett beledünnyögni a szigeti estébe, hogy Afrikaaaa.... Nem ez volt egyébként az egyetlen magyar kifejezés, ami a színpadon elhangzott, full respect, hogy a művésznő a "Jó estét, Budapest!"-en kívül időt és energiát fordított arra, hogy megszólítsa a közönségét.
Akik nem voltak sokan. Még kevesebben lettek volna, ha nem világzenei, hanem jazzkoncertként hirdetik, ez ugyanis közelebb állt a valósághoz - nem kis örömünkre, abból a fajtából, amely magába olvaszt musicalrészletet, sanzont, saját szerzeményt és valóban a világzenéhez sorolható dalokat egyaránt. Carmen Souza hangja engem leginkább Astrud Gilbertóéra emlékeztetett, ha portugálul énekelt, kísértetiesen - kicsit nyújtotta, rángatta a hangokat, ezáltal egészen sajátos ízt keverve a nemzetközi zenei konyhába.
Tökéletesen profi csapat navigálta a közönséget a szigeten egyik dalról a másikra, és ritkán tapasztalható, mind a zene, mind a közönség felé irányuló, mértéktartó alázattal lopták be a magyarok szívébe magukat, így a Kachupada-turné budapesti állomása igazán emlékezetes, mindemellett könnyű, nyáresti szórakozással lepte meg a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színházba ellátogató, állva tapsoló, lelkes közönséget.
A fotóink többsége a próbán, pár a szigeten s néhány a koncerten készült.
.jpg&w=1024&h=768&t=square)
Szólj hozzá!