A fesztiválokról elég sok cikkben beszámoltunk, ki melyiken vett részt, mindre persze nem futotta időnkből, pénzünkből és energiánkból, meg volt jó pár, ami el is maradt (na jó, ezek többségére úgysem mentünk volna el, de én a Hegyaljára, Tokajba/Rakamazra például nagy valószínűséggel igen).
Úgyhogy maradnak a még meglévő szabadtéri bulik, leginkább Budapesten. Augusztus végén – szeptember elején amúgy is nagy divatja lett a nyárzáró/iskolaköszöntő koncerteknek is, ugyanaznap volt például a Tabán hagyományos nyárzáróján (ezek közül egykor ott lakóként sokon jelent voltam) a Skorpió koncertje, valamint Budafok sulinyitó koncertje a Savoya parkban, ahol fellépett egyebek mellett Hobo és bandája, valamint a KFT.
Én utóbbin voltam jelen, Hobóék a tavaly 30 éves Vadászat lemezt adták elő, persze olyan kis színesekkel kibővítve, mint a Kex együttes Zöld-sárga című dala, amelynek szövegét legalább részben Hobo írta valamikor a ’60-as években. A helyszín egyébként nem volt rossz, egy füves lejtő tövében lévő betonplaccon elhelyezett színpad, mini Tabán-utánérzés, a szervezés rettenetes, a kaja fesztiválszintűen drága, a sör pocsék (ráadásul a kezelő hölgyek az istennek sem tudták beállítani úgy a sörcsapot, hogy ne 3 deci hab – 2 deci sör kombinációban adja a langyos lét, persze az árat 5 deci sörért kérték volna, úgyhogy az első kétes sikerű, ámde legalább hosszadalmas próbálkozás után sorstársaimhoz hasonlóan én is a közeli madaras Tesóba tértem be italszükségleteim kielégítése végett. Nem az a minőség persze a palackozott meg a csapolt, de legalább van választék, hideg a sör, nem hab a nagy része, és még olcsóbb is. Jóval. Mivel Póka Egon nyáron, a paksi Gasztroblues fesztiválon a színpadon kinyilatkoztatta, hogy nem szereti az újságírókat, vagy maximum verve, ezért Hobóék bővebb elemzését hagyjuk is, volt, amilyen volt.
Utánuk a KFT valami belső indíttatásból az első lemezét (Macska az úton, 1981) adta elő, a dalok eredeti sorrendjében. Mivel viszonylag gyakran járok KFT-re (legalábbis a koncertjeik számához képest), mintha már volt volna ilyen apropójú koncertjük, persze lehet, hogy én emlékszem rosszul, az biztos, hogy az első koncertjüket már játszották újra eredeti számsorrendben, lehet, hogy azzal keverem. Profi zenészekről lévén szó ezúttal is igyekezett a zenekar kiszolgálni a közönségét, a hangzás hiányosságairól nem ők tehettek, a közönség viszont ilyen apróságokkal nem is nagyon törődött (és sokkal többen voltak, mint amire számítottam előzetesen). Igaz, az összekötőszövegek közt az első lemez idején megszokott komor hangvételű szösszenetek (A lelkem odvában megdöglött a bagoly; Laci volt, Laci van, Laci lesz. Én nem vagyok Laci, na most mi lesz? stb.) ezúttal nem szerepeltek, a jól ismert versek és bő lére eresztettségük miatt tréfás hasonlatok viszont igen, sokadszorra hallva is jókedvre fakasztva a közönséget.
Természetesen az első lemez anyaga nem töltötte ki a koncertidőt, ezért részben a lemezen meg nem jelent, de azzal egyidős dalok (pl. a zenekart a köztudatba dobó Bábu vagy, illetve a csak kislemezen megjelent Nem sikerül kikúrálni magam) is műsorra kerültek, ahogy a későbbi slágerek is, például a Bál az Operában (ezúttal sajnos a mini színházi előadás nélkül), a kihagyhatatlan Afrika és a Volvo, meg a ráadásban a Balatoni nyár és a nyolcvanas évek Budapestjét is megidéző Jójszakát.
Ez az első lemezhez visszanyúlás ráadásul már a második volt azon a héten, ugyanis pár nappal korábban a Budapest Parkban ugyanezt tette a Pál Utcai Fiúk is, szintén az első (hivatalosan megjelent) lemez (Ha jön az álom, 1990) dalait játszották az elhangzás sorrendjében (Lecsó utólag mondta, hogy nagyon jó érzés volt, amikor a közönség, ismerve a lemezt, már azelőtt kiabálta a következő dal címét, hogy ő bekonferálta volna), ráadásul az azon a lemezen szereplő Eöry Totya szaxofonost (akkor még zenekari tagot) is el tudták csábítani a koncertre (gondolom, a Ráérsz? Aha! rábeszélő és beleegyező szöveg után). Sajnos – vagy nem sajnos, ki hogy érzi – a többi akkori zenekari tag nem tette tiszteletét, pedig úgy lett volna az igazi, de akkor meg nem játszhattak volna a mostaniak, akiket ugyanúgy szeretünk. Lecsó azért visszakérte valami haverjától azt a gitárt, amellyel a lemezt feljátszotta, más kérdés, hogy ez nem okvetlenül bizonyult jó ötletnek, mivel eléggé gerjedt és zörgött is egyszerre, persze a nosztalgia is lehet fontos dolog.
Nyilván az első lemez kb. 40 perce itt sem volt elég a teljes műsorra, úgyhogy a további közönségkedvencek is előkerültek, érdekes módon főleg a legutolsó – szerintem is nagyon jól sikerült – Legelő lemez dalai, a többiről emlékeim szerint csak 1–1 dal, úgymint a Szerelemharc vagy a Lecsónak jó lesz. És nemcsak Lecsónak, de a saccra mintegy 6000 főnyi közönségnek is láthatóan így lett jó.
Koncert után és közben viszont elgondolkodtam azon, mi lehet az oka annak, hogy kb. másfél hónappal korábban a Barba Negra Trackben ugyanennek a zenekarnak a koncertjén (érdekesség, hogy akkor a Parkban épp Anna and The Barbies volt, ez alkalommal pedig a Trackben játszottak Annáék a PUF-fal egy időben) úgy voltak vagy 500-an, mint senki. Itt meg legalább tízszer vagy még többször annyian. Pedig hát a jegy nem olcsóbb a Budapest Parkban sem, a piák nem jobbak (a sör szerintem jobb a Trackben, és van jó minőségű folyó bor, míg a Parkban ezt azért nem állítanám – ráadásul a Parkban még a félliteres ásványvizet is elveszik a bejáratnál, azt is, amit ott vettem, csak aztán kivittem, nos, ezt azért nem igazán nevezném tisztességes eljárásnak), a rendezők a Trackben sem vaddisznóbbak (sőt, az is lehet, hogy ugyanaz a cég), a koncert utáni diszkó (vagy minek nevezzük a konzervzene-szolgáltatást) pedig az én ízlésem szerint sokkal jobb a Trackben, a Parkban ugyanis, bármivel kezdenek is a koncert után, előbb-utóbb átváltanak tuc-tucra (és mindig eljön mindennek a legalja, amikor Demjén Rózsira (Szerelemvonat) elkezd vonatozni a nagyérdemű... remélhetőleg a Megy a gőzös Kanizsára egy ideig még nem kerül be a műsorba, bár lehet, hogy most ötletet adtam – de kérni fogom érte a jogdíjat), a nosztalgiadiszkóban meg a már halálra unt Petróleumlámpa (szeretném felhívni a DJ-k figyelmét, hogy az Omegának állítólag van még legalább 2 másik száma is), I Love Rock And Roll (szívesen megkérdezném a DJ-t ennél is, hogy ismer-e valami mást is Joan Jett mamitól), valamint a klasszik diszkó Neoton meg Szűcs Judit önmagában még elviselhető dalai tuc-tuccal élvezhetetlenné dúsítva, míg a Trackben azért általában marad a rock zárásig.
Esetleg ennyit jelentene, hogy a Track helyén lévő Zöld Pardonban volt és a Budapest Parkban most is van valamiféle VIP-jellegű hely? Ami persze nem annyira VIP, a ZP-ben (Szeparé) bárki regisztrálhatott, két már regisztrált ajánló kellett hozzá – ilyet azért nem volt nehéz találni –, és utána ingyen látogathatta 3 barátjával együtt az egyébként eleinte 100 Ft-ba, majd az éves drágulások után a végén már 400, külföldi és kivételes magyar előadók esetén borsos 600 Ft-ba (akkor 1,5 korsó sör ára) kerülő koncerteket, a Parkban nem tudom, mert a ZP-s regisztrációt elfogadták kezdetben a Hoppá!-ba (ezzel többnyire féláron lehet koncerteket látogatni +3 fővel), azóta pedig nem jártam utána, hogyan lehet ilyet szerezni. De nem, elméletileg valami hasonló van a Trackben is. És mégis, nem ez volt az egyetlen koncert, amit láttam itt is meg ott is, és mindig ez volt a tapasztalat, a Barba Negra Track valamiért a szegény ember Budapest Parkja lett (nem szó szerint értendő, az árszínvonal kb. azonos).
Na, erre adjon valaki magyarázatot!
Szólj hozzá!