Az igazi Omega-könyv még megírásra vár

2022/01/29  ·   Könyvajánló   ·  Mohácsi Mohabácsi Zoltán

Molnár György Elefánt a harmadik Omega-tag, aki könyvet írt az együttesről. Az első Mihály Tamás volt. Hááát... Már a könyv címe is: "Basszus! Omega!... Nem kicsit ilyen volt az egész is. A második Benkő Lászlóé volt. Igaz, a könyvet valójában Havas Henrik jegyzi. Nem mondom, hogy emiatt nem lettem rá kíváncsi, de tény, hogy a könyvtárba sem rohantam érte, s az, hogy megvegyem, eszembe sem jutott.

Az igazi Omega-könyv még megírásra vár

S akkor itt van a harmadik, könyves Omega-tag. Hát lássuk, mit tud, amikor nem gitárol, hanem mesél! 

Elefánt könyve, ha nem is grandiózus, de elegáns, szép kiadvány. Kemény fedlapos, színes fotók tömkelegével, plusz védőborítóval. Külön erénye a lábjegyzetek sokasága, amivel megmagyaráz fogalmakat, bemutat személyeket, megismertet intézményekkel, amelyek manapság már nem ismeretesek a frissebb generációk számára. Ez nagyon tetszett. Ahogyan a kötetvégi, részletes diszkográfia is. Bár ebből hiányoltam a nem itthon megjelent, az utólag, nem a maga idejében kiadott lemezeket (200 évvel az utolsó háború után) és a feldolgozás albumokat (Rapszódia, Szimfónia,, Oratórium), amelyek szintén szerves részei az Omega munkásságának. A Volt egyszer egy Vadkelet bekerült a listára. A másik három nyilván azért, mert azokon Molnár György nem játszik. 

Semmi sem lehet tökéletes. Viszont tökéletlenségében árulkodó. De erről majd később. 

*

Mondom is a lényeget azonnal. Annyira kikívánkozik. S mert teljesen értelmetlenek látom, hogy összefoglalását adjam az Omega pályafutásának. Még annak is, hogy az együttes tragikus aktualitásairól beszéljek. Bár minden tiszteletem az elhunyt tagoké, Mihály Tamásé, Benkő Lászlóé és Kóbor Jánosé. Az utóbbi, ahogyan azt az együttes egyik első számú fanjától tudom, a zenekar fő motorja volt. Akkor is, ha nem volt éppen könnyű ember. 

Szóval az Omegának a jelek szerint sajnos vége, a Testamentum volt az utolsó lemezük. 

*

Elefánt könyve azonban nem zenekar-temetés. Elefánt könyve, és itt jön a kettővel ezelőtti bekezdésben említett lényeg: nem tudom, micsoda. Csak azt, hogy mi nem. Közelítsük hát meg innen.

Nem visszaemlékezés.

Nem az együttes története.

Nem élet- vagy önéletrajz.

Nem kibeszélés.

Sokkal inkább sztorizgatás, történetmorzsák az együttes és Elefánt életéből. Kronologikusan ugyan, de semmiképpen sem a teljesség igényével. A kötet ugyanis eléggé vékonyka. Különösen ahhoz képest, hogy mennyire tele van képpel. Mondtam, hogy szép album. 

Szóval sztorizgatás. Ahogyan az alcím ígéri. 

Ha már, akkor én is. Ez egy olyan sztori, ami inkább vallomás.

Nekem Molnár György, el nem mondom, mert nem tudom, miért, nem volt szimpatikus. Mint jelenség. Semmi konkrétum. Benyomás. Prekoncepció.

Pozőrnek tűnt. Meg felületesnek. Nem, nem a zenében, nem a zenéjében, hanem emberként. Most mondhatnám, hogy a könyve ezt tulajdonképpen alá is húzza, mert az is felületes. Akkor is az, ha egyébként nagyon érdekes.

Nem hozott Elefánthoz közelebb Szekeres Tamás állandó vendégszereplése sem az Omegában. De nem értettem, mit keres ott egy ilyen képességű gitáros, és miért állandó vendégzenész, miért nem tag. Ha már... (Ezt a Genesis esetében ugyanígy nem értettem, trióként funkcionáltak és állandó jelleggel sokan voltak a színpadon, s állandóan ugyanazokkal sokan. Chester Thompson meg ütötte úgy a dobokat, ahogyan Collins.) Amikor egy veszprémi koncerten megnéztük őket, mármint az Omegát, olyan érzésem volt, hogy Elefánt Szekeres vendégzenésze. Aki néha előre engedi őt, mert udvarias. 

De a könyv mégis változtatott a meg nem alapozott véleményemen, hozzáállásomon. Azért, mert hozzátett valamit az Elefánt-összképemhez. 

Megtudtam például, hogy technikai téren Elefánt volt a zenekar esze. Nem egyedül, de főleg.

Meg hogy az üzleti életben sem elveszett ember. Ahogy a Koncert.hu is megírta nemrég, több éve perel, mert egy filmhez engedély nélkül felhasználták az Addig élj-t. 

Meg azt is, hogy kutatta a természetben előforduló szabad energiákat. Jó, nem tudom, milyen szinten, de több év munkája van neki benne. 

Ezeket nem gondoltam volna róla. Azt mondják, mindig az első benyomás az igaz. Hát, ezúttal, úgy tűnik, a mondás nem igaz. 

Bocsánat, Elefánt!

 *

S akkor egy kellemetlen észrevétel. Az Omega utolsó évei minden zajos siker ellenére meglehetősen békétlenek voltak. Szekeres Tamás mellett a színpadon feltűnt egy basszeros hölgy, Szőllösi Kati. Miközben Mihály Tamás eltűnt onnan. Ötven év után. Vagy negyvenhét. Még ez is kérdéses. Misi 2014-ben lépett fel utoljára az Omegával, de Kóbor csak 2017-ben jelentette be a kilépését a zenekarból... Még ez sem volt egyszerű. 

Mihályban egy felcsúti koncertezés politikai mellékhangja verte ki a biztosítékot. Elefánt számára pedig a templomi koncertezés nem fért össze a rockzenével. Mihály tehát 2014-től nem lépett fel többet az Omegával. 

Aztán Elefánt, bár tag maradt, nem vett részt a komolyzenével megtámogatott Omega-lemezek készítésében. Amik, ugye, nincsenek is benne a könyv diszkográfiájában. Mondtam, hogy árulkodó a hiányuk...

Elefánt ezekkel a feszültségekkel nem foglalkozik a könyvben. Deklarálja is, hogy azért nem, mert többre becsüli az Omegát annál, hogy az utolsó idők feszültségeit emelje ki az ötvenkilenc év történetéből. Méltányolható és tiszteletre méltó törekvés.

Aztán meg valahogy mégsem.

A helyzet az, hogy a könyv egészének a felületességét ez a méltányolandó és tiszteletre méltó törekvés aztán végképp tönkre teszi. Azért is, mert ez a szándák például annyira nem érvényesül Presser és Laux '71-es kilépésével kapcsolatban. Akkor sem, ha azóta már többször álltak egy színpadon, és Presser számokat is írt az Omegának. Az ötven évvel ezelőtt történteket szemmel láthatón még mindig nem sikerült feldolgozni. 

Másfelől pedig azért csupa szépet elmondani egy házasságról, amely a válás állapotában ért véget az egyik fél halálával, annyira nem fair dolog. Mert ahogy Saul Bellow állítja az Augie March kalandjai elején: 

"Ha egy valamit elhallgatsz, elhallgatod azt is, ami belőle következik."

Vagyis az elhallgatás is egyfajta hazugság. S mert sajnos jelen esetben halottak is vannak a történetben, velük szemben is érvényesülni kellene az „igazat vagy semmit”-elvnek. 

A véleményem ellen állítható, hogy igazam lenne, ha ez a könyv az Omega története lenne. Miképpen nem az. Csak egyfajta ahány kép, annyi történet, sztorizgatós album. De még azt sem várhatjuk, hogy a képek és a szöveg között szoros legyen az összefüggés. Nem egy képről egy sor szöveg sincsen. 

Aminek, éppen ennél fogva, voltaképpen se füle, se farka. Bevallom, minden tiszteletem ellenére megcsapott a kihasznált konjunktúra gondolata. A magam részéről a könyv megjelenéséig bekövetkezett két Omega-tag halála tényét tekintve az udvariasság és az elhallgatás számomra valahogy tiszteletlenebb, mintha Elefánt beszélt volna a konfliktusukról. Még akkor is, ha azokat a maga szempontjából mesélte volna el. S akkor, bár erről a szerző(k) természetesen mit sem tehet(nek), mire a könyv megjelent, elment Mecky is...

*

Vagyis a könyv ellentmondásos. Semmiképpen nem tekinthető AZ Omega-könyvnek. Az igazi Omega-könyv még megírásra vár. Olyan embernek kellene megírnia, aki soha nem volt az Omega tagja. Elefánt könyve egy jó értelemben vett melléktermék a legendás zenekar történetének. Külsejében impozáns, tartalmában érdekes, összhatásában felemás melléktermék. Amikor véget ért, csak néztem magam elé: mint amikor a film vége felé elmegy az áram, úgy ért véget a könyv. Olyan semmilyenül, sehogyan sem. Éppen Elefánt gitárjairól beszélgettünk, aztán csatt, ennyi volt, csácsumi... 

S emiatt el is kezdtem gondolkodni, vajon az eddigieknek volt-e valami, bármi koncepciója? Vagy mindössze annyi volt a koncepció, hogy senkit (mármint Lauxon és Presseren kívül) meg ne bántson a történetek felidézésével? Az, hogy a könyvben fel sem merül az összegzés szándéka, egyértelmű. Megjelenhetett volna az együttes bármely korszakának idején, amolyan kis színesként. Aminek meg van a maga funkciója, a maga értéke, főleg a maga élvezeti értéke, de a helyzet az, hogy nagy hiányérzet akkor sem lenne, ha nem lenne. 

Eltekintve attól a ténytől, ami magától értetődőn nem lehetett eredeti cél: Molnár György Elefánt valamelyest közelebb került hozzám. De ez annyira szubjektív, hogy túl nagy jelentősége nincsen. Vagy ennek van igazán...?

Molnár György-Tóth Péter: Omega a gitár mögül
Alexandra, Pécs, 2021, 152 oldal

Még több könyv és zene Mohabácsi blogján

 

Molnár György Elefánt, Omega, könyv

 

 

Szólj hozzá!


Az egész bázis minket bámult... – Quixotic a legújabb TopGun film előtt tiszteleg

Az egész bázis minket bámult... – Quixotic a...

Quixotic újabb klasszikust idéz meg, és Tom Cruise után szabadon, DeLorean és KITT helyett most igazi vadászgépekkel repít minket a 80-as évekbe a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

A Hellfest volt Lemmy egyik kedvenc fesztiválja – gigantikus szobrot avattak a tiszteletére

A francia Hellfest metálfesztivál egy hatalmas szoborral tiszteleg a Motörhead néhai alapítója, Lemmy Kilmister előtt, amelybe elhelyezték hamvainak egy részét is.

Az Omega dobosa nyitja meg az Azok a rockzenészek című fotókiállítást Óbudán

Szalay Zoltán életművéből nyolcvan könnyűzenei témájú fotó látható június 30-tól az Óbudai Társaskör Pincegalériájában. Az "Azok a rockzenészek - Ahogyan Szalay Zoltán látta őket" című tárlatot Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa nyitja meg június 30-án.
Új koncertek