Szólólemezt ad ki Márton András, a KFT dobosa

2018/10/04  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A popzene történelmében nem hagyományok nélküli dolog a dobfelszerelés mögül a mikrofonhoz előrelépő dobos: Ringo Starr, Phil Collins, Don Henley – hogy csak néhány nevet említsük. Márton András most első kislemezdalát, a Csak alszom című számot és annak klipjét mutatta be, a teljes album, a Szívgárda december elején érkezik.

Szólólemezt ad ki Márton András, a KFT dobosa

Márton Andrást persze eddig is sokoldalú embernek ismerhettük meg. Amellett, hogy a KFT dobosa, ő a zenekar menedzsere-producere a nyolcvanas évek óta, írt dalokat is zenekarnak, sőt énekelt is KFT-lemezen. Mi több: a KFT nagyobb koncertjeinek a forgatókönyvét is ő állította össze. Fordított Beatles-dalszövegeket, valamint szerkesztett és kiadott napilap stílusú történelemkönyvet SzemTanú címmel. Elindítója és szervezője volt eddig három David Bowie-emlékkoncertnek, szervezett kortárs zenei együttest ScArt néven, melyben az űr hangjaira alapozva játszottak instrumentális zenét (s ezzel a formációval Fonogram-díjat nyertek). 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta. Van egy bogárhátú VW-je, szeret biciklizni, a körültekintő táplálkozás híve...

Egy dolog azonban még hiányzott ebből a színes és sokrétű portfólióból: egy szólólemez.

A nagylemezt felvezető kislemezdal, a Csak alszom egy fura állapotról szól:

"Egy dal arról a helyzetről, amikor az ember nincs jelen a saját életében, egyszer csak azon kapja magát, hogy átaludta az élete kis vagy nagy részét - a mindfulness tökéletes ellentéte" – kommentálta Márton. A dal klipjét Karsai Kata, az SZFE elsőéves hallgatója és Erdélyi Tamás rendezte, a helyszínek többek közt az A38 Hajó, a Lupa Beach és a biatorbágyi viadukt.

A nagylemez december 7-én jelenik meg fizikai formátumban és online.

Ami pedig az albumot illeti, az tulajdonképpen nem is közelmúltbéli történet, hiszen a Szívgárda című nagylemez címadó dalán már 15 éve dolgozik. Most ez a szám (melyben a KFT tagjai is közreműködnek) is elkészült – és mellé még 4. Az albumon összesen 9 dal szerepel majd: az 5 új dal mellett 4, a KFT-albumokról már ismert Márton-szerzemény, mindegyiket Márton András énekli és dobolja.

Az album elkészítését az Indiegogón közösségi finanszírozással, előrendeléssel már most is lehet támogatni. A támogatásért cserébe Márton András válogatott izgalmakat és különlegességeket kínál: a támogatók hozzájuthat cintányérból készült lámpához, részt vehet a még zajló stúdiómunkában, de nyerhet személyes beszélgetést vacsorameghívással. A CD és letölthető digitális formátum mellett egy lemezbemutató rendezvényre is bejelentkezhetnek az érdeklődők.

"Érdekes, de ahogy jöttek a dallamok, valahonnan érkeztek hozzájuk szavak, mondatok, de angolul. Félig-meddig meg is voltak így a dalszövegek, már „csak" le kellett fordítanom magamat az anyanyelvemre. Úgyhogy ezek a szövegek fordítások, ne kérdezzétek, ki lehet az eredeti szerző, nem adta meg az elérhetőségét - hacsak az is nem én vagyok. És, hogy miért éppen most? Sok pillanat volt már, amikor egy-egy demót hallgatva azt gondoltom: úristen, ezt még nem fejeztem be! Na, majd most. Aztán folytattam valami mást. De hirtelen felébredtem ebből az álomszerű állapotból, amikor csomó egyéb dologban pörög az ember. És azt mondtam: ja, bocs, akkor most ez következik! Hát, valahogy így!"

A még zajló felvételeken az anno rövid ideig KFT-frontemberként is üzemelő Mohai Tamás gitáros, Háry Péter basszusgitáros-billentyűs és Premecz Mátyás zongorista szerepelnek, a felvételek a budapesti Pannonia Stúdióban és Háry kecskeméti házistúdiójában, Holy Hole-ban zajlottak-zajlanak. Az album masteringje egy legendás helyen, a Beatles-albumok felvételeinek mágikus-misztikus helyszínén, londoni Abbey Road stúdióban készül.

Pink Floyd: a dobos megengedte, hogy kiadják a lemezeit

Pink Floyd: a dobos megengedte, hogy kiadják a lemezeit

 

KFT, Márton András, dobos, szólólemez, Szívgárda

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek