Tompa késekkel jön a Kiscsillag – karcos új albumot készítettek

2020/03/07  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Három év után adott ki új albumot Lovasi András és zenekara. A 11 számot tartalmazó új albumot az együttes áprilistól országszerte klubkoncerteken mutatja be. A budapesti állomás: április 24., Akvárium klub.

A lemezborító Vetlényi Zsolt festőművész munkája

A Tompa késekhez Lovasi András egy, az album tematikájához kapcsolódó, a dalokat kiegészítő novellát is írt, mely szerepel majd a vinyl-kiadványban és egy készülő könyvben is, de elérhető lesz hangos formátumban is.

Az albumot a tavalyi év novemberétől 2020 februárjáig készítették Lovasi Andrásék az Esti Kornélból ismert Lázár Domokos producerrel és Maczkó Róbert hangmérnökkel. A dalok egy része vadonatúj, többet azonban ismerhetünk a Kiscsillag Idáig tudom a történetet című dramatizált-zenés előadásából.

A számok nagyját Lovasi András írta, de vannak kivételek: a Gólzápor című szám zenéjét Leskovics Gábor szerezte és ő is énekli azt, míg a Föl-le jár zeneszerzője és énekese Szesztay Dávid. A lemezen rádiós bemondó-szerepben felbukkan a régi jóbarát és együttműködő, Rátgéber László is.

Sokféleképpen lehetne tagolni a lemezt, zeneileg az a-oldal, azaz az első hat dal egy nagyobb egység, de vannak az albumon dalpárok is. Persze nem akarok szájba rágni, szerintem elég szép szövetrendszere van az albumnak. Közben azt is figyelembe vettem, hogy ez nem egy konceptalbumnak indult, egy dal sem kerülhetett fel csak azért, hogy erősítse a koncepciót, mindegyiknek magában is érvényesnek kellett lennie” – meséli Lovasi András a lemezről, amit a Kiscsillag eddigi legkarcosabb lemezének tart.

A lemezt egységes vizuális világ fogja keretbe: a lemezborítón Vetlényi Zsolt festőművész képeit láthatjuk, ezek szerepelnek a címadó dal már bemutatott klipjében, és a zenekar tervei szerint ezek különféle felületeken megjelennek majd még.

A lejátszási lista itt.

 

A Tompa kések lemezbemutató koncertjei:

április 3., Pécs, E78
április 9., Miskolc, Helynekem
április 17., Tatabánya, Roxxy Music Café
április 24., Budapest, Akvárium
április 30., Szombathely, Végállomás
május 8., Veszprém, Városnapok
május 23., Debrecen, Víztorony

 

Kiscsillag, új lemez, Tompa kések, Lovasi András, Leskovics Gábor, Szesztay Dávid, Rátgéber László, lemezbemutató, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy...

Július 24-én a veszprémi Gyárkertben a Thievery Corporation ad koncertet, néhány perc sétára pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál zajlik majd,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Napközben dolgozik, este fesztiválozik – ki az?

Koncertek, barátok, sátrak, hajnalig tartó bulik... A háttérben minden gördülékeny pillanat mögött több száz ember dolgozik azon, hogy a látogatók számára természetesnek tűnjön mindaz, ami valójában komoly szervezést igényel. Közéjük tartoznak a Sziget önkéntesei is, akik néhány órás napi szolgálatért cserébe nemcsak...

Kozmikus koncert a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Július 24-én, pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló ősfás parkja ad otthont a nyár egyik legkülönlegesebb zenei és vizuális élményének: a hazai Pink Floyd-örökség legavatottabb tolmácsolója, a Keep Floyding ad exkluzív koncertet, amit egy professzionális, éjszakai távcsöves csillagles követ.
Új koncertek