A zeneszerető települések most pénzhez juthatnak

2020/11/04  ·   Pályázat   ·  koncert.hu

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma négy pályázatit is kiírt: ismét lehet városi zenei koncepciók készítésére pályázni, pénzhez juthatnak a könnyűzenei médiumok, showcase fesztiválokon vehetnek részt a pályakezdő zenei menedzserek, és a tavaly először, kísérleti jelleggel kiírt, a magyar nyelvű dalszerzés kultúráját támogató kiírást is publikálták.

Városi zenei koncepciók készítésére is lehet pályázni

Az NKA zenében érintett kollégiumai legutóbb 2017-ben írtak ki közös pályázatot városi zenei koncepciók elkészítésére. Az akkori felhívásra több mint egy tucat település jelentkezett, és az elmúlt években nemcsak a pályázatban foglaltakat teljesítették, de sok helyen rendszeresen használni és alkalmazni is kezdték az így elkészült koncepciókat. A Hangfoglaló ezért úgy érezte, hogy három év után ismét érdemes a zeneszerető településeket pályázattal ösztönözni és támogatni a saját, minden zenei műfajt érintő, az oktatásra és a helyi fellépési, gyakorlási lehetőségekre nagy hangsúlyt fektető koncepciók elkészítésére.A maximum 1 millió forintos támogatás 2021-ben használható fel a koncepció kidolgozására, azaz a pályázat benyújtásának nem feltétele egy kész terv megléte.

A Kollégium szintén októberben jelentette meg a könnyűzenével foglalkozó print és online médiumoknak szóló, immár hagyományos – hetedik éve rendszeres – pályázati felhívását. A 30 millió forintos keretre nemcsak kizárólag könnyűzenével foglalkozó sajtótermékek jelentkezhetnek, hanem olyan kiadványok is, amelyek rendszeresen frissülő, a témával foglalkozó rovattal rendelkeznek. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően könnyűzenei blogok jelentkezését is várják.

Tavaly kísérleti jelleggel hirdeték meg, de az érdeklődés és az eddigi eredmények alapján folytatásra érdemesnek ítélték a magyar nyelvű dalszerzés kultúráját támogatni kívánó pályázatot. A felhívásnak nem célja dalok vagy hanghordozók megszületéséhez alkotói támogatás biztosítása, illetve versek megzenésítésének az ösztönzése. A 30 millió forintos keretből olyan újszerű projektek megvalósítása a cél, amelyek a magyar nyelvű dalok megőrzésének, megismertetésének, értelmezésének, a magyar nyelvű dalszerzés kultúrájának, a magyar nyelvű dalok népszerűsítésének, bemutatásuk elősegítésének, ezáltal a magyar nyelvű dalok elismertségének és értékének növelését kívánják elérni.

Szintén elérhető a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram ebben az évadban első, nyilvános felhívása is, amelyre olyan pályájuk elején lévő, könnyűzenei menedzserek – vagy leendő menedzserek – jelentkezését várják, akik képesnek érzik magukat, hogy a jövőben külföldi piacokon egyengessék magyar produkciók útját, és ennek érdekében tanulni és tapasztalatokat szeretni szeretnének. A Kollégium ebben az évben 10 leendő menedzser showcase fesztiválokon, vagy ha a vírushelyzet miatt nem lehetséges, akkor a témában releváns online kurzuson való részvételét szeretné támogatni.

A részletek itt.

NKA, Hangfoglaló, pályázatok

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek