Eltörött a hegedűm... – a pályázati pénzek újraosztását követelik a cigányzenészek

2020/10/22  ·   Pályázat   ·  koncert.hu

A HVG számolt be arról, hogy csütörtökön kb. 70 muzsikus gyűlt össze az Emmi előtt, majd zeneszóra jelképesen összetörtek egy hegedűt, amit egy petíció kíséretében átadtak egy szemüveges fiatalembernek.

Eltörött a hegedűm... – a pályázati pénzek újraosztását követelik a cigányzenészek

Ebben közel 200 ember azt kéri, hogy osszák újra a pénzt úgy, hogy mindenkinek jusson állami támogatás, mert azt gondolják, nem igazságosan és nem mindig jogszerűen nyerték el az összeget a támogatottak. Szerintük volt elegendő pénz, mégis sokan kimaradtak, akik – noha a világ legnagyobb színpadain léptek fel nagy sikerrel, ami szerintük egyes nyertesekről a legnagyobb túlzással sem mondható el – arra kényszerülnek, hogy taxisofőrnek vagy biztonsági őrnek jelentkezzenek.

A program végrehajtója, a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízta a Hagyományok házát, hogy ossza szét a pénzt. A pályázaton 97 zenekar nyert, ami kb. 450 embert jelent, ám közel ugyanennyi semmit sem kapott.

A HVG cikke

 

Milliárdosok luxuséttermeiben zenéltek, most az állam ad milliós támogatást

 

 

 

pályázat, cigányzene, állami támogatás, MTÜ

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek