Hét pályázatban összesen 289 millió forint vár gazdára

2021/01/13  ·   Pályázat   ·  koncert.hu

A nemzetközi piacra lépést segítő, az elektronikus zenei színtérnek szóló, korábbi projektek folytatását célzó, illetve most először könnyűzenei podcastek készítését, illetve szakmai start up ötletek elindítását segítő pályázatokra lehetni jelentkezni a jövő hét elejéig az NKA Hangfoglaló Programnál.

Hét pályázatban összesen 289 millió forint vár gazdára

A 2014-ben elindult Hangfoglaló Program hetedik alkalommal írt ki pályázatot a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram keretében magyar könnyűzenei előadók külföldi jelenlétének támogatására. A 2021-ben megvalósítandó projekteket segítő, 100 millió forint keretösszegű pályázat újdonsága a korábbi évekhez képest, hogy idén, a koronavírus miatt hangsúlyozottan lehet pályázni nemzetközi szakmai együttműködésekre (például producerekkel való közös munkára), illetve stratégiai gondolkodású sajtó- és PR kampányokra is. Mindezek mellett ezúttal is benyújthatók pályázatok a nem határon túli magyarlakta területeken megvalósítandó koncertekre és turnékra.

Ugyancsak ennek az Alprogramnak a keretében jelent meg a magyar zenei exporttal foglalkozó szakembereknek szóló, showcase fesztiválok látogatását ösztönző felhívás. Idén is maximum három rendezvény felkeresésére lehet pályázni, azonban a koronavírus helyzet miatt az esetlegesen 2020-ra, hasonló jogcímen elnyert, de elmaradt, támogatott események számával csökkenteni kell a megpályázott showcase-k számát. Mindkét pályázatra január 19-ig lehet jelentkezni.

Idén tovább bővül az elektronikus zenei színtérnek kiírt pályázatok köre. A kollégium 9 millió forintot szeretne fordítani legalább hat, minimum 10 éve a pályán lévő, és jelenleg is rendszeresen alkotó elektronikus zenei előadó nemzetközi ismertségének növelését segítő pályázatra. Erre is január 19-ig lehet jelentkezni,

Az Előzenekari Alprogram keretében megjelent, elektronikus zenei előadók és a könnyűzene más területén alkotók együttműködését ösztönző felhívásra január 20-ig adhatóak be az anyagok.

Új elem a könnyűzenei podcast-ek készítésére megjelent, 30 millió forint keretű felhívás. A kiíró célja olyan, elsősorban szöveges hanganyagok – nem egyes műsorok, hanem inkább sorozatok – készítésének az ösztönzése, amelyek révén egyrészt minőségi tartalmakhoz juthatnak a könnyűzenei médiumok, másrészt olyan dokumentumok jöhetnek létre, amelyeket évtizedek múlva a témával foglalkozó kutatók is tudnak használni.

Szintén január 19-ig lehet pályázni azokkal a projektekkel, amelyeket 2020 előtt már támogatott a Cseh Tamás vagy a Hangfoglaló Program, és nemcsak egyes zenekarokat vagy klubokat, hanem a szakma egészét érinthetik.

Szintén újdonságnak számít az összesen 100 millió forint keretösszegű, úgynevezett start up pályázat. Ennek célja, hogy olyan megoldások, ötletek létrejöttét mozdítsa elő, amelyek a járványidőszak után a könnyűzene egészét segíthetik újszerűségükkel. A két kollégium által majd közösen elbírálandó pályázatra szintén január 19-ig lehet jelentkezni.

A pályázati felhívások itt találhatók:

 

NKA, Hangfoglaló, pályázatok

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek