Elmarad a füredi Anna-bál

2020/06/26  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

A járványhelyzet miatt nem tudnák a megszokott színvonalon megrendezni, ezért elmarad a hagyományos Anna-bál, de a 8. Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit július 21. és 25. között megtartják.

Fotó: balatonfüred honlapja (FB)

A 19. században ez a bál volt a legkedveltebb az arisztokraták körében és számos híresség vett részt rajta, olyanok, mint Vörösmarty Mihály, Jókai Mór és Blaha Lujza is. Az Anna-bálokat több-kevesebb rendszerességgel tartották meg, de nem minden évben. 1862-ben választottak először bálkirálynőt Kozma Irma személyében. 1914-1954  között nem báloztak, az Anna-bál Szépét 1957 óta választják meg minden évben. (wiki)

A szívkórház előtti téren felállított nagyszínpadon megrendezik a hagyományos Operagálát, amelyen világhírű darabokból csendülnek fel részletek, előtte egy nappal pedig a Magyar Állami Operaház művészei lépnek fel a Gyógy téren. Az eredetileg a bálra tervezett, Káel Csaba rendezte operett műsor rendhagyó módon ezúttal szintén a szabadtéri színpadon lesz látható.

A július 21-25. között zajló Anna Fesztivál keretében idén nyolcadik alkalommal a Hagyományok Házával közösen megrendezi a város a prímásversenyt is. A megmérettetésen a hagyományos magyar népzenét játszó fiatal hegedűsök zenélnek, a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncert is lesz a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.

Bár a 195. Anna-bál elmarad, a bálozni vágyó 18 éves balatonfüredi lányok nem maradnak le a patinás eseményről, hiszen a város meghívja őket a jövő évi Anna-bálba.

De akkor már 19 évesek lesznek... :)

(balatonfured.hu)

Anna-bál, Balatonfüred, programtörlés

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek