Ganxstáék fizetős Facebook-csoporttal védekeznének a redvás vírus ellen

2020/05/05  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

A márciusban elrendelt koncertstop hideg zuhanyként érte a zenészeket. Már épp kezdtek volna felengedni, amikor jött a másik, az augusztus 15-ig érvényes korlátozás. A Kartell arra jutott, hogy fizetős rajongói csoportot hoznak létre, ami nem üres ígérgetés: posztjuk szerint megdolgoznak majd a beszedett pénzért. "Nem lesz szar, meglátjátok! "

A turné, amelynek tényleg K.O. lett a vége :(

Ahhoz, hogy valaki csatlakozhasson, 2500 forintot kell átutalnia, de persze ennél nagyobb összegű támogatásokat is szívesen fogadnak. Azt nem tudjuk, mindehhez mit szól majd a Facebook, hiszen keresni csak ők szeretnek a platformmal, de ha tényleg releváns tartalmat szolgáltatnak majd a rajongóiknak, akkor megérik a pénzüket, és talán egy-két koncert ára is bejön majd – ahogy nézzük, a K.O. turné 7 koncertjére záródott rá a karantén. Csak a fizetős csopiban lesznek elérhetők például a "25 év gengszter rap" sorozat új részei, a hétvégi élő bejelentkezéseik, illetve sok olyan exkluzív, új tartalom, amit kizárólag e csoport számára fognak készíteni.

 

 

Ganxsta Zolee és a Kartell, Facebook, rajongók, fizetős csoport

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek