Majd augusztusban bondorodjatok – elhalasztották a pünkösdkor esedékes fesztivált

2020/04/24  ·   Programtörlés   ·  Labancz Andrea

Az idén második évébe lépő legújabb kapolcsi fesztivál, a Bondoró is a halasztás mellett döntött. Mondanunk sem kell, hogy az eredetileg május 29-én induló összművészeti programsorozat mikor várja majd a nagyérdeműt.... (Augusztus 28-30.)

Fotó: Bondoró

Tavaly debütált, és a közönség azonnal megkedvelte, így idén is számíthatunk az utcaszínházi programokkal, koncertekkel, irodalmi estekkel készülő Bondoró fesztiválra, ami Kapolcs legújabb büszkesége. Egy kis ízelítő a 2019-es évből:

A járvány az esetükben is hamar átírta a forgatókönyvet, így a pünkösdi forgatag augusztus utolsó napjaiban költözik be a községbe. Mivel naponta változnak az álláspontok azzal kapcsolatban, hogy mikortól lehet biztonságos körülmények közt engedélyezni a tömegrendezvényeket, egyelőre ezt a dátumot is írjuk fel a többi halasztó közé, aztán reméljük a legjobbakat!

A Bondoró így viszont együttműködést kötött a szintén helyi kötődésű Kapolcska fesztivállal, így közösen zárják a nyarat a Balaton-felvidéken. Virág Zsóka, a Bondoró Fesztivál igazgatója így nyilatkozott a halasztásról:

„Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Fáj a szívünk, mert nagyon készültünk a pünkösdi Bondoróra. Nem túlzás azt mondani, hogy a szívünk-lelkünk benne volt a négynapos program előkészítésében. Március első napjaiban szinte már startra készen álltunk. Aztán történt, ami történt. Mi pedig, a rendelkezésünkre álló információk alapján próbáltuk meghozni a legjobb döntést. Az elmúlt egy hónapban folyamatosan egyeztettünk a kapolcsi önkormányzattal. A helyi szereplők mellett természetesen más kapolcsi rendezvények szervezőivel is tartjuk a kapcsolatot. Hasonló kihívásokkal küzdött a Márta István által alapított Kapolcska Tábor és Kisfesztivál is, ami összművészeti táborként és családi fesztiválként vált ismertté az elmúlt években. Ők eredetileg júniusra várták a táborozni vágyó gyerekeket, nem sokkal a mi fesztiválunk után kezdtek volna. Nem volt kérdés számunkra, hogy ez most az összefogás helye és ideje! Így nem sokáig váratott magára a megoldás sem. Közös egyetértésben úgy döntöttünk, hogy augusztus utolsó hetén együtt töltjük meg élettel Kapolcs utcáit, tereit és udvarait. Öröm is van tehát az ürömben. A Bondoró Fesztivál péntektől egy vidám utcaszínházi forgataggal várja a családokat a tábor hétvégéjén. Az átszervezések miatt a Bondorót négy helyett három naposra csökkentettük és erre az évre sajnos több programot is el kellett engednünk. Többek között a meglepetésnek szánt külföldi attrakcióktól és koncertektől is búcsút vettünk. De nem örökre ám! 2021-ben velük is találkozhatunk majd a következő Bondorón. Az összefogásunk viszont új programelemeket is magával hozott. A Kapolcska Táborban résztvevő diákok a Bondoró Színpadon mutatják be a hét folyamán tanult produkciókat, de a tervek között szerepel az is, hogy a fesztiválon fellépnek a művészeti tábor tanárai is. Szeretnénk, ha a Kapolcska Tábort követően minél több kisdiákot vendégül láthatnánk a családjával a Bondoró Fesztiválon. Ebből adódóan, több közös akcióra is készülünk a Kapolcska Programmal. Bízunk benne, hogy az együttműködésünk példaértékű lesz ebben a nem mindennapi helyzetben.”

A Bondoró programjairól korábban már cikkeztünk, külön vettük a zenei, és külön az egyéb produkciókat, amikről itt olvashattok bővebben:

 

Idén pünkösdkor bondorodik a fesztivál: utcaszínházak és koncertek Kapolcson

 

Az utcaszínház izgalmas világa: Bondorodó fesztivál

 

Bár azóta történt némi változtatás a halasztás miatt, a vasárnap esti záróprogram, a Kócos Tűzshow és Bondoró Főnixmadár Égetés nem marad el! ;)
A részletes programbontást itt találjátok: Bondoró Fesztivál

 

 

 

Bondoró fesztivál, Kapolcska Fesztivál, Kapolcs, pünkösd, koncert, színház, cirkusz, járvány, halasztás, új dátum, 2020

 

 

Szólj hozzá!


Last minute koncerthír: szombaton berobban Budapestre a Parkway Drive

Last minute koncerthír: szombaton berobban Budapestre a...

Húsz év, megannyi tűzcsóva és egy zenekar, amely ma is úgy csap le, mintha most született volna: a Parkway Drive november 8-án az MVM Dome-ba...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Magyar zenei siker Amerikában: a The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban

A mindössze egy éve alakult budapesti bluegrass zenekar, a The Riverside Soul októberben valóra váltotta az amerikai álmot: első tengerentúli turnéjukon nem posztán hét koncertet adtak a vadnyugat ikonikus városaiban, de a Texas Sounds International Country Music Awards fesztiválon az "év zenekara" díjat is átvehették.

Robbie Williams DeLorean-pillanata

Robbie Williams mindig is tudta, hogyan kell a nosztalgiát becsomagolni... Legújabb videója, a Pretty Face nemcsak új kislemez a készülő Britpop albumról, hanem egy időutazás is – egyenesen a kilencvenes évekbe, a brit popkultúra aranykorába.
Új koncertek