Számos nagyvárosban törölték a szilveszteri bulikat – nálunk ismét engedélyezték a kutyások rémálmát

2021/12/27  ·   Társadalmi felelősségvállalás   ·  koncert.hu

Úgy tűnik, szilveszterkor lesz olyan hely (mármint szabadtéren), ahol 15 Celsius-foknál is többet mutathat a hőmérő – szóval kissé tavaszias hangulatban ünnepelhet az utcán az, akinek ez a vágya. Akadnak azonban Európában, akik hiába vágyakoznak. És lenne egy megjegyzésünk a petárdázáshoz is.

Számos nagyvárosban törölték a szilveszteri bulikat –  nálunk ismét engedélyezték a kutyások rémálmát

A HVG sajtóértesülésekre hivatkozva írta meg, hogy elmarad az évbúcsúztató központi buli Athéban, Berlinben (továbbá sok más nagy német városban), Edinburgh-ben, Londonban, Újdelhiben. Elmarad továbbá a Champs-Elysées fölé tervezett hagyományos újévi tűzijáték Párizsban, ahol tilos lesz a nyilvános bulik szervezése is. A briteknél legfeljebb hatan ülhetnek össze egy kocsmában, a szabadtéri eseményeken legfeljebb 50 ember tartózkodhat, az éjszakai szórakozóhelyek pedig zárva tartanak. Olaszországban január 31-ig tilosnak számítanak a szabadtéri tömörüléssel járó események, ünneplés, koncertek, és ugyancsak január 31-ig bezárják a diszkókat és a zenés-táncos szórakozóhelyeket. Átmenetet képez New York – okos lány módjára lesz is buli meg nem is: a Times Square-en rendezendő hagyományos szilveszteri ünnepségre sokkal kevesebb bulizót várnak és azokat is csak maszkban. De például Rióban és Fokvárosban például szabad a pálya, Dubaj, Las Vegas és Tajpej tűzijátékkal várja az új évet.

Ami a tűzijátékot illeti, nálunk a tavalyi tilalom után idén ismét szabad a szilveszteri tűzijátékvásárlás és az év utolsó napján történő fellövésük. Egy regionális oldalon végzett ad hoc felmérés szerint a válaszadók 80 százaléka véli úgy, hogy az egészet be kéne tiltani, a maradék szerint egy évben egyszer kibírható a dolog.

„Hogy a petárdázásban mégis mi a jó, azt én megérteni soha nem fogom. Évek óta okoz maradandó sérüléseket a meggondolatlanoknak és vétleneknek is, nagyon nehezen elviselhető sok autizmussal élő embertársunknak, a megrettent, sokkhatás alá kerülő, menekülő kutyákról és macskákról nem is szólva” – írta Budapest főlogármestere két éve a Facebook-oldalán, s nem hinnénk, hogy azóta bármit is változott volna a véleménye, amelyhez mindenféle politikai állásfoglalás nélkül csatlakozik a kutyások hatalmas és összetartó közössége. S noha két éve törvénymódosító javaslatot nyújtottak be a petárdázás és a pirotechnikai eszközök tiltása érdekében, a "panem et circenses" elve egyelőre még jobban érvényesül, mint a józan és empatikus hozzáállás.

Évente – világszerte – több mint 1 millió házikedvenc kezdi az új évet távol az otthonától... Ha valakire nem hatnak a számok és az észérvek, próbálunk a lelkére nyomást gyakorolni, ebben a Koncert.hu egykori (s reméljük jövőbeli) szerzőjének, Görögh Attilának a legújabb munkáját hívjuk segítségül, amit reggel a FB-on már félálomban bemutattunk. A DeadLens Pictures rövidfilmje a felelősségteljes állattartásra hívja fel a figyelmet – nem először.

 

Ami a magyarországi szilveszteri programokat illeti, a FB tanúsága szerint mindenki, aki csak teheti, szervez ilyet – nincs korlátozás.

 

 

szilveszter, buli, covid, petárdázás, állatvédelem

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek