40 év után az ABBA újra a brit slágelista élvonalában

2021/09/07  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A legendás svéd popegyüttes novemberben megjelenő új albuma két száma, az I Still Have Faith In You és a Don't Shut Me Down a 6., valamint a 7. helyet szerezheti meg az officialcharts.com vasárnap közzétett becslése szerint, mely az eladásokon és a streaminghasználaton alapul.

40 év után az ABBA újra a brit slágelista élvonalában

Utoljára 1981 decemberében jutott ABBA-dal a brit kislemez-sikerlistán az első tíz közé.

A Don't Shut Me Down múlt heti megjelenése óta a legtöbbet letöltött dal volt az Egyesült Királyságban, a két számot egyenként több mint 500 ezerszer streamelték a hétvégén. A november 5-én megjelenő Voyage 39 év után az ABBA első albuma. Nyolc új dal mellett két feldolgozás is hallható lesz rajta, a Just a Notion és a Bumblebee, melyeknek korábban csak demóváltozata volt ismert.

Az új albumon – melyre állítólag kevesebb mint 24 óra alatt mintegy 40 ezer előrendelés érkezett az Egyesült Királyságban – először lesz hallható karácsonyi ABBA-dal, a Little Things.

A két új dalt fizikai hanghordozón, CD-n és hagyományos bakeliten is meg lehet vásárolni.

A két új dalt ebben a cikkünkben mutattuk be.

Az eredeti fotó vágatlanul itt.

ABBA, turné, új album, avatár

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek