Az Őrölt Nők Ketrece

50 Cent visszajár

2023/09/30  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Curtis “50 Cent” Jackson bejelentette The Final Lap Tour elnevezésű vadonatúj világkörüli turnéját, amellyel egyben a minden előző rekordot megdöntő Get Rich or Die Tryin’ debütáló albuma megjelenésének 20. évfordulóját is ünnepli.

50 Cent visszajár

A koncertekre már közel 700 000 jegyet eladtak, ebben a nagy lendületben a rapper most újabb időpontokat jelentett be az európai körúthoz, többek között egy norvég és egy magyar, valamint egy második Birmingham-i koncertet is az Egyesült Királyságban. A turné július 21-én indul Salt Lake Cityben, az amerikai szakasz szeptemberben Torontóban ér véget, hogy néhány nappal később már Európában folytatódjon is.

Az év egyik legjobban várt turnéja október 18-án ér a Budapest Arénába.

A Final Lap Tour koncertjei során 50 Cent tucatnyi listavezető slágert ad majd elő, valamint olyan számokat is, amelyeket évtizedek óta nem játszott már élőben. Ráadásul a turnén régi barátja, Busta Rhymes kezdi majd a koncerteket az összes amerikai és európai helyszínen.

A kora egyik legtehetségesebb és legtermékenyebb zenei előadójaként is elismert 50 Cent minden addigi rekordot megdöntő bemutatkozó lemezével, a Get Rich or Die Tryin'-nal vált világhírűvé. Azóta több mint 30 millió albumot adott el világszerte és elnyerte a legrangosabb díjakat.

2020 januárjában csillagot kapott a Hollywood-i Walk of Fame-en, valamint elnyerte a NAACP-díját legjobb rendezőként a drámasorozat kategóriában. Itthon 50 Centet legközelebb a Feláldozhatók 4-ben (Feláldozh4tók) láthatjuk, amelynek a premierje a napokban volt.

50 Cent, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek