53 éves korában meghalt Carlos Marin, az Il Divo énekese

2021/12/20  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az El Pais című spanyol lap arról számolt be, hogy Marin az angliai turné során rosszul lett, és mesterséges kómában tartották egy manchesteri kórházban. Az együttese imádságra hívta a rajongókat, csakúgy, mint az Omega Kóbor János esetében. Sajnos a végkifejlet is ismételte magát.

53 éves korában meghalt Carlos Marin, az Il Divo énekese

Az 53 éves énekes december 7-én lett rosszul, nem sokkal később pozitív lett a Covid-tesztje, és a múlt héten a manchesteri királyi kórházba szállították – közölte ügynöke a hazájában, Spanyolországban működő médiával. Ezt követően mesterséges kómába tették és lélegeztetőgépre kapcsolták, bár nem világos, hogy ez pontosan mikor történt. Marint a sajtóinformáció szerint Mexikóban oltották be.

Halálhírét együttese közölte.

"17 éven keresztül négyen együtt jártuk az Il Divo hihetetlen utját, és hiányozni fog drága barátunk. Reméljük és imádkozunk, hogy gyönyörű lelke békében nyugodjon. Szeretettel - David, Sebastien és Urs."

A covid miatt Európában kialakult rendezvényeket szabályozó korlátozások miatt az IL DIVO menedzsmentje annak idején arra a döntésre jutott, hogy az európai turné állomásait 2021-re helyezik át, ez érintette a budapesti koncertet, majd újabb egy évvel eltolták az Aréna-beli eseményt, 2022. októberére.

Sajnos az már biztos, hogy ezen a koncerten – ha lesz egyáltalán, a menedzsment tájékoztatását későbbre várják a budapesti koncert szervezői – Carlos Marin nem lesz ott, ahogy egy kommentelő fogalmatott: "... már egy olyan arénában énekel, ahová nem kell jegyet vásárolni".

Marin Németországban született, de 12 éves korában Spanyolországba költözött.

"Az éneklés az én módszerem arra, hogy kimondjam, amit érzek. (...) az, amitől úgy érzem, hogy élek, ezért köszönöm, hogy továbbra is abból élhetek, amit szeretek" – idézi őt az együttes honlapja.

Az IL DIVO négy különböző nemzetiségű, kiemelkedő tehetségű, de különböző zenei hátterű énekesből áll(t). Carlos Marín tehetségét még gyerekkorában felfedezték, Kis Carusónak becézték, majd következett a fesztiválszínpad és az opera-karrier. Az amerikai tenor, David Miller konzervatóriumi képzettségű operaénekes volt, akinek teljesítményét Baz Luhrman La Boheme-jében a Broadway-n is pozitív kritikával illették. Urs Bühler, a svájci tenor hegedűn, klarinéton, zongorán, gitáron és dobon játszott, végül klasszikus utat választott, holott még egy heavy metál zenekarban is énekelt tizenévesen. Sebastien Izambard tehetséges énekes-dalszerző volt, akinek Si Tu Savais kislemeze a francia listákon az első helyen is szerepelt.

Kezdetben csak a zene iránti szenvedély volt közös bennük közös, de a kíváncsiság, tovább hajtotta őket. Ám az őket is meglepte, hogy, amikor együtt énekeltek, valami rendkívüli történt, amit a közönség reakciója mutatott meg a legjobban. Első albumuk, az IL DIVO (2004), több mint egymillió példányban kelt el az Egyesült Királyságban az első hat hét alatt, és összesen 12 országban vette át a vezetést a slágerlistákon. 30 millió eladott album, 160 arany- és platina-díj 33 országban: az IL DIVO pályafutása során bebizonyította, hogy a zenének óriási hatalma van, legyen az pop-, klasszikus- vagy egyházi, és ebben nagy szerepe van a karakteres hangoknak, amelyből a formáció négyet is magáénak tudhat.

Hogy mi lesz a sorsuk, egyelőre nem találgatnánk, a veszteség súlya most bizonyára elnyomja a jövőre vonatkozó terveket. Tragikus, hogy egy zenész ennyire fiatalon távozott az élők sorából – még rengeteg koncert várt volna rá  – egy vagy több itt, nálunk, Budapesten is.

 

 

 

Il Divo, Carlos Marin, crossover, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek