A Deep Purple nem nyuggerkedik: októberben Budapesten is buliznak egyet

2025/11/18  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

"Addig fognak menni, amíg le nem esnek a színpadról" – írtuk 2019-ben, amikor az akkori budapesti koncertjüket harangoztuk be. A turné elnevezése ez volt: "Long Goodbye Tour". Jó hosszúra sikerült, mert itt jártak 2023-ban is, és jövő októberben újra beugranak Budapestre arénázni egyet.

A Deep Purple nem nyuggerkedik: októberben Budapesten is buliznak egyet

A Deep Purple azok közé a zenekarok közé tartozik, akik ötven év után is ugyanolyan lendülettel lépnek színpadra, mint fénykorukban. Pontosabban: a fénykoruk állandó. A Smoke on the Water vagy a Highway Star már régen beírta a Purple-t a rocktörténetbe, a banda mégsem skanzen-zenekar, hanem ma is aktív, élő erő. 

Vajon milyen lehet 46 évesen nyolcvanas élő rocklegendákkal egy bandában játszani?
"A Deep Purple korábbi gitárosai mind legendák, ezért megtanultam, hogy nem érdemes túl sokat gondolkodni ezen. Inkább belső magabiztosságra van szükségem, minthogy megpróbáljak olyan lenni, mint ők” – nyilatkozta McBride.

A Deep Purple jelenlegi felállása – Ian Gillan (80), Roger Glover (79), Ian Paice (77), Don Airey (77) és az új gitárosként, 2022-ben érkezett Simon McBride (46)  – az utóbbi években meglepően egységes képet mutat. Az együttműködésük első közös stúdióeredménye a 2024 júliusában megjelent  =1 elnevezésű album, ráadásul évek óta folyamatosan járják a fesztiválokat és az arénákat, és most is nagyszabású turnéra készülnek.

A bejelentett európai és brit koncertsorozat 2026 novemberében indul Newcastle-ben, majd Glasgow, Birmingham, Manchester és London következik, a vendég pedig a Mammoth és a Jayler (nálunk ez utóbbi) lesz; mindeközben Franciaország, Spanyolország és több európai város is szerepel a hosszú listán, sőt 2026 őszén Párizsban az Adidas Arenát is megtöltik. Mindez azért is figyelemre méltó, mert Gillan a közelmúltban őszintén beszélt arról, hogy látása mindössze harminc százalékos, és ha úgy érzi, már nem tudja teljes erőbedobással hozni magát, inkább visszavonulna, „nem akar senkinek szégyent okozni”.

 

Az album megjelenésekor a kritika alapvetően jól, de nem kritikátlanul fogadta az albumot. Többen kiemelték, hogy a Deep Purple továbbra is meglepően energikus zenekar: a produkció „stadionhangzású”, a hangszerelés feszes, Don Airey billentyűi és Simon McBride gitárja pedig látványosan friss lendületet hoz – utóbbiért külön dicséretet is kapott, hiszen úgy sikerült beilleszkednie a klasszikus hangképbe, hogy közben új színekkel gazdagítja azt. A recenziók szerint az album jó arányban idézi meg a régi Purple-világot anélkül, hogy puszta múltba révedés lenne. Ugyanakkor több kritikus megjegyezte, hogy a lemez nem igazán hoz váratlan kanyarokat: a dalok működnek, de kevés bennük a nagy meglepetés, és a második felén érezhető némi visszaesés a tempóban. Ian Gillan teljesítményével kapcsolatban is érkeztek óvatos észrevételek – bár továbbra is karakteres és hiteles, már nem rendelkezik a régi idők rugalmasságával. Mindezek mellett azonban a konszenzus az, hogy az =1 egy erős, jól megírt anyag, amely ugyan nem ír új fejezetet a legendás életműben, de méltó módon bizonyítja, hogy a Deep Purple még mindig élő, működő és releváns erő a színpadon és a stúdióban egyaránt.

Mindehhez jön még egy friss kulturális hullámverés: a Child in Time új élete a Stranger Things előzetesében. Milliók hallották meg újra – vagy először – a dal végtelenül feszülő, érzelmi hullámvasútját. A zenekar öröksége tehát nem vitrindarab: valami, ami továbbvándorol és új közönségre talál.

A turné magyar állomása Budapest, 2026. október 2., szerda este, Budapest Aréna.

A budapesti koncert jegyei elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők november 19-én 11 órától. A teljes körű jegyértékesítés 2025. november 21-én, pénteken 11 órakor indul.

Deep Purple, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek