Menopauza

A legutóbbi albumáról csak egyetlen számot fog játszani Dead Can Dance

2022/02/18  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A kultikus világzenei csapat áprilisban kezdi európai turnéját, amely május 8-án érinti a Budapest Sportarénát. Mint Brendan Perry az MTI-nek elmondta, a turnéra minden dalhoz új hangszerelést készített.

Fotó: Dead Can Dance/FB

A brit zenész 1981-ben Lisa Gerrard énekesnővel Ausztráliában alapította a Dead Can Dance-t, amely a kilencvenes évek második feléig sikert sikerre halmozott különleges hangzásával. A multiinstrumentalista Brendan Perry hat éve a franciaországi Bretagne-ban él, egy farmon egy pajtát alakított át stúdióvá. Itt készült a Dead Can Dance legutóbbi lemeze, a Dionysos, és itt érte el a zenészt telefonon az MTI.

"Készülünk a turnéra, Lisával és velem együtt heten leszünk a zenekarban. Huszonhárom városban fogunk fellépni, a járvány ellenére talán valamennyi koncertet meg tudjuk tartani" – mondta a zenész.

A járvány előtti utolsó Dead Can Dance-koncert 2019 nyarán Athénban volt. Brendan Perry úgy fogalmazott, hogy az elszigeteltség nem érintette rosszul, hiszen amúgy is otthon dolgozik.

"Az persze nyomasztó volt, hogy a családon kívül nem találkoztam másokkal, de igyekeztem a munkára fókuszálni. Tavaly óta ügyködöm a turné előkészítésén, minden dalhoz új átiratot írtam, új felszereléseket szereztem be".

A legutóbbi turné a Dead Can Dance legjobb dalaiból válogatott, ez a mostani, Europa 2022 című koncertsorozatra sem változott. A Dionysosról egy számot fognak játszani, nagyobb teret kapnak a nyolcvanas-kilencvenes évek anyagai, elsősorban a Spleen and Ideal, a Within the Realm of a Dying Sun és az Into the Labyrinth dalai.

"A friss hangszerelés új dimenziót nyit a régi számoknak, ezek egy részét amúgy sem játszottuk régebben élőben. Mostani füllel számos új dolgot, lehetőséget fedezek fel bennük. Klasszikus zenekari megoldásokat, gitáreffekteket egyaránt használni fogunk, sokkal több lesz a vokál és kórus, mint korábban".

Az együttes történetében mindig jelen volt a görög kultúra hatása, a Dionysost a görög istennek ajánlott régi fesztiválok ihlették.

"Gyerekként Angliában rendszeresen jártam a British Museumba, ahol az ókori görög kiállításokat csodáltam. Tizennégy éves koromban költöztünk Új-Zélandra a családdal, és egy görög hajón tettük meg a hathetes utat, közben kezdtem gitározni tanulni. Aztán húszévesen Ausztráliába kerültem, és Melbourne-ben, ahol a Dead Can Dance megalakult, nagyon sok görög élt" – mesélte Brendan Perry.

A Dead Can Dance májusban (1996, 2012 és 2019 után) negyedszer lép magyar közönség elé. Brendan Perry 2010-ben szólóelőadóként játszott itt, Lisa Gerrard Havasival és Hans Zimmer koncertjén énekelt hazánkban.

"Igyekszünk időt szakítani arra, hogy bepillantsunk a helyi kulturális nevezetességekbe, múzeumokba. Amikor három évvel ezelőtt Budapesten voltunk, elmentünk egy termálfürdőbe" – idézte fel.

A Dead Can Dance első, cím nélküli lemeze 1984-ben jelent meg. Az album a dark wave stílusjegyeit hordozta magán, az arab-bizánci elemeket, görög, hispán, kelta, indiai és dél-amerikai hatásokat tartalmazó jellegzetes hangzás a nyolcvanas évek második felétől alakult ki. A sikeres első időszak 1996-ig tartott, utána felfüggesztették működésüket. 2005-ben ismét összeálltak egy turnéra, aktívak 2012-től lettek újra.

"Annak idején azért szakadt meg a munkakapcsolat Lisával, mert úgy éreztük, nincs erőnk új lemezre. Közrejátszott az is, hogy Lisa egyre több filmes projektben dolgozott".

Gerrard készítette Hans Zimmerrel a Gladiátor zenéjét, amelyért Golden Globe-díjat kapott, és énekelt Koltai Lajos 2005-ben bemutatott mozijában, a Sorstalanságban is, amelynek Ennio Morricone írta a zenéjét.

Perry hangsúlyozta: sok műfaj hatott rájuk, de a Dead Can Dance-t azok a hangok teszik különlegessé, az a stílus, ahogy a hangszereket és az éneket, elsősorban Lisa Gerrard éteri hangját használják.

"Lisához a mai napig erős kapcsolat fűz, bár hosszú ideje nagyon messze élünk egymástól, ő Ausztráliában lakik. A közös munkát az is megnehezíti, hogy a Dead Can Dance zenéjében fontos elem az improvizáció, azt pedig az interneten keresztül nem igazán lehet csinálni" – jegyezte meg.

Az MTI kérdésére a zenész végül elmondta, hogy már tervezik a Dead Can Dance új lemezét, amelyet a minimalista drone music stílus fog jellemezni.

Dead Can Dance, világzene, Papp László Budapest Sportaréna, Brendan Perry, Lisa Gerrard

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek