A padlás lesz az Agria Játékok nyitóelőadása

2021/06/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A padlás című musicallel nyitják július 3-án az egri Líceum udvarán az Agria Nyári Játékok operett- és musicalfesztivált.

A padlás lesz az Agria Játékok nyitóelőadása

A három helyszínen, a Líceum udvarán, a várban és a Szent Imre Katolikus Átalános Iskola udvarán zajló programsorozatban 38 előadást mutatnak be. A nyári játékok nyitó előadása A padlás című musical lesz a veszprémi Pannon Várszínház előadásában, a Líceum udvarán július 3-án. A további líceumi programok között olyan előadások szerepelnek, mint a Lovagias ügy, A Pál utcai fiúk, a Mici néni két élete, A dzsungel könyve és A víg özvegy. Valamennyi előadás este kilenc órakor kezdődik.

A Karthago együttes július 17-én lép fel, A szép nyári nap című Neoton-musicalt július 21-én mutatják be, az Alma együttes augusztus 15-én ad műsort a gyerekeknek.

A záró előadás augusztus 21-én ugyancsak a Líceum udvarán a Sisi, a magyarok királynéja című táncjáték lesz a GG Tánc Eger előadásában.

Az egri várban két alkalommal, augusztus 6-án és 7-én mutatják be az Egri csillagok című regényéből készült történelmi musicalt Moravetz Levente rendezésében. Az iskolaudvaron működő kamara- és gyermekszínházban tíz-tíz előadás lesz látogatható.


 

Eger, Agria Nyári Játékok, operett- és musicalfesztivál, A padlás, Karthago, Neoton

 

 

Szólj hozzá!


Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Július 24-én a veszprémi Gyárkertben a Thievery Corporation ad koncertet, néhány perc sétára pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál zajlik majd, ahol színpadok, utcazenészek, örömzenélések és hajnali találkozások várják azokat, akik nem akarják, hogy az éjjel véget érjen.

The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a debütáló bolgár fesztivál

A bolgár PhillGood nem apró lépésekben akarja felépíteni a nevét: rögtön a kontinens fesztiváltérképére szeretne felkerülni. És ha a line upból indulunk ki, jó eséllyel sikerülhet is neki. Az új fesztivál ezen a hétvégén mutatkozik be Plovdivban, Európa egyik legrégebben lakott városában.
Új koncertek