A The Prodigy tagjai elérkezettnek látják az időt megszólalni

2021/02/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A The Prodigy tagjai a közösségi oldalukon jelentették be, hogy elérkezett az ideje annak, hogy elmeséljék a történetüket: dokumentumfilm készül a banda történetéből. A posztot a Blikk szúrta ki.

Fotó: The Prodigy/FB

Valójában nem tudjuk, hogy van-e még Prodigy: a brit bandáról Keith Flint halála óta (2019. március) – két sejtelmes posztot kivéve – nem igazán lehetett hallani. 

Noha annak idején az egész világ öngyilkosságról beszélt, az essexi halottkémi hivatal akkori jelentése szerint a toxikológiai vizsgálat meghatározatlan mennyiségű kokaint, alkoholt és kodeint talált Flint szervezetében – halálát fulladás okozta. Az viszont nem egyértelmű, hogy tragikus véletlen vagy szándékos tett okozta az énekes halálát. Csupán két nappal előtte még részt vett egy 5 kilométeres futáson, ráadásul megdöntötte saját eddigi csúcsát is...

A sajtó akkor azt írta, hogy vélhetően az vezetett az énekes halálához, hogy elhagyta a felesége, ráadásul szeretett közös essexi otthonukat is el kellett adnia. Keith Flint mély depresszióba zuhant, és újra a drogok után nyúlt.

Alig fél évvel halála után, 2019 novemberében kalapács alá kerültek Keit Flint személyes tárgyai. Átpörgetve a kollekciót, az embernek igen vegyes érzései támadtak, hiszen amíg bútorokat, festményeket, díjakat és lemezeket nézeget, az valahogy természetes, de amikor kiterítve látja a zenész pólóit, pulcsijait, gyűrűit, egyéb ruhadarabjait, akkor némi borzongás járja át...

Liam Howlett és Maxim a zenekar jövőjével kapcsolatban konkrétumokat még nem jelentettek be. Kivétel most. Azt ugyan nem tudni, hogy mi lesz a doku címe és mikorra várható a film, azt viszont már igen, hogy Paul Dugdale rendezi, aki nem ismeretlen a banda számára, hiszen már korábban is dolgoztak együtt vele, ezt a klipet is ő rendezte 2008-ban:

(via Blikk)

Prodigy, dokumentumfilm

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek