A hírt megerősítette a Nine Inch Nails képviselője is, majd a zenekar egy fotót osztott meg Freese-ről a közösségi médiáiban, a képaláírásban pedig egyszerűen csak annyit írt: „let’s fucking go.”
A dobosváltás így gyakorlatilag egyfajta keresztmozgásként történt: Rubin helyére ül Freese, Freese helyére pedig Rubin.
Egyelőre nem világos, hogy Rubin teljes jogú tagként vagy csupán turnédobosként csatlakozik-e a Foo Fighters-hez. Egy közeli forrás szerint Rubin korábban elkötelezte magát a Nine Inch Nails mellett az év végéig, de nemrég jelezte a zenekar frontemberének, Trent Reznornak, hogy „felkínáltak neki egy állást egy másik zenekarnál”.
A Foo Fighters eddig hivatalosan nem kommentálta a váltást, de nem is megrögzött szokásuk kommunikálni a rajongóikkal. Meg senkivel.
Freese májusban maga is megerősítette távozását az Instagramon, ahol azt írta: a zenekar úgy döntött, „más irányba szeretnének menni a dobosukkal”. Hozzátette, hogy nem haragszik, de „megdöbbent és csalódott” volt a döntés hallatán. A visszatérés a Nine Inch Nailshez számára egyfajta hazatérés is, hiszen már közel két évtizeddel ezelőtt is velük turnézott. Egy 2021-es podcastben elmondta, annak idején azért hagyta ott a bandát, mert két kisgyermekük volt a feleségével, és úgy érezte, „egyszerűen csak haza kellett mennie és egy ideig apának kellett lennie”. Rubin ezután vette át a helyét, és ő maga is apuka: már van egy gyermeke, és épp úton van a második.
A Nine Inch Nails mindeközben augusztus 6-án kezdi észak-amerikai „Peel It Back” turnéját az oaklandi Oakland Arenában, miután júniusban már végigjártak egy 15 állomásos európai szakaszt. A turné az egyik legnagyobb idei produkciónak ígérkezik, hiszen a zenekar gyakorlatilag már elővételben eladta az arénadátumok jelentős részét. Emellett ők készítik a közelgő Tron: Ares film teljes zenei anyagát is, ami külön érdekesség, hiszen ez az első alkalom, hogy nem Trent Reznor és Atticus Ross, hanem maga a Nine Inch Nails szerepel hivatalosan filmzeneszerzőként.
A Foo Fighters október 2-án kezdi meg a kényszerű szünet utáni koncertkörútját Jakartában, majd még ugyanabban a hónapban fellépnek Szingapúrban, Tokióban és Oszakában is. November 14-én pedig Mexikóvárosban adnak koncertet. A banda idén júliusban jelentette meg legújabb számát „Today’s Song” címmel, amely az első új zenéjük 2023 óta – és egyben a harmincadik évfordulójuk megünneplésére szolgál.
Dave Grohl ezzel együtt egy érzelmes levelet is megosztott a rajongókkal, amelyben felidézte a zenekar eddigi pályájának „féktelen örömét” és „pusztító szívfájdalmait”. Külön megemlékezett a 2022-ben elhunyt Taylor Hawkins dobosról, akinek emlékére azt írta: „még mindig ott vagy mindenben, amit teszünk, minden helyen, ahová megyünk – örökké”. Grohl Freese-nek is köszönetet mondott: „Josh Freese mennydörgő varázslata nélkül ez a történet nem lenne teljes.”
(A grafika Grohl lányának, Harpernek a munkája.)
Őszintén örülünk, hogy végre pont került a FOO dobos-ügyének végére, mert már gyilkos módon unalmas volt a negyvenezredik kommentet olvasni a KI LESZ A DOBOS? mondat legkülönbözőbb változataival.
***
A Freese-Rubin „sáncolás” egészen különleges, mert két nagy zenekar érintett (Foo Fighters és Nine Inch Nails) és gyakorlatilag a dobosok helyet cseréltek egymással – szinte napra pontosan, de azért hellyel-közzel nem egyedülálló a rocktörténetben a dolog:
1. Dave Abbruzzese – Jack Irons – Matt Cameron (avagy a Pearl Jam–RHCP–Soundgarden háromszög)
Jack Irons eredetileg a Red Hot Chili Peppers dobosa volt. Később a Pearl Jamhez került, miután Dave Abbruzzeset kirúgták. Matt Cameron (Soundgarden) végül átvette a dobosi posztot a Pearl Jamben, miután Jack Irons is távozott. (Viszonylag friss hír, hogy Cameron 27 év után most otthagyta a zenekart, mentek is a találgatások, hogy biztos megy a FOO-ba, de aki olvasta a Taylor Hawkins halála után megjelent cikkeket, az tudta, hogy ez lehetetlen.) Itt inkább egy forgóajtószerű körforgás történt, de nem közvetlen 1:1 csere.
2. Mike Portnoy/Mike Mangini (Dream Theater)
Mike Portnoy 2010-ben kilépett a Dream Theaterből. Mike Mangini lett az utódja. Bár Mangini nem „váltott helyet” Portnoy-jal máshol, Portnoy később visszatért a DT-hez 2023-ban, így megint „megfordult a helyzet”, de nem másik zenekarban.
3. Steve Adler/Matt Sorum (Guns N’ Roses / The Cult)
Matt Sorum a The Cult dobosa volt, mielőtt csatlakozott a Guns N’ Roseshoz Steve Adler kirúgása után. Ugyan Adler nem ment a Cultba – ez egy klasszikus „egy dobos megy, másik jön egy másik zenekarból” típusú váltás.
4. Gavin Harrison/Chris Maitland (Porcupine Tree / O.R.k.)
Chris Maitland volt a Porcupine Tree eredeti dobosa, akit Gavin Harrison váltott. Igaz, később mindketten más projekteken keresztül újra „összetalálkoztak”, de nem cseréltek közvetlenül helyet.
Nine Inch Nails, Foo Fighters, Josh Freese, Ilan Rubin, dobos

























Szólj hozzá!