Menopauza

Addig boyongtak, míg a dobogó legfelső fokán találták magukat

2024/10/01  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Közel ezer zenekarból a Boyongó nyerte az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2023-2024-es évadát a hétvégi nagy döntőben.

Addig boyongtak, míg a dobogó legfelső fokán találták magukat

Az Öröm a Zene 24 magyarországi és határon túli tehetségkutatójáról jutottak be a legjobbak a hétvégi döntőbe, hogy összemérjék tudásukat, és megküzdjenek az 1 millió forintos fődíjért.

Az együttesek koncertjeit egy hatfős zsűri nézte végig és pontozta:

  • Andrásik Remo, az Öröm a Zene igazgatója, gitártanár, zenész,
  • Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője,
  • Lombos Márton producer, dalszövegíró, előadó,
  • Major Eszter Artisjus-díjas szövegíró,
  • Nagy Szabolcs zenei újságíró, PR-szakember és
  • Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus. 

A zsűri döntése értelmében 10 produkció jutott be a Hangfoglaló Program induló zenekari meghallgatására, az első helyen az iszkaszentgyörgyi Boyongó végzett. A héttagú együttes zenéje folk zenei alapokra épül, és számos egyéb zenei stílus elemeivel ötvözik, mint pl. a hiphop, a progresszív pop-rock és a trance. A videóból az is kiderül, hogy kerül a fotóra a liba :)

 

 

Kimagasló zenei tehetségükért öt zenész kapott Újfalusi Gábor-díjat, nevezetesen Karsai Dániel, a Cancel dobosa, Meretei Ákos, a moszkvatér basszusgitárosa, Kollarics Anna, a Totoro dalszerző-szövegíró énekesnője, Németh László, a Visonless Humanity dobosa, Pongrácz Benedek, a The Roving Chess Club és a Klisé gitárosa, továbbá a komplett Backdoor People zenekar.

"Egyre tanultabbak, látványosan képzettebbek a mai fiatalok, illetve az is látszik, hogy a digitális korosztályt rengeteg impulzus éri, kinyílt a zenei tudatuk, és egyre több műfajból merítkeznek sikeresen" – mondta Andrásik Remo, aki az Öröm a Zene2023-2024-es évadában több ezer kilométert megtett, hogy jelen legyen az összes megyei megmérettetésen, végighallgatva több mint 200 formáció koncertjét.

Szerinte az Öröm a Zene döntőjében mindannyian hihetetlen tudással zenéltek, és az is látszott, hogy ezen felül mindenki másra összpontosított, legyen az maga a szerzemény, tehát a dal erőssége, vagy a dalszövegek, illetve az előadásmód. Nyilván most azok jutottak a top 10-be, akiknél a fenti szempontok együttes megléte a leginkább kézzelfogható volt. 

"A mi hivatásunk nem rövid távú gyorskorcsolya, hanem maratoni futás, és valamikor valamilyen eredménnyel mindenképp járnia kell a befektetett energiáknak. Az Öröm a Zene küldetésének fontos része, hogy olyan célt tűz ki a fiatalok elé. amiért érdemes dolgozni, és ugyan ma még talán csak emiatt vágtak bele ebbe az extra energiabefektetésbe, de hamarosan maguk is ráébrednek arra, hogy tulajdonképpen nélkülünk is képesek a kitűzött céljaikat megvalósítani" – fogalmazott

Az Öröm a Zene folytatódik a következő évaddal, az első döntő november 17-én lesz Pakson.

 

Öröm a Zene, Boyongó, Hangfoglaló Program, NKA

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek