Billy Talent: Budapesten is megünnepli 30. szülinapját Kanada legjobb punk-rock zenekara

2023/01/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A kanadai punk-rock csapat tavaly bepótolta 2020-ban elmaradt koncertjét, június 7-én pedig visszatérnek a Budapest Parkba, hogy a rajongók repetázhassanak a csapatból és a tavaly megjelent albumukból is.

Billy Talent: Budapesten is megünnepli 30. szülinapját Kanada legjobb punk-rock zenekara

A ’90-es évek elején (1993) négy gimnazista fiú egy Toronto melletti kisváros katolikus iskolájában úgydöntött, megalapítja a kezdetben Pezz névre hallgató zenekart. Tíz év kemény munka és egy névváltoztatás után (a Billy Talent nevet a Hard Core Logo című regény egyik szereplője után vették fel egy jogi vita miatt, erről itt írtunk), a kezdeti lendületből mit sem vesztve, a banda Kanada egyik legsikeresebb és legjobb punkrock csapatává vált. Megérte tehát kimeríteni a hitelkártyáikat, hogy finanszírozni tudják 1998-as debütáló albumukat...

Azóta elrepült 30 év  – kemény, ugyanakkor dallamos punk-rock zenéjükkel –, és méretes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré a világ minden pontján az elmúlt évtizedek során. Eddig hat nagylemezt jelentett meg, legutóbb 2022 januárjában, a Crisis Of Faith-tel jelentkeztek. Az új számokat már 2019-ben elkezdték csepegtetni, a 2020 tavaszán kiadott I Beg to Differ (This Will Get Better) c. dalt pedig eredetileg nem szánták kislemeznek, azonban ezzel szerették volna megvigasztalni a rajongóikat az elmaradt turné miatt. A megjelenés mellett krízisvonalak elérhetőségeit is megosztották azok számára, akik úgy érzik, ebben a nehéz időszakban lelki támogatásra van szükségük. A dal – ahogy később az összes lemezről megjelenő single – a kanadai toplista első helyéig kúszott.

Mostanra azonban szerencsére újra ezerrel düböröghet a turné és tavaly mi is megtapasztalhattuk mennyire ütős tud lenni a világra újra rászabadult csapat, most pedig egy nap különbséggel pont egy évvel később ismét a Budapest Parkban tombolhatunk a Billy Talent régi és új slágereire június 7-én, a Budapest Parkban.

 

A jegyértékesítés 2023. január 27-én, azaz ma, 11:00-kor, azaz most indul.

 

 

Billy Talent, Budapest Park, punk-rock

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek