Egész évben ünnepel az Ocho Macho

2023/01/31  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

20 éve vágott neki a színpadoknak a ma már háromszoros platinalemezes, Fonogram-jelölt zenekar, az Ocho Macho. Egy egész éves majálissal készülnek megünnepelni a jeles évfordulót, aminek legelső állomása egy új dal.

 Egész évben ünnepel az Ocho Macho

A nyolc macsó számára mindez még csak a kezdet, hiszen rövidesen új kiadványokkal készülnek, március 17-én pedig FIRKIN-nel indítják a koncertszezont a Barba Negra színpadán.

"Tavalyi alkotói évünkben nagyon sok új dal született, a producerrel Deseő Balázzsal közösen, akivel annak idején a 'De Puta Madre' című lemezünkön dolgoztunk. Annyit már most biztosan elárulhatok, hogy igazi Ocho-s felvételekkel készülünk és nagy szerepet szánunk a közönségünknek is" – mondtas el a frontember, Kirchknopf Gergő, aki elmondta, hogy úgy tudott fennmaradni a reagge, ska, punk és latin elemeket ötvöző formáció, hogy hatalmas szabadságot adnak az alkotásban egymásnak a tagok, így a kreatív energiák cseppet sem hagytak alább.

Nem volt ez másképp a most megjelent „Háladal" stúdiómunkálatai során sem, amelyben Ya Ou vokálozik:

 

 

Ocho Macho, háladal, Barba Negra, jubileum

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek