Egy rockfotós naplója – kiállítás nyílik a Kossuth Klubban

2022/01/18  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Vértes György könnyűzenei fotós 2020-ban útra kelt vándorkiállítása utolsó állomásához érkezik a fővárosi Kossuth Klubban, ahol január 24. és február 10. között lesznek láthatók az eddig nyolc városban már bemutatott képek.

Vértes György: AzLGT a stúdióban (1984.)

Az Egy rockfotós naplója című kiállítást először 2020 márciusában, Budakalászon láthatta a közönség, majd a covid miatti kényszerű korlátozások után azon az őszön előbb Szentendrére majd Debrecenbe jutott el a tárlat. A második lezárást követően, 2021 nyarán, Szolnokon láthatták az érdeklődők Vértes György képeit, szeptemberben Marosvásárhely főterén, az Apolló palotában, később pedig Tatán, Szegeden és az év végén Miskolcon vendégeskedett az Egy rockfotós naplója.

Vértes György fotóriporternek tartja magát, aki több mint 40 éve kezdett fotózni, volt képszerkesztő is, legelismertebb munkái azonban a popzenéhez kötődnek. A kiállítás anyagát képező nyolcvan fotón szereplő zenészek sok esetben a barátai is.

„Tudtommal ez az érzés kölcsönös. Ha a kölcsönös tisztelet megvan, sokkal jobban dolgozunk. Mindegy, hogy a fotón Csepregi Éva vagy a P. Mobil látható, hiába tetszik egyik-másik műfaj jobban, a teljesítményt elismerem, a képeimmel pedig megtisztelem az adott művészt. Szerintem megfér egy fotós életében Zoltán Erika és a Pokolgép” – nyilatkozta korábban.

Vértes György 1956-ban született, így olyan korban nőtt fel, amikor már fiatalon Beatlest és Rolling Stonest hallgatott. Sokszor elmesélte, hogy a Luxemburgi és a Szabad Európa Rádiókat figyelte és fonetikusan írta fel a dalok címeit és szövegeit. Fiatal felnőttként a Pesti Műsornál kezdett dolgozni, ahonnan először küldték zenei rendezvényekre fotózni. Az első komolyabb rockzenei felkérése Pálmai Zoltántól érkezett, így kezdte a Hobo Blues Bandet és a P. Mobilt megörökíteni. De tíz évig fotózta a V’Moto-Rockot is, így ő készítette a Gyertyák című album ikonikus lemezborítóját. A Hungarotonnál szerették a kreativitást, így legalább 50 lemezborító őrzi a képeit. Az elmúlt évtizedekben nemcsak hazai, de számtalan külföldi sztárt is fotózott, akik közül sokan „,megjelentek” a most záruló vándorkiállításán.

Az Egy rockfotós naplója című kiállítás az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja révén jött létre, és utazta körbe az országot. A Kossuth Klubban látható utolsó kiállítást Rozsonits Tamás rendezi, a megnyitón (2022. január 24. 14.00, Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.) pedig az alprogramot vezető Vass Norbert és az NKA Hangfoglaló Program kollégiumát irányító Cselőtei László mellett Vértes György is megszólal, bemutatva a képeit, amelyek február 10-e után három könnyűzenei iskolához kerülnek, hogy emlékeztessék a következő generációt az előttük járókra.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető!

NKA, Hangfoglaló, Vértes György, fotó, kiállítás

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek