Elhunyt az elektronikus zene egyik úttörője

2022/04/29  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

74 esztendős korában elhunyt Klaus Schulze. A német zenész, szintetizátoros szólópályafutása előtt a Tangerine Dream és az Ash Ra Tempel tagja volt.

Fotó: Peter Wurst

Klaus Schulze sok tekintetben volt úttörő: epikus elektronikus hangképei az ambient és a new age zene alapvetéseinek számítanak, szekvenszerszólamaiban kifejezett ritmusérzéke utat mutatott a techno, a trance és más tánczenei műfajok számára.

Berlinben született 1947-ben, különböző hangszereken számos helyi zenekarban játszott. Az Edgar Froese által vezetett Tangerine Dreambe dobosnak vették be, a legendás zenekar első albumán, az 1970-ben megjelent Electronic Meditation-ön játszott, de 1970-ben kilépett és megalakította az Ash Ra Tempelt a gitáros Manuel Gottshinggal és a basszusgitáros Hartmut Enkével. Ez az együttműködés is csak egy lemezt (egy 1971-es cím nélküli anyagot) eredményezett, mert Schulze a szólópályát választotta, bár a hetvenes-nyolcvanas években időről időre újra feltűnt az Ash Ra Tempelben.

Első szólólemeze az 1972-ben kiadott Irrlicht volt, egy négyrészes mű, amelyben Schulze összetört orgonát, zenekari felvételeket és egy erősítőt manipulálva alakított ki hangzást. Következő albumán, a Cyborg-on kezdett szintetizátorokat használni, az évek során mintegy ötven lemezt készített, köztük koncert- és filmes anyagokat. Egyik legfontosabb munkája a Timewind (1975), amelyen korai szekvenszert használva alkotott meg hipnotikus ismétlődő mintákat. Frank Herbert sci-fi regénye, a Dűne számos fontos lemezét inspirálta, ezek közé tartozik az 1979-es Dune, de közreműködött a Dűne tavalyi remake-jének filmzenéjében is, amelyért a rendező, Denis Villeneuve és a zeneszerző, Hans Zimmer Oscar-díjat kapott. Schulze utolsó albumát, a júniusban megjelenő Deus Arrakist szintén a Dűne ihlette.

Producerként dolgozott Lisa Gerrarddal, a Dead Can Dance énekesnőjével, valamint az Alphaville-lel is. Pete Namlookkal közösen tizenegy lemezből álló szériát készített a Moog szintetizátor jegyében, Dark Side of the Moog címmel. A hetvenes évek közepén a Go elnevezésű supergrouppal (benne Stomu Yamashtával, Steve Winwooddal, Al Di Meolával és Michael Shrieve-vel) két anyagot vett fel.

 

 

A legutóbbi albumáról csak egyetlen számot fog játszani Dead Can Dance

 

 

Klaus Schulze, elektronikus zene, Tangerine Dream, Dűne, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek