Ennyiszer játszották 2022-ben a rádiók az Úristent

2023/02/03  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Elkészültek az éves összesített slágerlisták: most kiderül, mely dalok pörögtek a legtöbbször a rádiókban és a streaming felületeken, illetve mely albumok fogytak a legjobban 2022-ben. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy tavaly a csapból is a VALMAR és Szikora Robi közös slágere folyt, így nem is csoda, hogy a felvétel sikert sikerre, illetve rekordot rekordra halmoz.

Ennyiszer játszották 2022-ben a rádiók az Úristent

Az "Úristen" a Magyar Rádiós Top 100 első helyezettjeként nemcsak 2022 legjátszottabb hazai rádiós slágere lett, de a játszásszám alapján összeállított Editors' Choice Top 100 trónját is meghódította, megelőzve a külföldi előadókat is. A felvétel a Radiomonitor.com adatai alapján 9021 alkalommal csendült fel a rádiókban. A letöltések és eladások darabszáma alapján számított Single Top 100-on is ez a kislemez végzett az első helyen.

A VALMAR duója és Szikora Robi két slágerlista-történeti rekordot is megdöntöttek:

  • egyrészt Elton John és Dua Lipa csúcseredményét, melyet a páros a "Cold Heart" című felvétellel tartott, viszont immár az "Úristen" című sláger 27 hetes listavezető pozíciójával az Editors' Choice Top 40 rekordere.
  • Emellett a Magyar Rádiós Top 40-ben is rekordot állítottak fel: az "Úristen" a 34 hetes #1 pozíciójával a kizárólag hazai dalokat tartalmazó slágerlista történetének legsikeresebb szereplője lett.

 

Magyarország legsikeresebb lemezeit 2022-ben Ákos és az Omega tudhatták magukénak. Ákos arany minősítésű "Magunk maradtunk" című filmzenei korongja az eladott darabszám alapján, míg az Omega már 5x platina minősítésű "Testamentum" című lemeze folyamatos slágerlistás jelenlétének köszönhetően vezeti az Album Top 100-at.

 

A több száz sláger kimagasló eredményein túl ezúttal azt is megtudhatjuk, mely zenei előadók voltak a legsikeresebbek 2022-ben a rádiók műsorán. Az élen a Halott Pénz áll, akiknek 17 produkciója összesen 38.005 alkalommal pörgött a hazai frekvenciákon, ezzel ők lettek a legtöbbször játszott zenekar az évben. A második helyen Lotfi Begi áll 35.380 játszással és 19 slágerrel. A dobogó harmadik fokát Rúzsa Magdolna foglalja el, aki 33.887 játszással és 15 sikerdallal a legjátszottabb magyar énekesnő.

 

Az Azahriah x Desh produkció tavalyis tartolt, és most sincs ez másképp. Idén "Pullup" című daluk került a hallgatásszám alapján összesített Stream Top 100 élére, és olyan kitartóan hallgatták a rajongók, hogy - a nemzetközi mezőnyt is lekörözve - ez lett a listás helyezések alapján is a #1 streamsláger.

 

A teljes lista itt böngészhető.

 

 

 

slágerlista, mahasz, valmar, úristen, szikora robi, omega

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek