Két év után új albumon dolgozik a Hooligans

2023/10/26  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A megjelenés még idén várható, de már itt az első új dal. A 'Zártosztállyal' merőben új vizekre evezett a csapat, így kérdés, hogy továbbra is marad-e a karcosabb hangzás, vagy ezúttal merőben más arcát ismerhetjük majd meg a Hooligans-nek.

Két év után új albumon dolgozik a Hooligans

A 2021-es 'Zártosztály' magasra tette a lécet, már a megjelenés előtt, az előrendelések alapján elérte az aranylemez státuszt, majd ezután röviddel platinalemez is lett. Azóta 5 klip is készült hozzá, az elmúlt két év alatt pedig több mint 140 koncerten játszotta el a zenekar.

A 'Fekete Szivárvány' címet viselő album felvételeit már befejezte a zenekar, külön érdekesség, hogy itt hallhatjuk először a 2022 januárjában belépett Romanek Gergely basszusgitárost is. Gergő ráadásul nem csak az új dalok készítésében vette ki a részét először, hanem december 28-án a Papp László Sportaréna színpadán is először áll majd. (A jegyeket csatoltuk.) A Sportarénában egyébként 2019-ben játszott utoljára a zenekar, így biztos, hogy nagyszabású show várható.

"A lemez és a klipek mellett egy másik cél is a szemünk előtt lebeg. December 28-án jó lesz visszatérni az Arénába, nagyon várjuk, éppen ezért fel kell készülnünk. A pályafutásunk minden részletéből hallhatóak lesznek dalok, már az új lemezről is tudjuk mit fogunk betenni a repertoárba" – mondta el Kiss Endi.

 

Az Aréna koncertig már biztos, hogy több új klip is várható, a 'Körforgás' mellett már megvan a folytatás menetrendje is.

 

"Az elmúlt két hétben három videoklipet is forgattunk. Ez azt jelenti, hogy a komplett album sem fog már sokat váratni magára, a 'Körforgással' nyitjuk meg, de hamarosan jön a folytatás, ami elég súlyos lesz, csak éppen más értelemben, de ettől többet nem árulhatok el" – tette hozzá Csipa.

 

Akkor ezennel kapcsolódjunk be a Holligans-körforgásba:

 

 

 

 

 

 

Hooligans

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek