Koronavírusban elhunyt a Nagy Kilences utolsó tagja

2020/04/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Elhunyt Lee Konitz amerikai dzsessz-szaxofonos. A világhírű zenész szerdán, 92 éves korában halt meg, a koronavírusból származó komplikációk következtében.

Koronavírusban elhunyt a Nagy Kilences utolsó tagja

Lee Konitz utolsóként távozott azon zenészek közül, akik szerepeltek Miles Davis hetven évvel ezelőtti kultikus albumán, a Birth of the Cool-on. Halálhírét, annak okát fia, Josh Konitz erősítette meg – írta csütörtökön a www.billboard.com.     

Konitz 1927-ben született Chicagóban, előbb klarinéton tanult játszani, majd átváltott az alt szaxofonra, amelynek mesterévé vált. Kezdetben a Claude Thornhill Orchestrában, illetve Stan Kenton zenekarában játszott, dolgozott Lennie Tristanóval, Warne Marsh-sal, Charles Mingusszal, Bud Powellel, Bill Evansszel. 1950 márciusában ott volt Miles Davis kilenctagú formációjában, amikor a Capitol New York-i stúdiójában a Birth of the Cool című albumot rögzítették. A lemez a poszt-bebop védjegyévé vált.     

 

Életrajzírója, Andy Hamilton szerint az egyik utolsó aktív zenész volt, aki mind a három Birdland klubban játszott New Yorkban. A hatvanas évek elején csaknem hátat fordított a zenének, de aztán visszatért. Amilyen termékeny zenész volt, annyira sokoldalú: egyaránt otthonosan mozgott korai, kísérő nélküli szaxofonos szólóalbumon, poszt-bebop anyagokon, szabad improvizációs felvételeken és innovatív duettekben.   

 Számos díjat, szakmai elismerést kapott, 2009-ben a NEA Jazz Masters Awardot, 2010-ben a rangos Downbeat Magazine kritikusainak szavazata alapján az év alt szaxofonosa díjat vehette át, 2013-ban német dzsesszdíjjal jutalmazták.

A jazzrajongók is emlékezni fognak rá!

 

Nemrég arról számoltunk be, hogy elhunyt Wallace Roney, a Miles Davis utódjának tartott amerikai dzsessztrombitás, a két említett jazz zenésszel együtt már öt nagy vesztesége van a műfajnak.

 

Elhunyt a Marsalis-zenészklán feje

 

Ismét egy szaxofonost ragadott magával a vírus

 

Egy Spanyolországban letelepedett szaxofonos a koronavírus első zenész áldozata

koronavírus, gyász, jazz, Lee Konitz, Miles Davis

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek