Lemezbemutató koncert egykori East-taggokkal a MOMkult-ban: iLand – Sziget

2022/09/07  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A Sziget címmel dupla albumot készített az iLand zenekar. A legendás progrock csapat, az East egykori zenészeiből alakult formáció szeptember 6-án a MOMkult-ban mutatja be az anyagot.

Fotó: iLand Band FB/Mernyó Ferenc

A progresszív rock a nyolcvanas-kilencvenes években élte virágkorát Magyarországon, az East mellett a Solaris és az After Crying számított népszerűnek – külföldön is. Az iLand felállása az East 1987 és 1994 közötti korszakára épül: Pálvölgyi Géza mellett Takáts Tamás az énekes, Dorozsmai Péter pedig a dobos. Mellettük Madarász Gábor gitározik, aki az East 2012 és 2017 közötti visszatérése idején állandó közreműködő volt az együttes koncertjein, a basszusgitáros pedig Kontor Tamás, aki az East alapítójának, Móczán Péternek az utódja.

"Péter a munkái miatt nagyon elfoglalt volt, nem volt reális, hogy vele folytassuk. Nem a személyek, hanem a zene felől közelítettük meg a dolgot, és adta magát, hogy Kontor Tamás legyen a hiányzó láncszem, ő hangmérnökként évek óta dolgozik a stúdiómban. Úgy érzem, valami különlegeset, mindenesetre számunkra nagyon fontosat sikerült együtt megalkotnunk" - mondta Dorozsmai Péter.

 "Az East 2017-ben életműkoncertet adott a Sportarénában, és utána úgy alakult, hogy nem lett folytatás. Ugyanakkor többen is úgy éreztük, hogy a történet nincs lezárva, sőt, szerettünk volna új lemezt készíteni. Ez vezetett az iLand megalakulásához" – idézte fel az előzményeket Pálvölgyi Géza billentyűs, zeneszerző, a zenekar zenei vezetője az MTI-nek.    

Mint fogalmazott, az iLand muzsikája teljesen új alapokra épül, miközben az East örökségét is fontosnak tartja. A szeptember 6-i koncerten - kicsit áthangszerelve - játszanak régi számokat is, köztük a David Bowie szemét, az '56-ot, A szerelem sivatagát vagy a Ha zászlót bont a félelem címűt.

Az iLand 2021 őszén lépett először közönség elé, és akárcsak akkor, most a MOMkultban is váltakozva fognak felcsendülni a régi és az új dalok. Utóbbiakon tavaly kezdtek dolgozni, a zenék és a szövegek többségét Pálvölgyi Géza írta, mellette Madarász Gábor szerepel a zeneszerzők, az Easttel hosszú éveken át együtt dolgozott Márkus József pedig a szövegírók között. Szintén régi ismerős Szurcsik József; az East képi világát meghatározó képzőművész festménye szerepel A Sziget borítóján. A lemezen közreműködik Jamie Winchester (vokál) is.

"Az általam elképzelt úton, ötletekkel kezdtünk dolgozni a dalokon, aztán mindenki hozzátette a maga részét. Általában filmbe illő, valamilyen hangulatot teremtő zenéket szerzek, szöveget viszont keveset írtam eddig, ezért is új kihívást jelentett ez a fajta munka. A stúdiólemez 46 perc hosszú, szünetek nélkül, egy egységes világot fejez ki, mind az ötünk eddigi munkásságát tükrözi. Úgy nevezem, hogy léleklemez. A címadó dal, A Sziget arról szól, hogy mindenki vágyik egy még felfedezetlen helyre" - mondta Pálvölgyi Géza.

A Sziget dupla CD-n jelent meg, a második korongon az iLand tavalyi koncertjének hanganyaga hallható. A formáció jó sok koncertet szeretne adni a következő hónapokban és években, és Dorozsmai Péter azt is elárulta, hogy már új dalokon is gondolkodnak.

 

iLand, East, progrock, MOMkult

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek