Menopauza

Már nem titok: Madonna lemondta turnéja amerikai részét, Európába állítólag eljön

2023/07/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A pop szupersztár legnagyobb slágereit bemutató Celebration Tour nevű világkörüli turné így októberben Európában indulhat, míg észak-amerikai részét hivatalosan is elhalasztották – értesült a hvg.hu.

Fotó: Madonna/FB

Madonna június végén "súlyos bakteriális fertőzéssel" került kórházba – állapotáról naponta röppentek fel egymásnak ellentmondó hírek. Hogy a helyzet mennyire volt  komoly, ez a mostani hír támasztja alá, mert – pályáját figyelemmel követve – a 64 éves popdívát csak a legvégső esetben lehet lerángatni a színpadról.

Hétfőn a közösségi médiában közzétett üzenetében – „Most az egészségemre koncentrálok” – bejelentette, hogy a turné teljes észak-amerikai szakaszát – 41 koncertet, vagyis a teljes világkörüli turnéra bejelentett koncertek mintegy felét – átütemezik, és a turné most októberben indul Európában. Hogy az észak-amerikai kört nem végleg törlik, arra a Live Nation közleménye utal: arra kérték a rajongókat, hogy "tartsák meg jegyeiket, mivel azok érvényesek lesznek az új dátumokra, amint bejelentik őket".

A Celebration Tour állomásai között mások mellett London, Koppenhága, Barcelona, Köln, Berlin és Amszterdam szerepel, melyekre nagyjából 140 és 5000 euró között lehet jegyeket vásárolni.

A hvg.hu cikke itt.

 

 

Madonna, turné, lemondás

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek