Marad a páncélban az MTK egymillája: nincs új himnusz

2020/07/17  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Bár a klubnak volt és jelenleg is van érvényes indulója, a szurkolók már többször jelezték, hogy ideje lenne cserélni, és mivel a vezetés is úgy gondolta, jól jönne egy frissített verzió, belevágtak a projektbe: megpályáztatták a himnuszt, s mivel a fociban van pénz, egymillió forintot dobtak fel a győztes számára.

A fotó illusztráció

Mindezt a karantén alatt, tehát egyfajta, a zenészek felé gyakorolt gesztusként is értelmezhettük. A klub közleménye szerint azonban nem lelt gazdára ez a sok-sok pénz.

"Az MTK-induló szakmai zsűrije meghallgatta a beküldött dalokat, és hosszas mérlegelés után nehéz döntésre jutott: ugyan sok tetszetős sort, dallamrészt talált a szurkolók és profi zenészek alkotásaiban, összességében egyik pályamű sem felelt meg maradéktalanul az elképzeléseiknek, ezért a pályázatot érvénytelennek nyilvánítja, vagyis nem hirdet nyertest" – írják.

Amit a legjobban hiányoltak: a merészség, a vélt kereteket felrúgó gondolkodás (akármi is egyen ez), alkotás (ööööö?). Kíváncsiak lennénk legalább egy párra, de természetesen elhisszük, hogy nem találtak a szájuk (fülük) ízének megfelelőt.

"Nem csak a profi zenészek, de a lelkes drukkerek is előrukkoltak gyönyörű megoldásokkal, izzó bemondásokkal, szívet melengető sorokkal, amelyek mélyebbre nyúltak a „kék a vérem” típusú közhelyeknél. Nem egy dalból „hallatszódott ki” a temérdek munka, a lelkesedés, a szenvedély, a profizmus és persze a tehetség. Ezért szinte biztos, hogy néhány kiemelkedő pályamű megtalálja majd az útját rap- vagy popdalként."

Főleg az utolsó mondat miatt érdekelnének minket a pályaművek :)

MTK
 
A másik himnuszos hírünk, hogy idén négy operaénekes énekli a himnuszt a ma induló Hungaroringen, amely rendhagyó lesz, hiszen közönség nélkül futnak majd a körök, s eképpen a magyar himnusz sem élőben, hanem felvételről megy majd, már el is készítették: Miklósa Erikát, Rost Andreát, Molnár Leventét és Ninh Duc Hoang Longot a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséri.

 

MTK, foci, himnusz, pályázat

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek