Melyik volt a Beatles utolsó dala?

2023/10/30  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Ez: több mint 50 évvel a Beatles felbomlása után jelent meg ma az együttes Now and Then című dala.

Melyik volt a Beatles utolsó dala?

A számot eredetileg John Lennon vette fel egy 1970-es évekbeli demóanyagra, az együttes két még életben lévő tagja, Paul McCartney és Ringo Starr pedig tavaly öntötték végső formájába.

A Now and Then november 2-án, azaz ma jelentmeg 14.00 órakor, de a Beatles újonnan átdolgozott Vörös és Kék albumain is szerepel majd, amelyek az eredeti kiadás 50. évfordulóján, november 10-én kerülnek forgalomba. Az eredetileg 1973-ban megjelent válogatásokat –  amelyek egyfajta hivatalos válaszként jelentek meg az akkoriban piacra dobott kalózválogatásokra – a Rolling Stone magazin "a történelem legnagyobb hatású slágeralbumainak" nevezte. A Vörös Albumon a Beatles korai számai, a Kék Albumon pedig a későbbi dalai jelentek meg.

A Now and Then című dal az első "új" Beatles-dal a Real Love 1996-os megjelenés óta. Ezek a dalok (a Free As A Bird-del együtt) az 1980-ban meggyilkolt John Lennon régi, hetvenes évekbeli demófelvételeinek felhasználásával készültek el. A Free As A Bird-öt és a Real Love-ot Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr a kilencvenes évek közepén kiadott Anthology-széria keretében rögzítette, és akkor tervezték a Now and Then-t is befejezni, de utóbbi iránt Harrison nem volt túl lelkes, azért azt ekkor elvetették.

Idén viszont (immár több mint húsz évvel Harrison halála után) Paul újra elővette. A most megjelenő dal támaszkodik az 1995-ös stúdiózásokra, a George által feljátszott gitárrészekre és vokálra, valamint a Paul és Ringo által tavaly felvett új hangszerelésre. Ezek producere McCartney és Giles Martin, a legendás Beatles-producer, George Martin fia volt.


  
Az eredeti 1962-1966 (piros) anyag a Love Me Do-val indul és a Yellow Submarine-nel zárul, és valamennyi darabja Lennon-McCartney szerzemény. Az új kiadás tizenkét dallal bővült ki, köztük a George által írt If I Needed Someone-nal és a Taxman-nel, továbbá mások mellett a Twist and Shout-tal, a Roll Over Beethovennel, a Got to Get You into My Life-fal, az I'm Only Sleeping-gel, a Here, There and Everywhere-rel, a Tomorrow Never Knows-zal.

Az 1967-1970 (kék) válogatás eredeti 28 dala mellé került a Within You, Without You, az I Me Mine, a Dear Prudence, a Glass Onion, a Blackbird, a Hey Bulldog, az Oh! Darling és az I Want You (She's So Heavy) is. A kiadványokhoz mellékelt booklet szövegét a The Guardian szerzője, John Harris írta.

A Now and Then John Lennon szerzeménye, azt követően született, hogy a banda az 1970-es években feloszlott. A szerelmes számban egy régi baráthoz vagy szerelemhez szól, akit hiányol, és szeretné, ha újra együtt lennének. ("Now and then, I miss you / Now and then, I want you to return to me.") Miután Lennont 1980-ban meggyilkolták New York-i lakása előtt, özvegye, Yoko Ono Paul McCartneynak adta a számot. A dal egy "Paulnak" feliratú kazettán szerepelt, amely tartalmazta még a Free As A Bird és a Real Love korai verzióit is. Utóbbi két számot 1995-ben és 1996-ban kislemezként adták ki. Az egykori Beatles-tagok akkor a Now and Thent is fel akarták venni, de mivel George Harrison szerint Lennon felvétele használhatatlan volt, végül feladták. Paul McCartney azonban azóta is be akarta fejezni, és az audiotechnológia fejlődése ezt végül lehetővé tette.

A fordulópontot az jelentette, amikor Peter Jackson Get Back című Beatles-dokumentumfilmjéhez sikerült "megtanítani" a számítógépet arra, hogy felismerje a Beatles-tagok hangját és el tudja különíteni a háttérzajoktól és a hangszerektől, tiszta hangzást hozva létre.Miután kinyerték a régi felvételről Lennon hangját, McCartney és Ringo Starr új vokálok, dob, basszusgitár, gitár és zongorajáték hozzáadásával, valamint Harrison 1995-ben, halála előtt rögzített elektromos és akusztikus gitárjátékával egészítette ki.

A dal elkészítéséről dokumentumfilm is született, amely a Now And Then megjelenése előtt debütált.

 

A Now and Then már november 2-től elérhető önálló vinyl kislemezen, B-oldalán a Love Me Do-val, különböző színes változatokban, de lesz 12-inch-es (nagyalakú) kislemez és kazetta megjelenés is.

 

Beatles, Now and Than

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek