Most akkor a DJ zenész vagy nem zenész?

2020/11/03  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Több mint 600 hozzászólás született a Telex.hu közösségi oldalán annál a cikknél, amely arról ad hírt, hogy a dj-k mostantól hivatalosan is zenésznek számítanak Németországban.

Fotó: Erik Mclean (Pexels)

Egyébként az adókérdés nálunk is terítéken van, csak nem ebben a kontextusban. Jövő héten lesz a Music Hungary Konferencia Veszprémben, amelyen kiemelten foglalkoznak majd az áfacsökkentéssel, jelesül azzal, hogy ha a koncerteket érintő 27%-os és a fesztiválokat érintő 18%-os áfakulcsokat egységesen 5%-ra csökkentené az állam, akkor az milyen hatással lenne a hazai fesztivál és koncertszektorra.

Ennek a kinyilatkoztatásnak nem szakmai, erkölcsi vagy valami efféle alapja volt – illetve nem csak az –, hanem adózási: mivel a techno vagy a house hivatalosan is zenének számít, a DJ-k pedig hivatalosan is zenésznek, így a jövőben 19% helyett csak 7% adót kell befizetniük minden belépő után.

Azt nem mondanánk, hogy a cikk megosztása utáni kommentfolyamban közeledtek volna az álláspontok, megy az anyázás is, de azért izgalmas – párat kiemelünk belőle:

KONTRA

"A DJ kész zenéket mixel egymásra. És ezek megint más dolgok. Sok DJ producer is. De a "fellépéseiken" a play gombot, a sync gombot meg a cue gombot nyomogatják és potmetereket tekergetnek, szóval az nem zenélés."

"Zenész.. Pff. Persze. Tegnap rajzoltam 1 (EGY) vonalat. Innentől kezdve világhírű festőművész vagyok."

"32 éve zenélek, 5-6-féle hangszeren. Nekem ne próbáld beadni, hogy egy DJ az zenész. Aki annyit tud, hogy betol egy CD-t a lejátszóba, megnyomja a play gombot; na az nem zenész."

"Lehet, hogy annak számít de nem az."

"Ha berakok egy pizzát a mikróba, akkor én séf vagyok?"

 PRÓ

"A művészet nem elsősorban tárgyi vagy technikai tudás kérdése, ha nem üzenetek, érzések átadásáról szól. Műfajtól függetlenül."

"Ahhoz, hogy megnyomd a play gombot, szinkronba kell hoznod a zenet, amit hallas nelkul, utemerzek nelkul nem tudsz osszehozni ugy, hogy sikeres is legyel a szakmaban. Ehhez minimum kell a zeneismeret. Ez utan, a producerek munkajarol mar ne is beszeljunk, akik live szetteket tolnak, csak dj-kent vannak elkonyvelve."

"Nézd meg a "A Miénk a világ" vagy ismertebb nevén "We are your Friends" c. filmet és akkor majd rájössz, hogy egy-egy DJ saját zenéjében mennyi munka van."

"Megtanulhatsz kottát olvasni, játszhatsz hangszeren, de mikor fog téged egy világ gyászolni, ha meghalsz, ahogy tette azt Avicii esetében?"

"Amióta van emberiség és történelem a zene mindig is arról szólt, hogy hangok kombinálásával olyan hatást érjünkk el, ami az embereket szórakoztatja, jól érzik magukat tőle. Hát nem mindegy, milyen eszközökkel teszik ezt?"

SVÁJC

"Azért a skála széles ám, a 3 számot össze tudok keverni "dj"-től (gondolom a legtöbb sötétséget árasztó kommentelő fejében ehhez hasonló kép él) egészen olyan producer/dj-ig aki minimum egy kalsszikus hangszeren saját maga szerez zenét illetve felhasznál egy rakat olyan eszközt és szoftvert amiknek a legtöbben a létezéséről sem tudnak."

"Amúgy a zene definícióján van a vita. Ha house-t zenének tartjuk, akkor a house zene létrehozói zenészek. Csak a módszer más."

"DJ, aki egy zenét több-kevesebb sikerrel átkever egy másikba: nem zenész
DJ, aki a szett közben egyedi megoldásokat használ (pl. loop, pitch, reverb): nem zenész, de tehetséges DJ
DJ, aki emellett producer, tehát zenéket, hangmintákat gyárt akár hangszerrel, akár szoftverrel: zenész"

Nálunk ez a komment a nyerő:

"Ha valaki esetleg a cikket is olvasta: abban szerintem lehet igazság, hogy ha már tényleg azért mész el egy rendezvényre, mert a DJ neve vonz be a zenei eseményre, akkor az nem sokban különbözik attól, mintha egy koncertre a zenész miatt váltasz jegyet."

Szerinted?

 

dj, techno, house, zenész, zene, Telex.hu, Németország, konferencia, adócsökkentés

 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek