Menopauza

Nem megyünk az Eurovízióra!

2019/10/26  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI, OTS

Ezennel (majdnem) hivatalos: Magyarország nem vesz részt a 2020-as rotterdami Eurovíziós Dalfesztiválon. Legalábbis erre következtetünk az eddigi "delegáló" közleményéből.

Nem megyünk az Eurovízióra!

Az MTVA közleménye szerint:

"A műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül."

A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj "év dala" elismerését is megkapja. A műsorban továbbá  több különdíjat is átadnak majd: "A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója", "A Dal 2020 Felfedezettje" és a "Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele" elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri.

Valójában ez a közlemény nem mondja ki egyértelműen, hogy offoljuk az Eurovíziót, de akkor vajon ki és hogyan jutna ki? Sorsolással? Népszavazással? Mondjuk, Rúzsa Magdi pont leénekelné a hajukat is, de a szavazás feltehetően óriási fiaskót jelentene egy mainstream előadónak, mert annyira nem vagyunk Európa kedvencei... Akárhonnan nézzük a dolgot, csak oda jutunk, hogy ezt most kihagyjuk. Ha mégsem, akkor majd elnézést kérünk a logikus gondolkodásért. Mert a megmérettetés triplán is kontraproduktív: bezuhant a nézőszám és az előadóknak ez a megmutatkozás már nem jelent különösebben előrelépést a YouTube és a stream korszakában, plusz a zsűri döntése évek óta indulatokat kavar. Nem kell erőltetni – de ez csak a mi véleményünk.

Egyébként nem lenne magában álló dolog, 2019-ben – igaz, különböző okokból – Bulgária és Ukrajna is kihagyta ezt a  remek lehetőséget.

A www.adal.hu oldalon pedig november 22. (péntek) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével (minderre 120 perc áll rendelkezésre). Fontos változás az előző évekhez képest, hogy idén kizárólag magyar nyelvű, 2019. március 1. után bemutatott dalokkal lehet nevezni, a produkció során pedig akár tíz fő is részt vehet az előadásban.

Minket már csak az érdekel, hogy ezt a műsort ki fogja nézni... És – mondjuk – például az Ossian is indulhat, akik azért rágtak be a Petőfire, mert a számaikat nem játsszák, de a róluk készült paródiát szívesen leadták volna?

Úgy tűnik, ez egy "központi" tehetségkutató lesz, ez utóbbiból a kereskedelmiken is van/volt egy-egy, változó intenziású figyelemmel kísérve. Ja, nem, hiszen a feltételek között ott van, hogy jelöltnek rendelkeznie kell lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel... Akkor meg...? (Továbbá a dalok szövege, előadásmódja nem csorbíthatja sem A DAL, sem a szervező Duna Nonprofit Zrt, illetve az MTVA jó hírnevét. Politikai tartalmú, gyűlöletkeltő, szeméremsértő dalszöveg, gesztus, látványelem, beszéd, káromkodás a színpadi produkcióban nem engedélyezett. Úgyhogy Németh Róbert új albumának címadó dalával tuti nem lenne jó jelölt, és hát a punkok se nagyon tolongjanak...)

Kicsit lejjebb görgetve az MTVA közleményében aztán előbukkan a megfelelő szókapcsolat, ami mindent megmagyaráz: nemzeti dalválasztó.

Akkor, ha a nemzeti dalválasztón indulsz és nyersz, tiéd lesz a nemzeti dal? :D

A Dal 2020, Eurovízió, nevezés, Rotterdam

 

 

Szólj hozzá!


Rocktól elektronikáig: újabb neves előadókat jelentett be a Sziget

Rocktól elektronikáig: újabb neves előadókat...

Több mint negyven új fellépőt jelentett be a Sziget Fesztivál: a friss nevek között világszintű rock- és popsztárok, meghatározó hip-hop és...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei vetélkedőt indított a Magyar Zene Háza: elstartolt a Quiz Toccata, egy középiskolásoknak szóló, csapatokra épülő játék

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki nagymamától dédunokáig jelent volt több mint 60 éven át az életünkben – akkor szembesülünk igazán azzal, milyen gyorsan peregnek a pillanatok. A jampi szív, amely annyi éven át...
Új koncertek