Ő írta Sinatrának a My Way-t: Paul Anka júliusban az Arénában koncertezik!

2019/03/26  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

A 77 éves ikonikus énekes 60 éves munkásságát ünneplendő, világkörüli turnéra indul, melynek budapesti állomásaként 2019. július 17-én érkezik a Papp László Budapest Sportarénába.

Hatvan évnyi munka egy koncertbe sűrítve: Paul Anka júliusban az Arénába!

Paul Anka összetartó családba született 1941-ben a kanadai Ottawában. Zenei pályafutása már egészen kiskorában elkezdődött, kórusban énekelt, zongorázni tanult, írói vénáját pedig újságírói kurzuson erősítette. Tizenhárom évesen amatőr előadói esteken lépett fel, ahol egyre erősödött azon elhatározása, hogy sikeres énekes és dalszerző lesz. Első slágere a „Diana” lett, a dal gyors és óriási sikere 15 évesen sztárrá tette. nem sokkal ezután már kora hírességeivel turnézott, s olyan nagy nevek társaságában csiszolhatta a tehetségét, mint Jerry Lee Lewis, Buddy Holly, Frankie Lymon és Chuck Berry

Anka gyorsan rájött arra, hogy a dalszerzés azt jelenti: tollban a hatalom. Mások számára is írni kezdett, többek között Connie Francis, Lesley Gore és Buddy Holly számai őrzik keze nyomát. Egyéb nagy sikerű dalai közé tartozik például az Oscar-díjra jelölt 1962-es „A leghosszabb nap” című film főcímdala, valamint ő jegyzi a televíziótörténet leghosszabb ideig sugárzott, a The Tonight Show with Johnny Carson című műsor főcímdalát is. 

A hatvanas évek vége felé írta meg a „My Way” című dalt Frank Sinatrának, a hetvenes években pedig megszülettek az újabb slágerek: „(You’re) Having My Baby”, „Don’t Like To Sleep Alone” és „Times of Your Life” – ezzel megszilárdult a popzene bálványaként elfoglalt helye. 

Stúdióművészként elért későbbi sikerei közé tartozik a slágerlistára került „Hold Me ’Til the Morning Comes”, amelyet duettben énekelt Peter Ceterával 1983-ban, valamint a spanyol nyelvű Amigos album 1996-ban és a Body of Work, az 1998-as duetteket tartalmazó album, amelyen közreműködött Frank Sinatra, Céline Dion, Tom Jones és a művész lánya, Anthea Anka is. A Rock Swings és a Classic Songs, My Way albumok pedig zseniális módon adnak közre olyan dalokat, amelyeket eredetileg a korszak legnagyobb rockzenészei jegyeztek. 

Ha mindez még nem lett volna elég, Michael Jackson halála után, 2009-ben jelent meg a „This Is It” című világsláger, majd a „Love Never Felt So Good” című dal, melyeket Anka közösen írt Jacksonnal. 2013 áprilisában adta ki a New York Times bestsellerlistájára felkerülő önéletrajzi könyvét „My Way” címmel. Ezzel egyidőben jelent meg a, Duets című albuma olyan művészek közreműködésével, mint Frank Sinatra, Michael Jackson, Tom Jones, Céline Dion és Michael Bublé

Karrierjének kezdete óta dalait összességében több mint százmillió alkalommal adták elő szerte a világon, a Billboard slágerlista állandó szereplője, több mint 126 albuma készült angolul, japánul, németül, spanyolul, franciául és olaszul, nagy- és kislemezei összesen több mint kilencvenmillió példányban keltek el. 

Napjaink szving királya, kora összes nemzedékének legtermékenyebb és legsokoldalúbb dalszerzője 2019. július 17-én zenei pályafutásának legszélesebb bemutatására készül a Papp László Budapest Sportarénában. A jegyek árusítása március 27-én kezdődik.

Paul Anka, koncert, Budapest Aréna, 2019, CELEBRATING 60 YEARS OF HITS - HIS WAY, turné

 

 

Szólj hozzá!


A történetet tegnap a The Missionnél hagytuk abba – októberben Budapestre jön a The Sisters of Mercy

A történetet tegnap a The Missionnél hagytuk abba –...

Három évvel legutóbbi, teltházas budapesti koncertje után visszatér a The Sisters of Mercy: Andrew Eldritch zenekara 2026. október 28-án a Dürer...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Szomorú magyarnak Carson Coma koncertet

A felszabadulást ünnepelte Budapest Parkos koncertjével a Carson Coma és persze a zsúfolásig telt küzdőtér. De miközben egy korszak lezárását ünnepeljük, valahogy mégis ragaszkodunk a régihez? Lehet, hogy csak én éreztem így, egy biztos: a Carson Coma megadta a módját az ünneplésnek.

A bazi nagy Bëlga lagzi

A Bëlga szeptember 12-i, Budapest Parkos koncertje egy lagzi is lesz egyben. Eskü', mindennel együtt, ami ilyenkor kell. Európa eddigi legnagyobb lakodalmának Janklovics Péter lesz a vőfélye.
Új koncertek