Ozzy lemondta az összes koncertjét – Budapestre sem jön, és nem valószínű, hogy valaha is turnézni fog

2023/02/01  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A 2022-es fellépés-sorozat "az Európa nagy részén még mindig fennálló bizonytalanságra" hivatkozva maradt el és halasztódott 2023-ra. Most kiadott közleményében Ozzy Osbourne a saját egészségügyi állapotát jelöli meg a törlés okaként.

Fotó: Ross Halfin Photography

Azt ugyan nem jelentette ki, hogy többé nem áll közönség elé élő koncerten, de a turnézással járó megpróbáltatásokat már nem bírja a szervezete. Nem érhetett senkit váratlanul a dolog, hiszen a Black Sabbath egykori énekese 2020-ban már lefújta észak-amerikai turnéját, hogy Parkinson-kórját kezeltesse. Akkor azt közölték, Svájcba utazik orvosi konzultációra és az azt követő kezelésre. Maga a kezelés nem sikerülhetett rosszul, ha utána bevállalta az európai turnét, de őszintén megmondjuk, ugyan a lassan előrehaladó, dege­neratív idegrendszeri betegség az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, de kezelhető, de talán ez utóbbival kapcsolatban a szakemberek nem egy komoly fizikai kihívást jelentő turnéra való felkészítésre gondolnak...

Mára már Ozzy is belátta:

"Valószínűleg ez az egyik legnehezebb dolog, amit valaha is meg kellett osztanom hűséges rajongóimmal. Mint talán mindannyian tudjátok, négy évvel ezelőtt, pont ebben a hónapban súlyos balesetet szenvedtem, ahol megsérült a gerincem.

Ez idő alatt egyetlen célom volt, hogy újra színpadra álljak. Az énekhangom rendben van. Azonban a három műtét, az őssejtkezelések, a végtelen fizikoterápiás kezelések és legutóbb az úttörő Cybernics (HAL) kezelés után a testem fizikailag még mindig gyenge.

Őszintén megtisztelő, hogy mindannyian türelmesen kitartottatok a jegyeitek mellett mindvégig, de mostanra arra a felismerésre jutottam, hogy fizikailag nem vagyok képes a közelgő európai/angol turné dátumait végigcsinálni, mivel tudom, hogy nem bírnám ki a szükséges utazást.

Higgyétek el, annak a gondolata, hogy csalódást okozok a rajongóimnak, jobban FELBASZ, mint azt valaha is gondolnátok.

Soha nem gondoltam volna, hogy a turnézásomnak ilyen vége lesz. A csapatom jelenleg is ötletel, hogy hogyan tudnék fellépni anélkül, hogy városról városra és országról országra kelljen utaznom.

Szeretnék köszönetet mondani a családomnak......a zenekaromnak.......a stábomnak......a régi barátaimnak, a Judas Priestnek, és természetesen a rajongóimnak a végtelen odaadásukért, hűségükért és támogatásukért, és azért, hogy olyan életet élhettem, amilyenről soha nem is álmodtam.

Szeretlek titeket...

A jegyek visszatérítése a vásárlás helyén lehetséges."

"Kibaszottul szeretünk Ozzy , remélem minden jól alakul, az én idolom mindig is te leszel a színpadon és a színpadon kívül is..." (komment)

A budapesti koncertre jegyet váltóknak azt javasoljuk, figyeljék a szervezők oldalát, egyelőre nem jelent meg infó a visszaváltással kapcsolatban, de bizonyára rövidesen közzéteszik a tudnivalókat.

 

Ozzy Osbourne, elmarad, turnétörlés, Parkinson-kór

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek