Pápai Joci búcsúzott az Eurovíziótól, de ez nem az ő szégyene

2019/05/14  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Tegnap este ismét útjára indult a szokásos évi eurovíziós őrület, ahol a döntő többségben élvezhetetlen, érthetetlen és értékelhetetlen produkciók mellett Pápai Joci megpróbálta a lehetetlent. Bejutni a döntőbe. A küldetést ezúttal nem sikerült teljesíteni, de nem rajta múlt.

Pápai Joci búcsúzott az Eurovíziós versenytől, de ez nem az ő szégyene...

Csalódott vagyok. Nagyon.

Őszintén bevallom, nem vagyok nagy rajongója Pápai Jocinak, viszont a huhogókkal ellentétben, nekem egyáltalán nem volt problémám azzal, hogy ő nyerte az itthoni válogatót. A dal jó, az előadás is átjött, úgyhogy álmomban sem gondoltam volna, hogy végül nem jutunk el a döntőig. Ráadásul istentelenül jó és látványos vizuállal sikerült színpadra állni odakint, ami már magában megért volna egy újabb kört.

A külföldi versenytársak produktumait nem ismertem, direkt nem hallgattam meg előre, így semmi nem befolyásolt abban, hogy reálisan ítéljem meg a teljesítményüket. Bár pontosan tudom, hogy ez az egész giccsparádés cirkusz alapvetően nem a minőségi zenéről szól, azért titkon mindig reménykedem benne, hogy néhány értékelhető darab is eljut legalább a döntőig. Mint például az egyetlen különlegesnek mondható komplex produkció Portugáliából, akik végül szintén kieséssel végeztek:

A tegnap esti műsor nálam kiverte a biztosítékot, mind a felhozatalt, de még inkább a végeredményt tekintve. Kaptunk rengeteg sablonos popdalocskát, idegesítően vinnyogó asszonykórust, egy 16 éves tinit világmegváltó gondolatokkal, egy idősödő full hamis táncdalénekest meg egy mindenkit gyűlölő, végtelenül unszimpatikus hörgős duót. És ha ez még nem lenne elég, a nyitószámként felvonuló tavalyi győztes Netta, valamint a meglepetésvendég, az 1998-as győztes Dana International produkciója koktélcseresznyeként díszelgett a habostortán, amit legszívesebben az egész műsorért felelős Jon Ola Sand arcába vágtam volna.

Persze most özönlenek majd a jóindulatú kommentek, hogy mindez Joci hibája, nem őt kellett volna küldeni, szar a dal, szar az előadó, szar az egész műsor, blablabla.... Mindenkinek szíve joga, hogy milyen zenét hallgat, mit tart számára megfelelőnek, azonban a károgók figyelmébe ajánlanám azt a két továbbjutó produkciót, melyeknek szerény véleményem szerint már az elődöntőben se lenne helye:

Biztos bennem van a hiba, de egyetlen olyan momentumot se tudnék kiemelni a két immáron döntős!!! műsorból, amire azt mondanám, hogy oké, ezt jól csinálták. Sem a zene, sem a hang, sem a vizuál, sem az öltözék. És ez csak a két negatív kedvencem volt a továbbjutós mezőnyből. A többire már nem is pazarolnék szót. Akinek van kedve, szurkoljon tovább nyugodtan. Asszem én ezen a ponton elengedtem az idei Eurovíziót.

Ui.: Megnyugodtam. Nem csak én látom így. Olvasgassátok a hivatalos Facebook oldal alatt a kommenteket. Érdemes!

 

Bekerült a szombati fináléba a ciprusi Tamta, a szlovén Zala Kralj és Gasper Santl, a cseh Lake Malawi, a fehérorosz Zena, a szerb a hat év után visszatérő Nevena Bozovic, az ausztrál Kate Miller-Heidke, az izlandi Hatari, az észt Victor Crone, a görög Katerine Duska, valamint a másodszor induló San Marinó-i Serhat.

A tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt a résztvevő országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Izrael, Spanyolország és Franciaország részéről pontozott egy öttagú szakmai zsűri, másrészt az utolsó dal elhangzása után negyed órán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. A kettő kombinációjából született meg a tíz továbbjutó; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

A csütörtöki második elődöntőben Örményország, Írország, Moldova, Svájc, Lettország, Románia, Dánia, Svédország, Ausztria, Horvátország, Málta, Litvánia, Oroszország, Albánia, Norvégia, Hollandia, Észak-Macedónia és Azerbajdzsán képviselője mutatja majd be produkcióját.

Eurovízió, Pápai Joci, verseny, elődöntő, 2019

 

 

Szólj hozzá!


Andrea Bocelli énekel az Eb megnyitóján

Andrea Bocelli énekel az Eb megnyitóján

A Telex információi szerint a világhírű olasz énekes lép fel a pénteken kezdődő Európa-bajnokság megnyitó ünnepségén Rómában. A művész...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

500 fő felett is lehet rendezvényt tartani

Amennyiben az szabadtéren van, viszont kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajta – írja a Magyar Közlöny. Megpróbáltuk értelmezni a legfrissebb szabályokat, reméljük, úgy értettük, ahogy kellett.

A Monarchia bálja, Európai Tánckaraván, Szalonna és Bandája: jubileumot ünnepel a Duna Karnevál

Idén hazai hivatásos és amatőr táncegyüttesek közreműködésével rendezik meg a Duna Karnevált. A 25 éves múltra visszatekintő rangos kulturális fesztivál június elején egy különleges 'Best of' gálaműsorral készül, valamint itt ad jubileumi koncertet a 15 éves Pál István Szalonna és Bandája. Június 11-én és 12-én a...

Közmédia: Galla Miklós nem méltó a Karinthy-gyűrűre

Éppen a napokban osztottuk meg új klipjét, nem is gondoltuk volna, hogy ilyen rövid idő elteltével máris újra írunk róla... Ezt a hírt azért szívesen kihagytuk volna.

Pilinszky-szöveg megzenésítésére hirdetett pályázatot az MRME

Az író-költő születésének 100. évfordulója alkalmából A nap születése című meséje szövegének, szövegrészleteinek felhasználásával kell zenét szerezni.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek