A nemzetközi szinten működő, ingyenes zeneoktatási program a magas művészi színvonalú, közös zenélés eszközein keresztül inspirálja a résztvevő gyermekeket, különös tekintettel azokra, akik helyzetükből adódóan nem jutnak hasonló lehetőségekhez. A Superar Gyerekkórus a Sziget Nagyszínpadán is fellépett már, nem is egyszer.
Nemrég egy igazán különleges élményben volt része a Koncert.hu csapatának, hivatalosak voltunk ugyanis a Banana Records, a – magyar általános iskoláskorú gyerekek számára kórusprogramot működtető – Superar Zeneművészeti Alapítvány és a SPAR Magyarország közös eseményére, a Budapest Parkba, amelyen először osztottak meg hivatalosan bővebb részleteket az ősszel debütáló Superalbum lemezről.
Az egyedülálló törekvés az összefogás és a társadalmi felelősségvállalás mellett, legfőképpen azokról – a Superar programjában részt vevő – gyerekről szól, akik nem csak lehetőséget kapnak együtt énekelni a kezdeményezésben résztvevő tíz népszerű hazai előadó egyikével, hanem egy-egy eredeti dalt is készíthetnek velük az albumra, megmutatva, mekkora erőt, motivációt képes nyújtani a közös alkotás.
Az estét Kamau Makumi, a kiadó társtulajdonosa nyitotta meg, majd megszólalt a kezdeményezésben résztvevő másik két szervezet képviselője, Morvay Judit – az Alapítvány kuratóriumának elnöke – és Németh Károly, az élelmiszer-üzletlánc marketingvezetője – is. A beszédeket követően levetítették az alkotócsapatok első találkozását bemutató kisfilmet, majd a Superar kórusának előadásában egy rövid, de annál megkapóbb műsor következett: a produkció révén ízelítőt kaphattunk abból milyen különleges, szinte megfoghatatlan atmoszférát képes teremteni a pillanat töredéke alatt negyven csiszolatlan, fiatal hang harmóniája.
Az, hogy a bejelentés apropóján – az online tér dominanciája ellenére – a szervezők a személyes sajtótájékoztató mellett döntöttek, egyértelmű jelzése annak, hogy itt valami nagy és mély van születőben. Egy olyan értékteremtő folyamatot láthatunk elindulni, amelyhez szükség van a személyes kapcsolódásra: élő szavakra, találkozásokra, közös rezgésekre.
A projekt előrehaladásáról a nyár folyamán folyamatosan érkeznek majd friss hírek és kulisszatitkok, amelyekről természetesen mi is igyekszünk majd rendszeresen beszámolni.
Addig is, úgy hiszem, abban konszenzusra juthatunk, kedves olvasó, hogy a zene – sokszor észrevétlenül – mennyi mindent képes adni számunkra, még akkor is, ha többnyire passzív befogadóként találkozunk vele. Egy dallam emlékeket idézhet, felemelhet a boldog pillanatokban, megtarthat a nehéz időkben, kifejezheti a kimondhatatlant, éreztetheti az érezhetetlent és segíthet feldolgozni a feldolgoztatatlant. A művészek kezébe ez a hatásgyakorlás óriási erőt és egyszerre komoly felelősséget is ad, s sokan közülük nemcsak felismerik ezt, hanem tudatosan élnek vele igyekezve a zenét nemcsak önkifejezésre, hanem kollektív célok szolgálatába is állítani. A jótékonysági koncertek, az érzékenyítő kampányok vagy a szélesebb rétegeket érintő, érzékeny ügyek melletti kiállás ma már sem a hazai, sem a nemzetközi zenei világban nem számít újdonságnak – különösen mióta a közösségi média révén néhány mozdulattal tömegek érhetők el.
Felmerül hát a kérdés: miben más, miben több a Superalbum?
Hiszen nem ez az első alkalom, hogy ismert előadók gyerekekkel dolgoznak együtt, vagy, hogy fontos témákat emelnek be a dalaikba.
Kezdjük azzal, hogy noha az előadók kiválasztásának hátterét nem ismertették részletesen, a névsor önmagáért beszél. Gyönyörű metaforája a gyermeki lélek azon nyitottságának, sokszínűségének, amire még nem húzták rá a felnőtté válás szürke filterét. A tízes gárda korban, műfajban, stílusban és mondanivalóban, gondolatiságban, illetve pályaívben egyaránt rendkívül változatos összképet mutat. Nem sematikus, nem korlátozódik semmilyen keretek közé, s pont ez az erős differenciálódás ad neki óriási pluszt: érzékelteti, mennyire fontos, hogy ne csak egy nézőpontból, hanem tágabb perspektívából közelítsünk meg és fogadjunk be dolgokat, továbbá merjünk szabadon gondolkodni, nyitva a más felé.
Szintén szembetűnő, hogy a résztvevők többsége zenekar, vagy legalábbis egy nagyobb formáció tagjaként vált ismertté. Ez önmagában is erőteljes üzenetet hordoz: miközben a társadalom egyre inkább az individualizmus értékrendje felé tolódik – ahol az önmegvalósítás kap prioritást –, ők élő példái annak, hogy a siker korántsem mindig az egyéni teljesítményen múlik. A siker zálogát nem feltétlenül egyvalaki tartja a kezében – gyakran épp az teszi teljessé a képet, amikor mindenki hozzáteszi a maga darabját a közös kirakóhoz és akképpen áll össze a nagy egész, hogy egyik rész sem fontosabb a másiknál, minden elem a maga helyén válik nélkülözhetetlen.
Feltételezem, a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, Co Lee, Járai Márk, Kolibri, a Margaret Island, Mehringer és a Valmar azért férhet meg kiválóan egymás mellett – és nem idéznek elő akarva-akaratlanul konkurens helyzetet – mivel amellett, hogy a maguk célcsoportján, irányzatán, szubkultúráján belül kiemelt alkotóknak számítanak, munkásságuk, közönségük nem képez markáns átfedéseket egymással. Üdítő látni a csapatban két feltörekvő csillagot, az újhullámos hiphop polihisztor hercegét Coo Lee-t (Halász Kolos) és a munkásságában az indie folk, az alternatív pop továbbá az elektronikus zene elemeit ötvöző Kolibrit (Bognár András), akikre a többiekhez viszonyítva eddig talán kevesebb figyelem jutott a nagyközönség részéről. Ismerkedés gyanánt szívből ajánlom tőlük a Citadella és az Olyan vagyok, illetve az Előszoba és a KEIKO című számokat.
Az ő példájukon tovább fűzve a gondolatmenetet, hadd közvetítsem egy kedves ismerősöm – egy korábbi beszélgetésünkben megfogalmazott – üzenetét azoknak az embereknek, akik 2025-ben magabiztosan hirdetik magukról, hogy ők nem hallgatnak magyar zenét: gratulálunk nektek...
Gratulálunk, hogy nem vagytok képesek senkit találni abban hagyományt és modernitást konvergáló zenei palettában, ami anyanyelvünk kifejezőképességének árnyalataival, érzelmi mélységeivel átszőve, más nemzetek zenei kultúrájához viszonyítva is kiemelkedő gazdagságot, változatosságot képvisel. Üdvözlendő, hogy veletek ellentétben mind a szakma, mind a közvélemény nyitott a „hazaira”, s a Superalbumon újabb lehetőséget ad annak kibontakozására.
Záróakkordként térjünk ki a kezdeményezés jelmondatára: a kultúra mindenkié.
Három szó – egyszerű, mégis sokatmondó üzenet, amely nemcsak kijelent, hanem cselekvésre is ösztönöz. Megszólítja, bevonja azokat a fiatalokat is, akik ugyan nem vesznek részt közvetlenül a programban, de hasonló vágyakat, ambíciókat hordoznak magukban. Bátorítja előadói réteget, hogy merjen kilépni a komfortzónájából és nem utolsósorban mozgósítja a nagyközönséget is: azt sugallva, hogy a zene és önkifejezés nem kiváltság, hanem egy közös tér, amelyhez mindenkinek joga van kapcsolódni.
Kapcsolódó cikkeink:
Szép lassan felnőtt a Mehringer
11 év után feloszlik a Margaret Island
Szólj hozzá!