A kutatás szerint a klubok világa átalakulóban van: a legtöbb hely már nem csak koncerteket szervez, hanem próbatermet, kávézót, műhelyt, workshopot működtet, vagy akár online tartalmakat is gyárt. Ez részben kényszer, részben alkalmazkodás. A járvány utáni években a klubok kénytelenek voltak újraértelmezni a saját szerepüket – a „koncerthelyszín” ma sokszor inkább multifunkciós közösségi tér, mintsem klasszikus rock’n’roll klub.
A közönség szokásai is megváltoztak: a járvány idején megszokott otthoni szórakozás sokaknak maradt életforma. A középkorú látogatók közül sokan nehezen mozdulnak ki, a fiatalabb generáció pedig más típusú élményeket keres – az élményalapú, tematikus, interaktív eseményeket. A Z generáció számára már nem elég a koncert: ők atmoszférát, közösséget, megosztható pillanatokat keresnek.
„A Budapest Park vezérigazgatója szerint a Z generáció például józanul, közösségi élményként tekint a koncertre – kevesebbet iszik, mert számára fontosabb a megosztható pillanat.” (Pénzcentrum, 2025. szeptember 30.)
A klubvezetők szemével
Tudtad?
A magyar koncertjegyeket 27% áfa terheli – ez Európában a legmagasabb. Miközben Nyugat-Európában kulturális szolgáltatásnak tekintik a klubkoncerteket, nálunk még mindig úgy adóznak, mintha luxuscikket árulnának. A klubvezetők szerint ez nemcsak az árakat emeli, hanem az egész élőzenei ökoszisztémát nehezíti.
Az interjúk szerint az energiaárak, a bérleti díjak, az infláció és az adóterhek összenyomták a kis- és középméretű klubokat. A legtöbb helyszínen a jegyeladás, a pultbevétel és a támogatások tartják életben a rendszert. A tanulmány – amely az NKA megbízásából készült – külön is kiemeli az állami források szerepét, és több klubvezető szerint ezek valóban életmentő segítséget jelentettek az elmúlt években. Ugyanakkor a kép árnyaltabb: a kutatás által említett Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program klubtámogatási rendszere már 2022 óta nem aktív, a jelenlegi Közösségépítést Támogató Program pedig inkább tágabb kulturális célokat szolgál. A klubok tehát ma már leginkább egy megszűnt rendszer utáni űrben próbálnak boldogulni – a tanulmány következtetése így inkább a múlt stabilitásáról, mint a jelen lehetőségeiről szól.
A zenekarokkal való kapcsolat sem mindig egyszerű. A vidéki klubok nehezebben tudják kifizetni a fellépőket, a nagyobb bandák inkább a fővárosi gigahelyszíneken játszanak. A kisebb helyek így gyakran a személyes kapcsolatokra és a helyi közösségekre támaszkodnak. A „telt ház” sok helyen már nem is cél, inkább álom – a cél az, hogy legalább minden este legyen valaki a pult előtt.
Mit akar a közönség?
A közönség szűkebben költ és tudatosabban választ. A legtöbben ma már nem impulzusszerűen mennek koncertre, hanem előre eldöntik, mire áldozzák a pénzüket. A vidéki helyszíneken a jegyárak lélektani határa 4-5 ezer forint körül van, amit sokan nem szívesen lépnek át. A tanulmányból kirajzolódik: a közönség nem tűnt el, csak másképp keres élményt. A kluboknak viszont ehhez az újfajta elváráshoz kell igazodniuk – tematikus estekkel, személyre szabott programokkal, közösségépítő eseményekkel.
Európai klubélet – közös sors
A magyar helyzet nem egyedi. Az európai klubszcéna hasonló kihívásokkal néz szembe: a közönség visszahódítása, a költségek emelkedése, és a generációváltás mindenhol újratervezi a klubkultúra térképét. A Live DMA és más európai szakmai szervezetek adatai szerint a pandémia után a klubok 70-80 százaléka volt kénytelen újragondolni működését. Sokan nem nyitottak ki újra, mások csak masszív állami mentőcsomagokkal tudtak talpon maradni. Németországban a klubokat ma már kulturális intézményként tartják számon, ami nemcsak presztízst, hanem adókedvezményt és rendszeres támogatást is jelent. Hollandiában és Franciaországban a helyi önkormányzatok külön alapokat hoztak létre a kis klubok számára, felismerve, hogy nélkülük a fesztiválok és a koncertipar is elveszíti az utánpótlását. Az Egyesült Királyságban ezzel szemben több száz kis helyszín zárt be az elmúlt években, miután a megemelkedett energiaárak és bérleti díjak elvágták őket a közönségtől.
Ami mindenhol közös: a klub már nem csak szórakozóhely, hanem közösségi tér, kreatív inkubátor és kulturális menedék. A túlélés kulcsa az élmény. A klubok tematikus estekkel, interaktív vizuális koncertekkel és közösségépítő nappali programokkal próbálnak megszólítani egy olyan közönséget, amelynek fontosabb a megosztható pillanat, mint az itallap. A Z generáció számára a klub már nem a menekülés tere, hanem a kapcsolódásé – és ebben Európa klubjai ma ugyanazt az új nyelvet keresik, amit a magyar helyszínek is próbálnak megtanulni.
Akkor most mi van?
A kutatás által feltárt helyzet ijesztően ismerős: miközben a klubok próbálnak talpon maradni, a közönség sokszor csak online szimpatizál velük. A „vészjelzések”, amiket mostanában több hely is közzétett a közösségi médiában, pontosan ugyanazt a valóságot mutatják, amit a tanulmány leír: a koncertélet nem azért haldoklik, mert ne lenne igény a zenére, hanem mert a közeg, amelyben megszületik, egyre nehezebben tartható fenn.
A kérdés már nem az, mi hiányzik a telt házhoz, hanem hogy meddig tudunk még közösséget építeni a zene köré, mielőtt a klubok fényét végleg lekapcsolják.
A tanulmány teljes terjedelmében itt olvasható el.
klubélet, vészjelzés, NKA, támogatás, túlélés
Szólj hozzá!