Valamit nagyon eltalált új dalával a kanadai rapper

2020/04/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Korábbi rekordjai mellé újabbakat állított fel új dalával Drake. A kanadai rapper az első férfi előadó a Billboard Hot 100 lista történetében, aki egy új számmal harmadszor is rögtön az élen tudott nyitni.

Újabb rekordot állított fel friss dalával a kanadai rapper

Drake friss felvétele, azonnal a rangos amerikai slágerlista élére ugrott, és erre immár harmadik alkalommal volt képes, miután 2018-ban a God's Plan-nel és a Nice for What-tal már megtette ezt.

Az abszolút listán ezzel beérte a szintén három No. 1. debütálással rendelkező énekesnőt, Mariah Carey-t, ő 1995 és 1997 között vitte végbe ezt a bravúrt Fantasy, a Boyz II Men-nel közös One Sweet Day, majd a Honey című számmal. Két-két dallal debütált az élen eddig Britney Spears, Justin Bieber és Ariana Grande.

Lássuk, miről is van szó:

Mivel az alaphírben "Tootsie" jelent meg az MTI-n, mások is így vehetik át, de az akkor is "Toosie" :)

 

Nemrég beszámoltunk arról, hogy milyen zenei kötődésű (dokumentumfilm-) sorozatok mennek a HBO GO-n, készülünk egy Netflixes változattal is, elöljáróban a figyelmetekbe ajánlunk egy ugyan nemdoku, de egy, a mostani témánkba vágó sorozatot: a Nagykutya (Top Boy) című sorozat 2. szériája 2014-ben ért véget, de úgy tűnik, bejött Drake-nek, mert 2017 novemberében bejelentették, hogy a kanadai rapper producerelésével a csatorna újraéleszti a sorozatot. A Drake-es verzió 2019. szeptember 13-án debütált, majd 2019. december 31-én azt is közölték, hogy lesz negyedik évad is 2020-ban. Nincs információnk arról, hogy hol jártak a  felvételek, amikor leállt az élet. Az alaptörténet szerint két sokat látott drogdíler visszatér London kőkemény alvilágába, de a pénz és a hatalom megszerzésért folytatott harcban szembekerülnek egy fiatal és kegyetlen sráccal...

 

Drake, rapper, Kanada, Billboard, lista rekord, sorozat, Netlflix, Top Boy

 

 

Szólj hozzá!


Goran Bregović egy egész turnét épített egyetlen mondatra – a Szigetre is jönnek!

Goran Bregović egy egész turnét épített egyetlen...

Goran Bregović nem egy új albumról vagy egy régi slágeréről nevezte el idei világkörüli turnéját, hanem egy mondatról, amelyet évek óta újra...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

KFT vs. Heineken: a multi összesörözte a zenekar dalát

A Népszava számolt be arról, hogy szerzői jogi vita bontakozott ki a KFT és a Heineken Hungária között a Soproni új, Balatoni nyár nevű alkoholmentes radlere miatt. A zenekar szerint a kampány engedély nélkül épít arra a kulturális értékre, amelyet a dal csaknem négy évtized alatt felhalmozott, míg a vállalat álláspontja szerint...

Szívfájdalom: meghalt Bonnie Tyler

Hetvenöt éves korában meghalt Bonnie Tyler, a Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It's a Heartache előadója. Családja és stábja csütörtökön jelentette be, hogy az énekesnő egy portugáliai kórházban hunyt el, annak a betegségnek a következtében, amely miatt az elmúlt hónapokban kezelték.
Új koncertek