Visszatér Dél-Koreába az idén negyedszázados Junkies

2019/07/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A 2016-os kétkoncertes miniturné után visszatér Dél-Koreába a Junkies: az idén 25 éves jubileumot ünneplő zenekar augusztus 17-én a Gangwon Rock Fesztiválon lép fel.

Dél-Koreában koncertezik az idén negyedszázados Junkies

Az ország nem ismeretlen a zenészek számára – 2016-ban már koncerteztek Szöulban, ami azért is volt akkoriban nagy dolog, mert magyar banda korábban nem igazán fordult meg dél-koreai színpadokon. A kétkoncertes miniturné nagy élmény volt a zenészek számára. Szinte mindent videóra vettek, ami Dél-Koreában történt velük – ezekből a felvételekből állt össze később a Buli van című daluk klipje.

Nem meglepő tehát, hogy a mostani felkérésre is azonnal igent mondtak – bár ezúttal nem a fővárosban koncerteznek, ugyanolyan izgalommal készülnek az útra, hiszen a szöuli klubok után hamarosan azt is megtapasztalhatják, hogyan fesztiváloznak a dél-koreaiak.

„Úgy hallottuk, a Gangwon Fesztivál a régió legnagyobb eseményének ígérkezik, ahol például japán zenekarok is koncerteznek majd” – mondja Szekeres András. „A fellépés után maradunk is körülnézni, mert kíváncsiak vagyunk a többi bandára, és hogy egyáltalán milyen a hangulata tőlünk tízezer kilométerre egy rockfesztiválnak.”

„A NATY zenekar, amely a délkelet-ázsiai régióban eléggé ismert, 2015-ben nálunk járt, ezt követte a mi 2016-os utunk. Junnal, a gitáros sráccal azóta folyamatosan kapcsolatban vagyunk, rajta keresztül jött a lehetőség, hogy felléphessünk a Gangwon Fesztiválon, amit természetesen nem hagyunk ki” – meséli arról a frontember, hogy kerülnek ilyen messzire.

A magyar rajongóiknak azért nem kell annyira messzire menniük: ma a Rockmaratonon lépnek fel, aztán jön szinte az összes fesztivál, sőt: a Szekeres-Barbaró páros a Szigeten is tiszteletét teszi, majd augusztus legvégén a Barba Negrában pótolják tavalyi, esőáztatta-szélverte koncertjüket.

 

Junkies, jubileum, Dél-Korea, Gangwon Rock Fesztivál, Barba Negra Track

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek