2012. Aug. 25. (22:00)

Belmondo koncert


Belmondo koncert

Kék ég, zöld fű, szőke Tisza és SZIN-es programok - ezt ígéri látogatóinak minden év augusztusában a Szegedi Ifjúsági Napok, mely egyedi jelzők sokaságát tudja magáénak.
Így a SZIN a legnagyobb hagyományokkal rendelkező hazai fesztivál a maga több mint 40 évével, a legnagyobb multikulturális nyárzáró buli, az egyetlen olyan fesztivál, mely természetes vízparton és egyszerre medencékkel tarkított strandkörnyezetben zajlik, és nem utolsó sorban az első hazai fieszta, mely a fenntartható fejlődés, az ökotudatos életmód népszerűsítését tűzte ki céljául. A SZIN a legideálisabb hely, hogy a fesztiválozó közönség jó hangulatban vegyen búcsút a nyártól. Minderről a legjobb hazai zenekarok és Dj-k mellett külföldi sztárok gondoskodnak, akik pedig más jellegű kikapcsolódásra vágynak, azoknak számos sport, színházi és mozi program kínál alternatívát. A Szegedi Ifjúsági Napok környezettudatos tevékenységéért 2009-ben elnyerte a Környzetvédelmi Minisztérium "Zöld Fesztivál" minősítését, és a világ legzöldebb fesztiváljai közé is választották a rendezvényt: elsőként a honi fesztiválok közt a SZIN kapta meg a világ fesztiváljainak "zöld" törekvéseit értékelő Greener Festival szervezet díját.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Elindult a szezon a Zene Háza szabadtéri koncerthelyszínén

Elindult a szezon a Zene Háza szabadtéri...

Ha nyár – sőt, ha május és jó idő –, akkor jórészt ingyenes programokat kínál a Szabadtéri színpad a Zene Házában, egészen szeptember...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Nevezz meg negyven magyar slágert!

Hogyan születtek a legendás magyar slágerek? Tényleg slágerekről van szó, amikor szó van róluk. S ez nem a szerzőkön múlt. A kötet több kérdést is felvet, de le sem tudtam tenni. S ez sokat jelent :)

Partra magyar! – bejövős fesztivál Ráckevén

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a nagy népszerűségnek örvendő ráckevei Duna-part Feszt 2024. július 4-6 között.
Új koncertek