Budapest 2023. Dec. 29. (20:00)

Caramel Óévbúcsúztató koncertje (20.00)


Caramel Óévbúcsúztató koncertje (20.00)

Caramel zenekarával ezúttal a Vígszínházban ad országos turnéját lezáró, ünnepi nagykoncertet – ráadásul duplán.

Molnár Ferenc Caramel. Énekes-dalszerző, 10 éve állócsillag, alighanem a legjobb férfihang a hazai könnyűzenében. Többszázezres rajongótábor, teltházas Aréna koncertek, platina- és aranylemezek, aktuális slágerek és klasszikussá lett dalok fűződnek nevéhez – a névhez, melyet szinte mindenki ismer. A mögötte rejlő élményt, személyiségét viszont csak azok ismerhetik, akik élőben is látták, hallották.

Molnár Ferenc 1982-ben született Szolnokon, a Caramel becenevet egy gyerekkori ismerőse aggatta rá tinédzserkorában. A zenélés lételeme volt, saját szerzeményeivel, demóival végig járta a nevesebb kiadókat, ahol sorra elutasító választ kapott. A fordulat 2004-ben következett be: a TV2 Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba.

Több mint 13 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője. Népszerűsége alapján a hazai könnyűzenei előadók, zeneszerzők szűk élmezőnyének tagja, Facebook rajongótábora több mint 400,000 főből áll, dalait 100 milliónál többször töltötték le YouTube-on és egyéb internetes felületeken. 4 teltházas Aréna koncert, több országos turné, színházi és fesztivál-fellépés fűződik nevéhez.

Első lemeze 2005-ben jelent meg, Fonogram- és BRAVO-díjas, ötszörös platinalemezes, többszörös Petőfi TOP40, Mahasz TOP10-es szerző-előadó.

Legnépszerűbb slágerei: Szállok a dallal, Ébren álmodók, Lélekdonor, Vízió, Jelenés, A dal nem hagy el, Várt váratlan, Mennem kell, Végtelen, Mégegyszer, Alternatív, A zeniten túl, Használd a szívedet, stb.

Az elmúlt években több tehetségkutató műsorban mentorként, zsűritagként véleményezte az elhangzott dalokat. 2017-ben A Dal című Eurovíziós dalválasztó műsor zsűritagjaként vállalt szereplést.

2017-es Caramel 7 című albuma dupla platinalemez lett, 2018-ban pedig Rúzsa Magdi és Berki Tamás mellett elsőként kapta meg az újonnan alapított Máté Péter-díjat a könnyűzene területén végzett kiemelkedő munkásságáért.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Madách 2.0 – színházba megy ismét az AWS

Madách 2.0 – színházba megy ismét az AWS

Ne tessenek félreérteni, nem a Madách Színházba mennek, hanem – ahogy nyolc éve – Madách: Ember tragédiája című műve kapcsán készült...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Jello Biafra az új ellenállás dalává alakította át a Dead Kennedys ikonikus számát

A punklegenda a Necrot és a The Calaveras Brothers társaságában lépett fel a denveri Marquis Theaterben.

Víz, Zene, Virág – Republic, Tankcsapda, Rúzsa Magdi

Látványos programokkal, műrepülő-bemutatóval, vízi karnevállal, tóátúszással, ingyenes családi programokkal, kedvezményekkel tér vissza 2025-ben a "Víz, Zene, Virág Fesztivál" Tatán júniusban – meseszép helyen, festői környezetben.
Új koncertek