Budapest 2024. Jan. 25. (19:00)

Ideje felrepülnöm - az 55 éves Kaláka köszönti a 85 éves Kiss Annát


Ideje felrepülnöm - az 55 éves Kaláka köszönti a 85 éves Kiss Annát

Kiss Anna Nemzet Művésze, Kossuth-díjas költőnk, öröm, hogy születésnapján köszönthetjük! Ez az első Kaláka koncert, amit a Kaláka 55. jubileumi év keretében tartunk 2024-ben.

Az első vers amit a Kaláka Kiss Annától énekelt még a hetvenes évek elején az Éjszaka kéktollú volt. Mikó István dala volt, akkoriban minden Kaláka koncerten előadtuk. Ahogy teltek az évek, jöttek az új, és új dalok. Később, 2006-ban Gryllus Vilmos dalaiból megjelent a Hangzó Helikon sorozatban a CD mellékletes Kiss Anna könyv. Amikor a Kaláka 50 éves volt, nagysikerű esten köszöntötte Kiss Annát. Ez adta az ötletet, hogy most, amikor a Kaláka 55. évébe lép és Kiss Anna 85 éves születésnapját ünnepli, legyen ismét születésnapi köszöntő♥.

Az időpont épp az ünnep előestéjén lesz.

Az est közreműködői: a Rackaláka (így szoktuk hívni a zenekart, amikor a Kaláka együtt játszik Ferenczi Györggyel és az 1-ső Pesti Rackákkal), Mikó István, a Kaláka alapító tagja, valamint Gryllus Dorka.

Rendező: Kőváry Katalin

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a...

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pendulum, Purple Disco Machine, Dub FX: világsztárok terítik le a strandtörölközőjüket a Balaton partján

A STRAND Fesztivál idén két, azonos méretű és felszereltségű nagyszínpadot épít Zamárdiban. Arról, hogy mit tartogat a nyitónap*, egyelőre még titkolóznak a szervezők, de az már biztos, hogy az egyik nagyszínpadra Timmy Trumpetet és Purple Disco Machine-t, a másikra pedig Majkát igazolták le – de hamarosan a teljes programra...

Isaac Levi vezeti fel Tori Amos budapesti koncertjét

Ahogy arról már beszámoltunk (link a cikk végén), május 3-án az Erkel Színházban lép fel Tori Amos, aki a legújabb albumát hozza el Budapestre (ez a link is a cikk végén). A koncertet Isaac Levi nyitja meg.
Új koncertek