Kisvárda 2018. jan. 17. (19:00)

Kovács Kati Koncert


Kovács Kati Koncert

Kovács Kati Kossuth-díjas előadóművész 2018-ban is folytatja országos turnéját zenekarával.  

Kovács Kati a magyar könnyűzenei élet élő legendája, minden idők egyik legsikeresebb énekesnője. Pályafutása során több mint hatvan zenei díj, szakmai- és állami kitüntetés, valamint fesztivál helyezés birtokosa. Azon kevés könnyűzenei előadók egyike, aki megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjjat, és a legrangosabb zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjjat is. Nevéhez a hatvanas évek óta több ezer sikeres koncert, több millió eladott lemez és számtalan sláger fűződik.

Énekhangja mezzoszoprán, négy és fél oktávos hangterjedelemmel. 106 magyar és 25 külföldi lemeze jelent meg, valamint több mint 300 gyűjteményes albumon jelentek meg dalai. Nemzetközi népszerűsége egyedülálló, eddig öt kontinensen (Amerikában, Ausztráliában, Afrikában, Ázsiában, valamint Európa szinte minden országában) adott koncertet. Külföldön hat nyelven (magyarul, angolul, németül, japánul, oroszul és lengyelül) 11 országban, 80 kiadásban jelentek meg felvételei. Az egyetlen magyar énekesnő akit Angliában és Németországban is megválasztották az "Év énekesnőjének".  

A zenei eredmények mellett sikereket ért el a dalszövegírásban és a film és színházművészetben is. Több mint húsz filmben és színházi darabban szerepelt, valamint több tucat film betétdalát is ő énekli. Több mint 500 dal van a repertoárjában és ebből ötvennek ő a szerzője.

Felsorolhatattlan mennyiségű, sokak által szeretett dal fonódik össze Kovács Kati nevével, amelyek közül jó néhány felcsendül a koncerten is. 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Életműkoncertet ad Hobo az Arénában

Életműkoncertet ad Hobo az Arénában

2019. március 30-án Földes László Hobo többórás koncertet ad a Budapest Arénában, amelyben felmutatja 50 évesnél hosszabb pályája legfontosabb...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Karácsonykor ismét Álomutazó – mesemusical Zsédával, Falusi Mariannal és Radics Gigivel

Az Álomutazó mesemusicalt először tavaly mutatták be a BOK csarnokban, akkor mintegy 50 ezer ember látta. A darab idén karácsonykor 10 alkalommal ismét színpadra kerül, de hamarosan megérkezik a boltok polcaira a csomagban megjelenő Álomutazó CD és a tavalyi nagy sikerű előadást tartalmazó DVD.

Öt magyar lemez is felkerült a 2018-as nemzetközi világzenei listára!

Öt magyar lemez is felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistájának idei összesítésére. A 150-es elitben a legjobb helyezést Lakatos Mónika érte el, akinek Romanimo című, a Gryllus Kiadó gondozásában megjelent albuma a 14. lett.

Varga Viktor gyerekkorában temetéseken énekelt

Kevesen tudják, hogy Varga Viktor operaénekesnek is tanult, aztán a jazz felé fordult. Ha nem zenél, akkor fest vagy szobrászkodik, pihenésként pedig meditál – mostanában idejének nagy részét a próbateremben tölti.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek